Budapest, 2005. (28. évfolyam)
8. szám augusztus - Vargha Mihály : Technikai főiskola ókori terepen
BUDAP E S T 2QQ5, § AUGUSZTUS 26 Technikai főiskola ókori terepen S 2 ö v e 9 : VARGHA MIHÁLY Fotó: KOMJÁTHY MIKLÓS A BMF új épülete a Bécsi úton • A Budapesti Műszaki Főiskola rangos helyet foglal el a nagyobb intézmények között, melyek a felsőoktatási integrációs folyamat során jöttek létre. A főiskola rangjáról eleve sokat elárul, hogy nem kizárólag Pesten és Budán, de Székesfehérváron is van „telephelye". Budapesten három fontosabb épülete, illetve épületcsoportja közül kettő található a pesti oldalon: a József körút és a Népszínház utca sarkán - a Hauszmann Alajos tervezte, egykori Technológiai Ipariskola és Múzeum épületben -, valamint a Tavaszmező utcában. A harmadik Óbudán van, ókori emlékek közelében. A Bécsi úton Bérces László építész tervei alapján (Mérték Építészeti Stúdió Kft.) a közelmúltban készült el a jelentős bővítés, a főiskola továbbfejlesztési programjának első fejezete. A BMF, mely több mint százhúsz éves oktatási hagyományok örököse, az ország legnagyobb műszaki főiskolájaként végzi képzési és kutatási tevékenységét. Közel tizenkétezer hallgató folytat tanulmányokat az öt karon - a Bánki Donát Gépészmérnöki, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki, a Keleti Károly Gazdasági, a Neumann János Informatikai és a Rejtő Sándor Könnyűipari Mérnöki Főiskolai Karon. Az Oktatási Minisztérium (OM) által megindított, évek óta folyó felsőoktatási intézményfejlesztési program keretén belül 2001-ben bonyolítottak le két építészeti pályázatot, mely garantálja a BMF létesítményfejlesztéseinek magas szakmai színvonalát. Elsőként most az óbudai bővítés készült el, és a szükséges áttervezések után megindul a józsefvárosi építkezés is a Tavaszmező utcában (Magyar Ádám és Társai Építészek Tervező Műhelye Bt.) A fejlesztés célja új előadótermek építése, valamint a Keleti Károly Gazdasági Főiskolai Kar több helyiségének elhelyezése a Tavaszmező utcai, ezerhétszáz négyzetméter alapterületű ingatlanra, amelynek közelében létesítenek egy kollégiumot is. Fejlesztés -Pannónia Inferior helyén Az óbudai campus eddig két épületből állt, a Doberdó úti Rejtő Sándor Könnyűipari Főiskolai Karból és, kissé lejjebb, a Bécsi úton a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Karból. Nem messze tőlük, új épületek alapozásakor 1992-ben ókori leleteket találtak: 1-2. századi csontvázas és hamvasztásos temetkezési emlékeket, érthető módon, hiszen közel esnek Aquincum katonavárosi amfiteátrumának romjaihoz. A Bécsi út mentén számítani lehetett további római kori temető kiásására az új épület alapozásakor. A feltárt területet több évszázadon keresztül (a 2. századtól az 5. század elejéig) használták temetkezésre. Az egyik legérdekesebb lelet egy női sírból származó, IHS feliratú ókeresztény bronzgyűrű. (Ókeresztény tárgyak megtalálása eleve nem gyakori.) A másik, igazi ritkaságszámba menő leletegyüttes egy római kocsisír. A területen élő őslakosság, a kelta-eraviscusok a halottak túlvilági utazását kocsin képzelték, és gyakran örökítették meg ezt a jelenetet sírköveiken, melyeket a rómaiaktól átvett szokást követve állítottak. A leggazdagabb előkelő polgárok közül is csak néhánynak jutott az a kiváltság, hogy valódi, díszes kocsijukkal együtt tették őket a sírba. A mai Dunántúl területéről összesen kilenc-tíz hasonló sír maradványai ismertek, városi környezetben lévő temetkezési helyen viszont korábban még nem tártak fel egyet sem. A vas és bronz alkatrészek mellett a fa részek elszenesedett maradványai is előkerültek, melyek gondos dokumentálása nyomán remény van a kocsi szerkezetének rekonstruálására is. Az új épületen található utalás az emlékekre (erről majd később). Épületegyüttes három részből A két és fél milliárd forint összköltségből épített, 9400 négyzetméter nettó területű épületegyüttesben tíz előadóterem van, és helyet kapott benne az integráció során kialakult Rektori Hivatal, valamint a Neumann János Informatikai Főiskolai Kar. A zöldterület határán fekvő telek kedvező adottságokat mutat. Egyrészt a Bécsi úton keresztül autóval és tömegközlekedési eszközökkel is gyorsan elérhető a belváros és a pe-