Budapest, 2004. (27. évfolyam)

8. szám október - Csákvári Géza: A siker, és ami vele jár

BUDAPEST OKTÓBER 36 A siker, és ami vele jár CSÁKVÁRI GÉZA Budapest és a közönségfilmek bővülő körei • A Kontroll hazai és nemzetközi sikere óta megfogalmazható filmművészetünk és gyakorlatunk aktuálisan legfontosabb kérdése. Antal Nimród ugyanis elérte azt, amit a rendszerváltás óta senkinek sem sikerült: filmje itthon és külföldön számos díjat besöpört, szerették a kritikusok, és közben több százezren váltottak rá nálunk is jegyet. Anélkül, hogy most - mondhatni ebből az alkalomból - különféle mélyenszántó elemzésekbe bonyolódnánk, kijelenthetjük, a budapesti metróban játszódó Kontroll nem tipikus magyar film. Miközben rengeteget merít a tengerentúli stílusokból, leginkább a rendező egyedi ízlése s felfogása teszi eléggé popcornná, olyan mozivá, amit a fiatalok is szeretnek; de közben oly mértékig intellektuálissá, hogy a mozizásról már-már leszokott idősebb értelmiségi rétegek is elfogadják. A feladat tehát adott: ilyen filmeket kell készíteni. Vérszemet is kaptak a forgalmazók. Még tavaly év végén kijelentették, hogy itt a magyar film új sikerkorsza—luwnm ka. S a decemberben bemutatott Apám beájulna valóban több szempontból is kétségtelenül újszerű volt. Az első magyar bestsellermozi Sas Tamás rendező munkája, Salinger Richárd azonos című regényének adaptációja. Az persze jogos kérdés, hogy vajon a regény sikerének vagy az új műfajnak (egyben ez az első magyar tinivígjáték) köszönhető-e a bő százezer eddigi néző, akik kíváncsiak voltak a produkcióra, amelytől egyébként a kritikusok fintorogva fordultak el (és megszületett a producer botrányos nyílt levele, amelyben az újságírókat elküldte melegebb égtájakra). Mégis és megint csak sikertörténet az Apám beájulna, különösen az év elején először vetített két másik s szintén közönségdarabnak szánt műhöz képest: Salamon András Getnója és az elsőfilmes Oláh J. Gábor Rap, Revü, Rómeó című nyolcadik kerületi, etnikai gengszterdrámája a pénztáraknál nagyot hasalt. Hogy az idei évet milyen mérleggel zárja le a magyar film, ilyenformán még nem egyértelmű. Már csak azért sem, mert csak nemrég kezdték el vetíteni a mozik a Moszkva térrel már elismert alkotóként várt Török Ferenc Szezon című munkáját, amely talán megközelíti a Kontroll sikereit. Legalábbis a forgalmazó ebben bízik. Ezt bizonyítja az is, hogy kommersz filmként reklámozták. Precíz, feszes mű. Három vidéki, vendéglátó-ipari szakközépet végzett fiú mindennapjaiba s az útkeresésükkel telő nyárba nyerhet bepillantást a néző. A rendező képes volt megragadni a mai fiatalok depresszív életérzését, a szituációk és dialógusok életszerűek, úgy tűnik, hogy nem történik semmi, de mégis nagyon nagy érzelmek játszódnak le a figurákban. A kimondatlan dolgok korát éljük, és most először látunk egy magyar filmet arról, ami körülvesz minket. Török Ferenc a Szezonnal rátért a nagy rendezők közé vezető útra. A semmiből tűnt elő a tévés múltjának köszönhetően média-fenegyerekként kezelt Árpa Attila az Argó című, meghatározhatatlan műfajú filmjével. Az alkotók szerint úgynevezett trashmoziról van szó, Guy Ritchie nyomán. Kérdés, mit szól majd ehhez a magyar közönség. Egyedinek ugyan egyedi, de a Kontroliban mégis otthonosabban érezhette magát a néző. Metrón ugyanis mindenki utazott már, kevesen vagyunk, akiknek nem lett volna semmilyen afférja ellenőrökkel. Az Argó figuráival viszont nehéz szimpatizálni, hacsak nem istenítjük a piti gengsztereket (és az sem túl szimpa-Török Ferenc Szezon