Budapest, 2004. (27. évfolyam)

10. szám december - G. Németh György: Jövőnéző emlékkiállítók -Egy ház regénye

5 D K C E M B E R 2004/10 B UDAPE

ST Jövőnéző emlékállítók G. NEMETH GYÖRGY Egy ház regénye Amikor néhány esztendővel ezelőtt egy napilapban először tettem közzé ennek a pesti háznak a történetét, magam sem gondoltam rá, milyen következményei lesznek a sajátos múltidézésnek. Vagy tucatnyi levél, személyes megkeresések néhány héten belül, s három év múlva már egy nemzetközi társaságnak ad otthont ez a budapesti kertes épület. Négy földrészről érkeznek azóta is majdhogynem mindennap az üzenetek, kérdések és információk. De tartsunk sorrendet; legalábbis próbáljuk meg kronológiába illeszteni, hogyan vált egy kis kíváncsiságból város- és családtörténeti kutatás, gyerekkori rajongásból nemzetközi emlékállító társaság. • Kétségtelen, az ember életét, sorsát komolyan befolyásolhatja a hely, a helyek, ahol él, ahol mindennapi tevékenysége állandó teret kap: mindenekelőtt az otthona. Akár tudomásul vesszük, akár nem, érdekel bennünket a korábban több nemzedéknek otthont adó épületek története s azoknak a sorsa, akik előttünk itt éltek. Amikor jó negyedszázada a pesti Tisztviselőtelepre költöztem, nem gondoltam persze még, hogy az errefelé található, gyerekfejjel romantikus csengésűnek hallott utcanevek, mint Benyovszky Móricé, Reguly Antalé, Bíró Lajosé, olyan épületeket kínálnak, amelyekről még a város kutatóinak sem volt sok információjuk. Kezdjük ezt a sajátos idegenvezetést a telep történetének rövid összefoglalásával! Segítségünkre lesz benne GaálMózes, aki elsőként gyűjtötte össze, majd 1911-ben közzé is tette a józsefvárosi Tisztviselőtelep történetét. A megszületése körüli munkálkodás a 19. század utolsó éveiben „az első társadalmi akció volt a fővárosban, mely néhány száz embert közös, vállvetett munkára tömörített, s megtörte a közönyösség jegét, példát adott arra, hogy lehet valamit közös erővel csinálni, hogy a sok kis erő együtt hatalmas tud lenni, hogy az úttörés, a vállalkozás, a jövőre irányuló lelkes munka járhat eredménnyel". Gaál Mózes, aki maga is az első telepiek közé tartozott, a tárgyhoz illő történeti hűséggel, de nem kevés érzelemmel számol be arról, hogyan vált a kertes, önálló otthonra vágyó fővárosi tisztviselők vállalkozása a Házépítő Tisztviselők Egyesületében sikertörténetté, miképpen jöhetett létre Budapest első telepszerű, családias épületegyüttese. Az 1880-as években ezeken az úgynevezett kisrákosi telkeken állt a XVI. számú helyőrségi barakk-kórház, a kolerabarakk, és több füstös-bűzös gyár üzemelt. A főváros a terület nagyobb részét mezőgazdasági célra használta, így adta bérbe, leggyakrabban lóvásár céljára. 1884. október l-jén hagyta jóvá a nagy tekintélyű fővárosi közgyűlés, hogy a szóban forgó telektömb telkeit négyszögölenként egy koronáért kimérik az építeni készülő jelentkezőknek, s így az Orczy út, a Szabóky, Szapáry és Elnök utca által határolt területen kialakítható lesz a Tisztviselőtelep. A közgyűlési határozat az engedélyezést szigorú feltételekhez kötötte. Ezeken a telkeken csak egyemeletes családi házak építését engedélyezte, mégpedig úgy, hogy azokban legfeljebb két lakás lehet. Többnyire tágas kerti bejárókkal, de már a kezdet kezdetén zárt kapualjat, bejárót építettek. Ezeken legfeljebb a lovakat tudták bevezetni, gépkocsit (ki gondolhatott még akkor ilyesmire) még ma sem. Az utcák egymásra merőlegesek (évtizedek óta, ma is a tanulóvezetők kedvelt tanterepe), mindegyikbe fasorokat telepítettek, csakúgy, mint a zárt kertekbe. Ma ezek a növények - már amelyik megmaradt - tulajdonképpen ősfáknak számítanak a maguk több mint száz esztendejével. A Tisztviselőtelep lakói kezdetben kizárólag fővárosi és állami tisztviselők, zömmel kistisztviselők voltak. Később, ahogy karrierjük felfelé ívelt, bizonyára kiegyensúlyozott magánéletüknek és biztos otthonuknak köszönhetően is, főtisztviselők lettek. Gyerekeik is többnyire itt maradtak a telepen, vagy a ház bővítésével, vagy a megüresedett lakások megvásárlásával teremtve otthont maguknak, az újabb generációknak. A telepnek sok ismert, neves lakója volt. Csak néhány közülük: Tolnai Lajos (1837-1902) író, költő, szerkesztő; Lehr Albert (1844-1924) nyelvész, Benyovszky a Benyovszky utcában