Budapest, 2005. (28. évfolyam)

12. szám december - Horváth Júlia Borbála: Egy éjszaka a Drei Rabennél

BUDAPEST fllflSflj; n F. P. E M B E R 14 matosan leírt új versével valamely barátját megajándékozza." A törzsasztalok tagjai akkoriban ritkán cserélgették törzshelyüket, de időnként elkalandoztak a körútra, vagy a Japán kávéházba, és végül visszatértek az övéikhez; legföljebb átkiabáltak néhány élcet a szomszéd társaságnak, vagy maradtak maguk­ban. Kocsmában barátkozni kell, kávé­házban barátkozni lehet. S e szabad­ság emeli meg az ismeretségeket, melyekben választható a hangvétel, és elhagyható az etikett. A Három Hollóban is ez volt a módi, annak el­lenére, hogy zaklatott pályája alatt soha nem dőlt el végleg: kávéház-e, vagy kocsma. Nem is volt fontos, mert ha akarták ez, ha akarták az, at­tól függően, ki és miért tette tisztele­tét benne; ebédelt, dolgozott, foga­dott barátokat, veszített pénzt, örült szerelmeknek vagy sírt veszteségen olcsó borokkal kábíttatva magát - és bármely napszakban. Ady idejében egyre többen látogat­ták; éjjeli lapzárta után „kiseperték a serházzal szemközt lévő Pesti Napló szer­kesztőségéből Kéri Pál urat", olykor be­tértek hölgyek, akik „a közeli Orfeum vagy a Folies Caprice lámpásai alatt találták meg élethivatásukat és (általá­ban) masztix-, valamint rizsporszagot hoznak magukkal az ajtón át", amott pedig „öreg artisták sírták bele a habos „Ó, ezek a felejthetetlen szemek! (...) Néztek kihívóan és dacosan, mintha félelem nélkül merednének szem­közt azzal a halálos Sorssal, amely csak azért nem éri utol a Három Hollóban, mert az Andrássy úton nem talált bérkocsit, mind elvitték őket a sors meny­asszonyai, a Cifra Nők, akik ilyenkor, hajnaltájban szoktak hazafelé menni. De mégis legtöbbször hízelkedően, bocsánatkérőleg néztek ezek a sze­mek, mintha végtelen szelídséggel előre pardont kérnének az alkalmatlan­kodásért, amelyet tulajdonosuk majd itt Magyarországon okozni fog. ...Ravaszdian, mintha hamis játékhoz invitálna: figyelte a kukorékoló Zu­boly és a tomboló Reinitz vitatkozását. Nagy néha volt egy simogató sugara Révész Béla részére is, de ugyanakkor a maga nyerítő hangján a fülébe kiál­totta: - Süket ember - bolond ember. ...Ezalatt a vörös Grajna valami rettenetes héroszi feladatra készülődött. Pénz hiányában adós akart maradni pohár söre és virstlije árával az ismeret­len főpincérnek. Ügyét sikeresen végrehajtotta, mert a kalendáriumokra pi­ros betűkkel volt felnyomtatva még 1913 száma." Krúdy Gyula: Ady Endre éjszakái kriglibe azokat a régi időket, amikor még biztosan tudták a trapézugrást és a kés­nyelést. " Adyn kívül mások is dolgoz­tak itt, ettől kicsit kávéházasodott a „csárda", de a vegyes közönség elri­asztotta a béleltebb zsebű írókat, akik maguk is azon voltak, hogy a Károly körúttól az Oktogonig meg­töltsék majdan a könyvesboltokat. És hát Csinszka, aki „csendesen jelt adott a költőnek a távozáshoz, mert a kristály­üvegekből már kifogytak az előre elkészí­tett asztali borok." No, hát ennyi a mese mára, de még közel sincsen záróra, Wilhelm is meg­pihen, odaköszön a búcsúzó ismerő­söknek, kezel a barátokkal, ahogy a régi jó vendéglős is tudta, hogy apró figyelmességek hozzák vissza őket. Akik ezen az emlékesten is felszaba­dultan kávéházaztak, pedig továbbra sincsen itten kimunkált helyreállítás, kínos udvariasság, egyszerű székeken egyszerűen jól érzi magát az ember. Éjjel kettő után szűkül a kör, behú­zódnak a belső terembe, a mécsgyer­tyák világítanak csak, a táncolók is ki­fújják magukat, közelebb húzódnak a székekkel, tűnődőbbek lesznek, és hagyják, hogy belenézzenek az ar­cukba. A lányok kocogtatnak a mo­sogatóban, néhány óra múlva vissza kell jönniük, mert a reggeli nyitáshoz nincsen másik személyzet. Másnap pedig megy mindenki a maga útján, sietős kávéjukat hörpö­lik agglegények, délelőtt idős nénik jönnek, hogy franciául társalogjanak egymással, aztán átváltsanak német­re, ha kopott emlékezetük nem ta­lálja a szavakat, délután médiaközeli lányok szemeznek kezdő szerkesz­tőkkel, filmesek Oscar-ról álmodoz­nak, leendő háziasszonyok Oszkárok­ról áradoznak, egyetemisták lógnak, festőművészek lógatnak, este órások cserélnek alkatrészeket órákon át, ku­tyák csaholnak (mert nekik is szabad a bejárás), zárásra végre egymásba fonódnak ujjak, és zsebkendő után kutatnak mások. És a többi és a töb­bi..., kezdődik minden elölről, „új­ra, meg újra nyílik a Három Holló ajta­ja, mint ez már régi szokásuk a kocsmai ajtóknak, amelyeket konok bánattal vagy illanó örömmel olajoznak." *

Next

/
Oldalképek
Tartalom