Budapest, 2004. (27. évfolyam)

5. szám július - Zeke Gyula: Kávézók kalauza - Mai Manó

J Ú L I II

S BUDAPEST lönülése, s tán nem tévedek nagyot, ha feltételezem, hogy szerves fejlődés esetén valahol a mai bécsi Kleines Café-szerű helyeknél állapodott volna meg. Ha ott vagyok, napjában háromszor is elgyalogolok a Franziskanerplatzra, s így is nagy szerencse, ha üresen találom az öt szögletes, egészen apró márványasztal egyikét... A Mai Manó kávézó tehát a Ház gyermeke. Büszkén viseli a nevét -lógóján a harmadik szint egyik szárnyas puttója látható, fényképezőgéppel a kezében -, ám születése óta független is tőle. Életének rövid másfél éve óta a város jótéteménye, belső felépülésének egyik góca. Hogy mitől és miképp? Könnyebbségünkre ezt egyszerűbb megmondani, mint beszámolni egy térd szépségéről. Mert lélek és tehetség van benne, gond és figyelem. Aki kötődik a városi nyilvánosság kávés - de egyáltalán: bármiféle - helyeihez, tudja jól, valahogyan az első percben eldől a dolog. Az ember megáll az utcán, és ha a tekintet első tapintatsugarát nem éri semmi érdes, akkor belép és leül. Néhány szó, az első kávé, és igen vagy nem. Nos a Mai Manó: igen. Igen, mert türelem és kedvesség érkezik a pin-. ^jg cérség részéről, mellé kitűnő kávét hoznak magukkal, s e két portéka együtt ma még nem gyakran található meg Budapesten. Szabó Tünde és Váncza Gabriella -két egykori hádészos hölgy — vezetik a kávézót, az enteriőr kialakítása főként az utóbbi érdeme. Móros (és aztékos) a pult és az asztalok csempéinek szín- és formavilága, klimtes a pult fölötti töménytartó ikonosztáz, törökös-arabos a falhoz tapadó padsorok szőnyeg- és párnasokasága, melynek támaszkodni jó, halk és lélekindító a zene, puhán zöld a fal, a másfél havonta cserélődő fotók közt egy szecessziós tükör is akad, a mennyezet gesztenyeszíne az öntöttvas lábú asztalok csempéinek matt vörösére hajaz, pirosak a padok ülőpárnái, használt, ám használható Thonet-székek állnak az asztaloknál, négy ugyancsak Thonet-bárszék a pult előtt, s mindez egy kettős osztatú, tán ha negyven négyzetméternyi hosszúkás térben. Leírva zsúfolt és kavarodott szín- és formakavalkád, belülről nézve és élve harmonikus és hívó tér. Gyógyítja a lelket, munkára és szemlélődésre serkent. Külön örömömre a külső traktus a dohányzórész, s a pincérek legalább egy (angol) nyelven beszélnek. Terasz is van, hol az ember e szellős-záporos nyáron még inkább időzhet s töltheti életét és italát. •