Budapest, 2004. (27. évfolyam)
5. szám július - Prusinszki István: Gitárral, deszkával, fejen pörögve
BUDAPEST FLFFLFLFF T I'T Í, T I! S 8 Szöveg: PRUSINSZKI ISTVÁN Fotó: SZEBENI SZABÓ RÓBERT Fiatalos lendülettel a budapesti utcákon • Budapest aluljáróiban a nyolcvanas évek elején tűntek fel először az ifjú amatőr muzsikusok, akik Nyugat-Európa és a mediterrán országok után Pesten is az utcakép elválaszthatatlan részévé váltak. Napjainkban már nemcsak a húrokat pengető huszonévesek vonják magukra a járókelők figyelmét, hanem azok a gördeszkával ugráló, kerékpárral szlalomozó és modern táncokat lejtő fiatalok is, akiket nap mint nap látni a fővárosi utcákon, tereken. Jelenlétüknek azonban sokan nem örülnek. Üzleti titok A Kálvin téri aluljáró hideg kövén hosszú hajú fiatalember üldögél keresztbe tett lábbal, és kezében öreg meséli a 21 éves Tamás, aki délutánonként, a főiskolai előadások után így keresi meg zsebpénzét. Még általános iskolában kezdett el gitározni és énekelni, és már akkor érdekelte, milyen érzés lehet zenélni ismeretlenül, csupán az utca emberének jóindulatáért. - Ma már jobban tudom, mint akkor, hogy bizonyos korok lényegét, hangulatát az utcán keresztül lehet a legjobban megragadni. Több mint három éve gitározom aluljárókban, és soha nem éreztem idegennek vagy megalázónak ezt a világot. - Sokan egy szintre helyeznek minket az apróért könyörgő, földön fetrengő hajléktalanokkal. Ez elég megalázó, hiszen az utcazenészek nem koldulni állnak a terek sarkára, sőt döntő részük nap nap után bejár dolgozni a munkahelyére - véli a magát 31 évesnek valló, ám jóval fiatalabbnak tűnő szájharmonikás. Kertész András úgy ismeri a várost, mint a tenyerét. Erre szüksége is van, hogy tudja, Budapest mely részein adakozóbbak, és hol szűkmarkúbbak az emberek. Azt azonban ő sem hajlandó elárulni, mennyit keres naponta utcai művészetével. - A fél életemet az utcán töltöm, mindenki szeme láttára. Legalább ez maradjon meg „üzleti" titkomnak - kacsint hamiskás mosollyal. Tánc a föld alatt A Jászai Mari téri aluljárót és környékét évekkel ezelőtt kiszemelte magának az a kamaszokból álló csoport, amelynek tagjai tavasztól kora őszig délutánonként és hétvégenként gyűlnek össze itt. - Meglepően rendes és udvarias társaság, látásból már jól ismerem őket - mondja a közeli virágboltban eladóként dolgozó középkorú hölgy, Kálmán Zoltánné. - Hozzák magukkal a magnójukat, és órákon keresztül, saját szórakoztatásukra táncolnak az aluljáróban. Bár ez a monoton zene nekem egyáltalán nem tetszik, örülök, hogy nem sörözőkben töltik az idejüket iskola után, hanem mozgással. Am a Jászai Mari téren szórakozó társasággal nincs mindenki ennyire megelégedve. A környékbeli idősek közül sokan panaszkodnak a szerintük randalírozó fiatalokra. A Pozsonyi úton gitárral hetvenes évekbeli amerikai dalt játszik átszellemülten. Az előtte heverő elnyűtt svájci sapka hívogatja a járókelőket, hogy újabb és újabb aprópénzeket hajítsanak bele, ezzel ismervén el a művészi teljesítményt. - Az az összeg, amit az utcai zenélésből összegyűjtők, éppen csak arra elég, hogy fenntartsam magamat, kiegészíthessem az ösztöndíjamat és időben tudjam fizetni az albérletet -Gitárral, deszkával, fejen pörögve
