Budapest, 2005. (28. évfolyam)

1. szám január - Vadas Ferenc: Ipari romantika a Józsefvárosban

BllDAl' F S T gflflSJ 1 A N IJ Á R 10 Ipari romromantika a Józsefvárosban Szöveg és foto: VADAS FERENC • A régi épületmaradványok érdekességét már a reneszánszban felfedezték, festőien vonzónak a 18. századtól kezdve tekintik őket. A romkultusz a 19. században a romantikus életérzés részeként élte virágkorát, de teljesen nem tűnt el azóta sem. Ami jelentősen változott, az a romállapothoz való viszony: ókori és középkori romok esetében a konzerválás, a ránk maradt formában vagy csekély kiegészítéssel végrehajtott megőrzés a bevett eljárás (ellentétben a gátlás nélkül újraépítő korábbi szemlélettel), új- és legújabb kori romépületek ese-A Leonardo közi levéltárosoknak tében viszont a helyreállítás a jellemző (aminek csak a mikéntje lehet kérdéses). A 20. század rengeteg romot termelt, olyan körülmények között, amelyekre mindenkinek kellemetlen volt emlékeznie, így a „háborús sebek eltüntetése" a mentáihigiénia eszköze is lett. A legutóbbi időben a romosodás már más, aktuális asszociációkat kelt, a végbemenő gazdasági és politikai változások vizuális tünete. A leromlott vagy félig elpusztult városi lakóházaknak vagy középületeknek nincs (festői) romhatása, az ipariak azonban képesek akár üresen és ilyen állapotukban is izgalmas látványt nyújtani, pedig ha valamire, hát erre az épülettípusra nem szokás jellemzőnek tartani az olyan jelzőket, mint művészi, romantikus (a szó köznapi értelmében), fantáziát megmozgató, nosztalgiát keltő. Már az viszonylag új jelenség, hogy építészeti értékű alkotásnak számítanak. Hiszen kizárólag hasznossági célt szolgáltak, többnyire külvárosi környezetbe épültek, esztétikai vagy városépítészeti szempontoknak nem kellett megfelelniük, funkcionális okokból számtalanszor átalakították őket. Mitől vonzóak? (Mert nemcsak az ipar, hanem a mezőgazdaság, a közlekedés és a közművek épületei is -magtárak, silók, víztornyok, kocsiszínek és sokszor a legjelentéktelenebb, az egyszerűség kedvéért ipariként emlegetett építmények - azok.) Talán attól, hogy egyszerű, a mindenkori divatot kevéssé követő formáik tisztán mutatják az építészet kortól független alapmegoldásait (tömeg, ritmus, tagolás), és ha rossz állapotba kerülnek, díszítetlenségük miatt nincs annyi feltűnő szépséghibájuk, mint igényesebb társaiknak. Ez a vonzerő egészen új keletű. Emberöltővel ezelőtt, amikor kezdték felismerni a historizmus és még inkább a szecesszió építészetének értékeit, az ipari architektúrából legfeljebb a mérnöképítészet csúcsteljesítményei tarthattak számot érdeklődésre, a technikai bravúr nélküli, átlagos épületek továbbra sem. Még a munkáslakóházak és -lakótelepek is több figyelmet kaptak, előbb lettek védettek, mint a termelés vagy a szolgáltatás házai. Az utóbbi egy-két évtizedben nőtt meg hirtelen az érdeklődés irántuk (nemcsak nálunk, szerte a világon). Az építészek és megbízóik rájöttek, mennyivel alkalmasabbak új, gyakran a legmodernebb funkciók befogadására, mint más típusú régi épületek, milyen könnyen hagyják magukat átalakítani, és mennyire jól áll nekik a kombináció a késő 20. századi építészeti és belsőépítészeti irányzatokkal. A közönség is megszerette őket.