Budapest, 2005. (28. évfolyam)
2. szám február - Horváth Júlis Borbála: A titok csak ennyi
29 FEBRUÁR 2005 /2 "UBAL'L 1 - S T A titok csak ennyi Szöveg: HORVÁTH JÚLIA BORBÁLA Fotó: SEBESTYÉN LÁSZLÓ Kemény Henrik egyszemélyes bábszínházában a mai napig játssza többszereplős darabjait. Ezzel gondolkodóba ejti (talán) a virtuális mesemondókat. Míg a letűnt kintornások, panorámatulajdonosok, vágánsok és egyéb csepűrágók produkciójára már alig emlékszik valaki, az ő előadásain biztos a telt ház. A mutatványos bábjátszás mestere január 29-én töltötte be nyolcvanadik évét. • „Csókolom!" - így esne jól köszönni érkezéskor, mint annak idején a többi gyerekkel a színpad előtt, de ő is ezt mondja, marad hát a „Jó napot!". Meleg kis keze van, rögtön elragadja az embert, évtizedeket zuhanunk vissza az időben. Talán nem is a lakása ez, hanem az otthoni bábszínháza, a szekrény valószínűleg a díszlet része csak, és az utcalámpák rajzolta szörnyektől sem kell félni, mert itt üldögél a polcon Vitéz Lászlóból több példány is. Csak a hang hiányzik még hozzá. Egyelőre. Csoki bekészítve, aki kapja, eszi; de van egy kis erős -azt majd később. Vetítéssel kezdődik az előadás, a régi kockákon a vendéglős-csizmadiadalárdista nagypapa, aki első családi bábszínházukat alapította százötven évvel ezelőtt. Azt mondta, sokkal jobb lesz, mint az élő - mert nem betegszenek meg a színészek. Fiai és unokái mellette nőttek föl a vurstliban, bentlakóként annyiszor körhintáztak, ahányszor csak akartak, de előadás alatt dolgozniuk kellett keményen, s ha tévesztettek, kaptak a fejükre a prakkerrel. Az viszont soha nem volt kérdés számukra, hogy a hagyományt ők viszik tovább. Többször betiltották a műsort, ezért megszervezték, hogy amikor a kisbíró vagy rendőrök tették tiszteletüket, a gyerekek a bejáratnál leadták a drótot, s mire a nagy hatalmú személyek a sátorhoz értek, Vitéz László kevésbé püfölte a csendőröket. A népligeti bábszínház államosítását 1953. augusztus 21-én végezték el - még megvárták a húszadikai nagy kasszát a bábokat (a bevétellel ellentétben) sikerült éjszaka kimenekíteni. A Népliget megszűnt a városligeti közrendezvényeket kizsákmányoló kapitalista démon minőségében, ámde ennek köszönhetően megindult a vándorbábozás. A Kemény család társulata vonaton hurcolta a kellékeket, a színpad szétszedhető találmánnyá zsugorodott, de a gyerekszemek ugyanúgy csillogtak a hevenyészett nézőtéren, mint Budapesten, és ifj. Kemény Henriknek egy évvel távozása után a Magyar Népköztársaság a népművészet mestere címet adta. Ez az időszak Győrben az első vidéki bábszínház megalakításával zárult, és az újjal folytatódott a fővárosiban, az Andrássy úton, ami több mint húsz évig tartott. A film lepergett - ekkor tökéletes dramaturgiával élőben közbeszól Hakapeszi, utána rögtön az Ördög valahonnan mélyről, gyomorból, aztán a megfontolt Furfangos Frigyes, végül szívhez szóló kukorékolás zárja le a mondatot. A slusszpoén persze Vitéz Lászlóé, amit jókora palacsintasütő hupával intéz el. „Amikor a színészképzőbe járattak - kötelező volt az engedélyszerzés miatt —, a beszédtechnika tanár feladatot adott: váltogassuk a hangszínünket, de közben
