Budapest, 2004. (27. évfolyam)

10. szám december - Zappe László: El Moszkvából

BUDAPF. S T flfl^fl n K r. E M B E R 14 El Moszkvából ZAPPE LÁSZLÓ • Ha egy dráma címe Negyedik nővér, természetesen Csehovra gondolunk. Hát még ha Moszkvában játszódik. Ott, ahová Csehov három nővére oly forró és reménytelen szenvedélylyel vágyakozott. A New Yorkban élő lengyel író, Janusz Glowacki három nővére viszont innen vágyakozik el -természetesen Amerikába. Ennyit változott száz év alatt a világ. A Radnóti Színházban bemutatott darab azonban szerencsére ennél sokkal többről szól. Glowacki mai orosz történetet mesél el, naturalisztikusan, groteszken és szürrealisztikusan egyszerre. A történet azzal indul, hogy a moszkvai lakásban élő lányok apja, az egykori szovjet tábornok - aki nem halt meg, mint Csehov hősnőié - iszik, és azon panaszkodik, hogy felesége holttestének elszállításáért háromszáz dollárt kérnek. Végül a szomszédaszszonnyal inkább a szemétledobót választják. A legidősebb lány egy parlamenti képviselő titkárnője és szeretője, s éppen terhes a főnökétől. A középső állatgondozó, a tigristől lopja a húst sűrű lelkifurdalás közepette, és megismerkedik egy amerikai filmrendezővel, aki a moszkvai prostituáltakról akar forgatni. A legkisebb lufikra kötözve kívánságokat küldöz halott anyjának, hogy az majd odafönt azokat elintézze, majd beleszeret a szomszédasszony maffiózó fiába, s a viszony csaknem házasságba torkollik. A képviselő boldog, hogy gyereket volt képes csinálni, ámde el akarja vetetni a magzatot, az amerikai rendező Oscart nyer a filmmel, de marad amerikai felesége mellett, a maffiózót meg tévedésből lelövik. A negyedik nővér pedig - akárcsak Csehovnál - fiú, akit a tábornok befogadott, és lényegében házi cselédként él a családdal. A nővérek beléoltják vágyaikat. 0 jár kétszer is Amerikában. Vele játszatják el ugyanis az Oscar-nyertes moszkvai prostituáltat, majd miután a rendező egy sportcipővel kifizeti és hazaküldi, őt menesztik a brooklini nagybácsihoz is, természetesen ismét lányként, hiszen így van érvényes vízuma. A nagybácsi azonban valódi prostituáltként szeretné alkalmazni. Ez a groteszk minden, csak nem tragikus. Hiányzik a szereplőkből gyakorlatilag az összes erkölcsi vagy érzelmi viszonyítási pont. Vagy ami megvan bennük, az eszmények, amelyeket emlegetnek, azok végképp elavultak, kivérzettek, döglöttek. Az előadás Rusznyák Gábor rendezésében szerencsésen jeleníti meg a darab szürrealizmusát és naturalizmusát egyaránt. Jól gazdálkodik a mű humorával, fönntartja a játék komolytalanságát. Darab és előadás azonosul hőseivel - úgy veszi az életet, ahogyan ők: zsibbadt érzéketlenséggel. Egy-egy alkalmi felháborodás is csak hisztéria, a tartós depresszió is csak az idegek tréfája. Nincs jelentősége semminek, de leginkább az emberi életnek, lgnjatovic Kristina színpadképe, ruhái és David Yengibarjan zenéje az esetleges szedett-vedettséggel támasztják alá ezt a világlátást. Szombatky Gyula mint folyton a múltra hivatkozó vén tábornok, Csomós Maii pedig mint iszákos szomszédasszony, mellesleg a később megölt maffiózó anyja remekel. Csányi Sándor pompás kényszermaffiózót jelenít meg: amúgy jámbor, kissé gyermeteg lelkű fiatalembert, aki csakis a megélhetés meg a túlélés kényszerében kereskedik fegyverekkel. Tóth Ildikó, Wéber Kata, Kovalik Agnes fanyar reménytelenséggel kergeti a három nővér tudottan hamis ábrándjait. Karalyos Gábor háziszolgaként hitelesen személytelen, majd nemcsak ügyesen, de ízlésesen is vált nemet. Schneider Zoltán ad egy folytonosan, de mindig öntudattal tévedő bérgyilkost, segédjét, aki mellesleg főállásban közismert színész, Szervét Tibor játssza blazírt humorral. Bálint András jó a kéjenc képviselő, Kocsó Gábor meg a nyálasan édelgő amerikai filmrendező szerepében. • 1993-ban volt Jeruzsálemben, Magyarországon eddig nem volt látható egyetlen színházban sem, csak a televízióban. - Siratófal egy van. A többes szám szimbolikus: minden szenvedések falaiig emel minket. - Az est az Ótestamentumtól napjainkig felöleli a zsidó kultúrát, az 0-testamentum részeit, a zsidók történetetét, és eljutunk a mai napig. A zsidó emberek életében sok siratófal van. Ez valóban szimbolikus cím. - Koreográfusi, vezetői tehetségét a Győri Balett megalapítása óta, azaz huszonöt éve ismerjük, becsüljük. Azóta szívesen közvetít ilyen nagy ívű, szuggesztív, az egész emberiség történetében rejlő szenvedélyeket, tragédiákat, örömöket. Emberi létünk nagy kérdéseit firtatja. Jó műfaj ehhez a tánc? - A művészetben két szabály van: igazat kell mondani, és jól kell csinálni. De az, hogy hogyan mondom: szöveggel vagy tánccal, zenével vagy milyen más eszközzel, mindegy. Nincs törvény, hogy csak így mondhatom, vagy csak úgy. Az elsődleges az ember. Az alkotó kitalál valami jót, talán meg is tudja jól csinálni, de a művészek fognak hatni, akik a közönség előtt állnak. Ha tudnak hatni. A zongorista esetében, aki eljátszik egy Bach-művet, az a fontos, hogyan játssza el. Mert eljátszhatja rosszul, hogy dühöngök: ki ez a kutyaütő zeneszerző? Vagy játszhatja jól, és akkor azt mondom: de csodálatos! Pedig mindkét esetben ugyanannak a zseniális szerzőnek a művéről van szó. Tehát az első eszköz az ember. De őt nem is nevezném eszköznek. - Tényező? - Igen... lehetőség. Azonkívül pedig minden lehet eszköz erre. A díszlet, a jelmez, a világítás, a mozgás természetesen. Minden. - Nem tart attól, hogy a közönség túlságosan szomorúnak találja a Siratófalak témáját? - A Siratófal nem szomorú. Egyáltalán nem az. Erő és szeretet. Illetve úgy mondanám, hogy nem a szomorúság az alapvető tulajdonsága. Az erő az isteni erő, és a szeretet az isteni szeretet.