Budapest, 2004. (27. évfolyam)

10. szám december - Buza Péter: B. B. B., a kávéházi garabonciás

31 PECK M B_E R 2004/1

0 B I D A I» E S T Magdolna kis kisasszony korában. Kőbányai György így meséli el nekrológjában a romantikus házassági ceremónia részleteit: „A Józsefvárosban lakott, évtizedek óta a Nap utcában. De a múlt év végén az egyik Kisfaludy utcai ház mosókonyha melletti kis kamralakásába költözött, húzódott vissza. Vaságy, szekrény, asztal, könyvek, kacatok... este gyertyát gyújtott. Február végén mozdult ki utoljára a házból. Nem egymaga jött vissza: egy finom, idős hölgy segítette az agg tudóst. /I házmesternek bemutatta: a menyasszonyom. Egy életen áthúzódó szerelem. Diákkorában ismerkedtek meg, de elszakadtak egymástól. Fél évszázadnál is több éve leveleznek, szeretik egymást. A hölgy martonvásárhelyi (helyesen: Martonvásár - B. P.), természettudós, nyugdíjas tanárnő. Most felkísérte az utcára a rosszul lett tudóst, orvost hívott. i Március elsején délután három órakor orvosi engedéllyel anyakönyvvezetőt hívtak. Dr. Felméri Imre (helyesen Felméry: emlékszik még az esetre - B. P.), a VIII. kerületi tanács anyakönyvvezetője a rozoga vaságy mellett, a betegágy mellett összeadta a párt. Gyertya világított, és az egyik házassági tanú, a józsefvárosi házmester, Pethő Béta palack bort hozott. Elhangzott a két igen, majd Borsodi-Bevilaqua kezet fogott az anyakönyvvezetővel, szeme csillogott, és azt mondta néki: köszönöm hogy összeadott, most már biztosan tudom, hogy meggyógyulok. Felesége mellette volt, ápolta. Tegnapra virradóra hunyta le a szemét örökre." A halotti anyakönyv agyvérzést regisztrál, a beteg akkor már a Rókus kórházban várta az elkerülhetetlent. Sokan megsiratták. Putyi is, akivel az 1940-es évek közepétől épített újra kapcsolatot: négy IKA-csomag érkezett a fiútól 1961-62-ben a budapesti címre. B.B.B, szegénységi bizonyítvány birtokában remélte erősen - levelezése tanúsága szerint hogy a vámot majd elengedi a hatóság. Bellinónak és édesatyjának ez a késői egymásra találása meg a levelezésük is érdemelne néhány bekezdést, egy más alkalommal talán lesz lehetőség ezeket megmutatni. Sokan megsiratták. A legszebben nem a „legitim özvegy", az akkor hatvanas éveinek a közepén járó Mányi Magdolna, hanem Finály Olga. Aki hűséges kísérője, társa volt utolsó éveiben. Számláit fizette, kéziratait gépelte (a Vízivárost is), s ki tudja, meddig vitte el gyengédségben még tovább a szenvedélyes szerelem? Mert hogy az volt, annak éppen a szép elsiratás az (egyik) magáért beszélő bizonyítéka. Az A tudós emlékére című költemény utolsó két versszakát idézzük: „A szűk homályos ablakon / bejött hozzá a végtelen, / halkuljon minden énekem, / bejött hozzá a végtelen / a szűk homályos ablakon. // A minden-mindegy átölel, / már nem kell félnem semmitől, / sorából óra perc kidől, / már nem kelt félnem semmitől, / a minden-mindegy átölel. " S hozzá egy másikat, amelyet még 1957-ben írt Olga (idézhetnénk harmadikat, negyediket, ötödiket is): „Emlékezz rám. Beteg gyerek / szavával kérlek, mint apámat, I fogd a kezem, mert rengeteg / erdőn bolyongok téveteg, / sírok s kiáltanék utánad: / ne mondd, hogy vágyam esztelen, beteg, / .r emlékezz majd, hogy hogy szerettelek." A tárgyilagos utókort képviselő megfigyelő csodálattal adózik Bevilaqua Borsody Béla szelleme kisugárzásának, vitathatatlan és megmagyarázhatatlan vonzerejének, amivel testileg és egzisztenciális rokkantságában is magához tudott láncolni egy érte rajongó asszonyt, miközben mást vett feleségül, halálát is romantikussá színezve. I lantjára a rákoskeresztúri temetőben a Pen Club emelt síremléket. Knynyi összesen s azóta is a hivatalos elismerés. De a háznak, ahol utolsó hónapjait töltötte, a Kisfaludy utca 23— 25. szám alatti, egyemeletes, öreg, beteg épületnek zárt udvarán, a fatáblás kapuval szemben megvan még az a bizonyos mosókonyha. Függöny fehérlik ma is a „szűk, homályos ablakon". • Ilyen most Bevilaqua sírköve