Budapest, 2005. (28. évfolyam)

2. szám február - Zeke Gyula: Kávézók kalauza - Bambi

R n n A P F. S T afiflSfl F F. R R II Á R 26 Bambi Szöveg: ZEKE GYULA • Ha van hely Budapesten, amely a szó hagyományos értelmében ma is kiérdemli a presszó nevet, hát a Bambi az. Sőt, talán a Bambi az egyetlen ilyen helyünk. Vannak mellette mások, így az Üllői úti Alkotás vagy a Medikus, amelyek ma is őrzik szocialista kori belsőjüket vagy a Margit körúti Mokka és a Móricz Zsigmond körtéri (kis) Tünde, amelyekben most is a presszós lelkület lüktet, ám mindenestül, a maga klasszikus alakjában jelenleg a Bambi Budapest egyetlen valódi presszója. Ha ma valaki Bodor Ferenc 1992-es Pesti presszók-jával a hóna alatt az ott található hatvan -vagy a kötetben nem szereplő, de akkor még létező számos többi - hely keresésére indul, mintegy tíz százalékukat fogja a saját nevén megtalálni, s azok jó részét is az elkocsmásodás valamely előrehaladott stádiumában, aminek egyik legcsalhatatlanabb jele a fény- és hangzavart ontó játékgépek megjelenése a vendégtérben. (A többiek, ha megőrizték is vendéglátó funkciójukat, sörözővé, ételbárrá, vendéglővé alakultak vagy egészen FRANKL ALIONA más üzletnek adnak teret.) A kávés nyilvánosság mai nagy átalakulásának további fontos tünete, hogy számos újonnan nyitott hely, amelyek láthatólag és mindenekelőtt kocsmák, ma (esz)presszónak nevezik magukat. Lássuk, nem egyszerű nyelvi tévelygés következtében, hanem a csökönyösen széles körű, s minden időben jövedelmező italozás oly ismerős, pőre intézményeinek társadalmi legitimálásáért. A mai Bambiról lefektetett induló tételünk azonban továbbgondolásra szorul. A Bambi láthatólag nem csupán életképes, de életteli hely ma is, alább részletezendő múltjával, belsőépítészeti különösségével, valóban presszós szolgáltatásaival és életritmusával, fényeivel és vendégeivel együtt, mindenestül. Nem tekinthetünk rá valamiféle véletlen, ittragadt maradványként. Az úgynevezett rendszerváltás óta eltelt másfél évtized során mindvégig eleven pontja maradt a városnak, hagyományai a saját képükre formálták régi-új, lassan cserélődő vendégségét, s a felszolgálók és a vendégek jelenvalóvá tették régi jó formáit. Talán nem egészen véletlenül, hiszen a maga idejében is kilógott a sorból, annyival jobb és szerethetőbb volt a többinél. Nem véletlenül vált a már megidézett Bodor Ferenc egyik törzshelyévé, akire ma is jól emlékeznek a régóta ott szolgáló pincérhölgyek, Katika és Gabika. „Kevés belső tér maradt meg envnyire tisztán a hatvanas évekből..." - írta annak idején a presszók szerelmese, s írhatjuk ma mi is. Szép szakdolgozati feladat lenne felderíteni annak a híreim szerint ma is élő román belsőépítésznek a személyét és más munkáit, aki annak idején megtervezte. Igen, mintha el sem telt volna az a másfél évtized, és nem az negyvenhárom év, amióta kinyitotta hangosan csattanó vasajtait. Oszfo/k Ottóné vezeti megbízható szenvedéllyel az üzletet 1980 óta, ám tanulóként jóval régebben, 1968-ban kezdett itt. Tavaly még dolgozott a pult mögött Zsuzsika kávéfőzőnő, akinek ez volt élete egyetlen munkahelye, az 1962-es nyitás óta állt ott. A presszó belsője is majdnem változatlan, a színek és formák nyugalmas állandóságát csak a teraszra két éve vásárolt piros műanyag székek serege törte meg, melynek viszont minden tagja az Arany Aszok dicsőségét hirdeti. Igen, minden változatlan, „mesebeli kerámiavároska a falon, kerámiatornyocskák", Kávézók kalauza