Budapest, 2005. (28. évfolyam)
4. szám április - Csordás Lajos: Vendégoldal - Fehárvár százéves fürdője
35 Á P R I T. I S Zflfljjff K IM lAI'KST Vendégoldal Fehérvár százéves fürdője • Székesfehérváron a szecessziós építészet emlékei a második világháború utáni újjáépítéskor nagyrészt eltűntek. Kevés olyan szép példája maradt e stílusnak az egykori királyi székhelyen, mint az Árpád fürdő. A mesekastélyra emlékeztető épület, sajnos, már több mint tíz éve bezárt, azóta várja sorsát a város közepén, a Kossuth Lajos utcában. Idén éppen százéves, és úgy hírlik, centenáriumán felújítják. A szecessziónak különös, rokokós ágát képviselő épület Hübner Jenő munkája. A stílus jellegzetes indavonalai, virágdíszei minden részletben visszaköszönnek, végigfutnak a párkányokon, az ablakok és ajtók ívein - ezeket például, a funkcióra utalva, kagylószerűen alakították ki -, még a kis előkertet övező kovácsoltvas kerítésen is. Az épület középén kiemelkedő kupola talán a Gellért fürdőét idézi. Az Árpád gőz- és kádfürdő valaha a város elegáns fürdőszobája volt. De ennél még több is: híres vendégei között említik Blaha Lujzát, aki a húszas években többször itt gyógykezeltette magát. Megjegyzendő, hogy a fürdőt tápláló Zsuzsanna forrás savanyúvizét még ma is sokan fogyasztják. De az Árpád a kulturális központ szerepét is betöltötte, a két világháború között például mozi és színház működött falai közt. Belső udvarán a harmincas évek végén a moziból fedett uszoda lett. A telek másik oldalán, a Várkörút felől az 1930 körül épült Árpád szálló áll, ennek homlokzata a körútra néz. Hiibner készítette a szállodaépület terveit is, a fürdőével együtt, 1904-ben, de mivel a hotel jóval később épült meg, így megformálásában nem érvényesülhetett a szecesszió hatása, a pazar díszítményeket addigra feleslegesnek tartották, elhagyták. A szálló homlokzata ennek ellenére értékes, a védett belvárost keretező, megőrzendő utcakép része. Az épületegyüttes a rendszerváltás után azzal a feltétellel került állami tulajdonból a város kezébe, hogy a fürdőt, az Árpád Szálló épületét is megtartva, fel kell újítani. A város azonban eladta, s az új tulajdonost már mintha nem kötné ez a feltétel: a szállót lebontaná, modern épületkockát rakna a helyére. Csak a fürdőt és az uszodát újítaná fel. Ez tűnik ki a benyújtott tervekből, ám a műemlékvédelem számára ez nem elfogadható. Olyan precedens lenne, amely a Várkörút húszas-harmincas években kialakult arculatának megváltozását indíthatná el. A fürdő udvarán - az építkezések előzményeként - nemrég ásatás kezdődött, s ennek nyomán felszínre került a tatárjárás után emelt városfal egy részlete meg az egyik torony maradványa is. Ebből is látszik, hogy a Várkörút a hajdani városfal mentén épült ki. A romokat mint történeti emléket a felújítás után mindenképp szeretnék láthatóvá tenni. A felújítás terveiben egyébként a fürdő teljes és hiteles helyreállítása szerepel, ami a belső térben például a lemeszelt, eredetileg kék falfestés visszaállítását, a viszonylag épen maradt kerámiaelemek hiányainak pótlását, a nagyon szépen megőrzött, és igazi kuriózumnak számító szecessziós kabinsor és a pénztárfülke restaurálását foglalja magában. Reméljük, fehérvári kirándulásaink során hamarosan megmártózhatunk majd az Árpád fürdő gyógyító vizében, s a falai között nyíló szolid kávéház talán a hajdani kulturális pezsgésből is visszaidéz valamit. (Cs. L.) •