Budapest, 2004. (27. évfolyam)

8. szám október - Zappe László: A polgárerény évszázada - A Sárga liliom a Nemzeti Színházban

37 O K T Ó B R R 2 QQ4/S B TI O A P K £ T A polgárerény évszázada mmammmmmiiuMS^Enammmmmmm A Sárga liliom a Nemzeti Színházban tikus, hogy a forgalmazó rányitotta a filmet a Szezonra). A szintén az ősszel mozikba kerülő Dealer szinte biztos, hogy nem rúghat labdába a tengerentúli szuperproduk­ciókkal versenyezve. Fliegauf Benedek második filmje hiába kedvelt feszti­váldarab, nehezen emészthető. Ha úgy tetszik rétegmű. A rendező személye - az Oscar-dí­jas Szabó István - és a budapesti for­gatások miatt magyar filmnek számít­hatjuk a W. Somerset Maugham Színház című regényéből készült Csodálatos Júliát is, amelyben egy, a harmincas évek Londonjában élő színész házas­pár (Jeremy Irons és Anette Bening) magánéletét is teátrális jelenetekben éli meg. De miközben egy művész­filmtől senki sem várhat nézőcsúcso­kat, a végső mentőövet ismét egy bestsellermozitól reméli a szakma és a pesti mozik - feltéve, ha idén való­ban elkészül az Állítsátok meg Teréz­anyut! A Rácz Zsuzsa regényéből for­gatott magyar szinglifilmet szintén elsőfilmes jegyzi, Bergendy Péter. Az operatőr pedig az a Pados Gyula, aki a Kontrollt és a jövőre átcsúszó Sorta­lanságot fényképezte (többek között emiatt késik a Terézanyu is). Kíván­csian várj tik. • • Ai Mohácsi-tcstvérck tő 1 mi sem ide­genebb, mint a színházi múzeum. Nem vesznek elő darabot kegyeleti szándékkal. Még csak a leporolás ál­szenteskedésével sem nyúlnak szín­műhöz. Ha ők valamit a kezükbe vesz­nek - István mint író, János mint ren­dező állítólag, valójában persze köz­tudomásúlag kollektív alkotómunka folyik, amelyben a társulat is részt vesz - , abból véresen komoly hozzá­szólás lesz mai ügyeinkhez. Bíró Lajos csaknem százesztendős polgári erkölcsdrámájával is ez törté­nik. Pontosabban nem történik más, mint hogy ízekre szedik a darab jele­neteit, szétcincálják, ami benne kora­beli előítélet, szemhomályosító szán­dék, célzat, program. És máris előt­tünk van mindaz, ami évszáda válto­zatlan. A hatalmasok hatalmaskodnak, a közvetlenül alattuk lévők lázonga­nak és beletörődnek, ostorozzák a rendszert, hogy koncessziókhoz jussa­nak, szóval lényegében talpnyalnak, megalkusznak, beépülnek. Mohácsiék eszköztárában ehhez el­sősorban a blődliből, kabaréhumorból, paródiából, szóviccekből előállított hatalmas kavalkád áll rendelkezésre. Legföljebb az a kérdés olykor, vajon éppen a megfelelő bemondás jön-e egyik-másik megszólaló szájára. Min­denki tapogatózik, tájékozódik, orien­tálódik. Csak hárman nem bizonyta­lankodnak itt. A krakéler nagyherceg (Hevér Gábor), aki a hierarchia csúcsán van, a konok cigány cimbalmos (Nétne­di Árpád), aki elszántan csavarja ki az anyát a sorompóból újra és újra, hogy kitámassza hangszere billegő lábát, s ezzel mindannyiszor katasztrófát idéz elő, és egy anya (Lázár Kati), aki a kórházban némán végigüli a második felvonást, hogy a végén odavessék ne­ki, hazamehet, a lánya meghalt. Ok a hierarchia alján, sőt alatta vannak. A Sárga liliom, amely a Nemzeti Színházban nem csekély késedelem­mel készült el - tavaszról őszre ha­lasztódott a bemutató, s még akkor is csak egy héttel a kitűzött időpont után került rá sor -, nem olyan mély és lé­nyegre törő, mint a tavaly Kaposváron játszott Csak egy szög volt. Akkor vannak elemükben, amikor például Vészhelyzet-karikatúraként adják elő a nagyherceg megoperálását, és mintha nem igazán lelnék a stílust, amikor az eredetihez hasonló szituá­ciót kellene megoldani. Nem kíván­ják beérni például annyival, hogy a nagyherceg és a zárdából frissen sza­badult polgárlány viszonyát egyszerű­en parodizálják vagy egyszerűen ki­gúnyolják. De igazán komolyan sem lehet venni, hogy közöttük és ebben a közegben igazi érzések támadjanak. A választott megoldás - tárgyszerű, korrekt, mégis átfűtött a hangnem közöttük - ízléses, de zavarba ejtő. Kilóg az előadásból. Ez a leányt alakí­tó Bognár Anna dolgát is megnehezíti. És Gazsó György is nehéz helyzetben van, amikor a lányba szerelmes gyá­mot s mellesleg a polgárerény bajno­kát kell megjelenítenie. Az olcsó gú­nyolódással nem éri be, a mélyebb, tragikus humorhoz még nem érett meg az alakítása. Mohácsi mindenkivel azt csináltat­ja, amit a legjobban tud. Sit/kó László hatalmas erejű monológot ad elő a rendőrkapitány feleségsiratójaként; Kaszás Attila találékony tapintattal, rugalmas határozottsággal gardírozza a kiszámíthatatlan nagyherceget; Tro­kán Péter kiürült eleganciával tesz úgy, mintha volna hatalma. Blaskó Péter hasonlóan tartalmatlan polgári mél­tóságot hordoz arcán; Hollósi Frigyes öntudatos megalkuvó. Kocsis Pál, Fel­hőfi Kiss László, Róbert Gábor egy-egy jól poentírozott bemondással véteti észre magát. Schell Judit könnyű er­kölcsű színésznőt. Major Melinda ha­sonló úrilányt formál meg hatékonyan. Khell Zsolt díszlete és Remete Kriszta ruhái a világ blődségének időtlensé­gét hangsúlyozzák. • Argo

Next

/
Oldalképek
Tartalom