Budapest, 2004. (27. évfolyam)

4. szám június - Fleischer Tamás: Ez vicc! - Budapesti kilátások

BUDAPEST AFLFLFLFF I Ú N 1 11 S 30 Budapesti kilátások FLEISCHER TAMÁS Illusztráció: SZŰCS ÉDUA • Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Előadásom témája: mihez kezdjünk a budapesti Duna-part felújításra szoruló épületsorával, elsősorban is a budai oldal tízemeletes, részben a Várhegyre, részben a pesti hasonló házsorra néző épületszalagjával? Rövid történeti visszapillantással kezdem. A 21. század elejére már kész tervek voltak a szóban forgó épületsor Vár felőli oldalának, az akkori úgynevezett alsó rakpartnak a kétszer kétsávos gyorsforgalmi úttá történő bővítésére. (Azért nevezték rakpartnak, mert akkoriban az épületek helyén még víz folyt: itt húzódott a lefedetlen Duna medrének a széle.) Az építkezés megindulását sok vita övezte; városrendezési, környezeti, közlekedési, gazdasági érvek csaptak össze a kérdésben. A megoldást végül egy nemzetközi befektetőcsoport megjelenése hozta meg. Az általuk elkészített megvalósíthatósági tanulmány ugyanis rávilágított arra, hogy mindaddig nem lehet rentábilis a tíz kilométer hosszú rakparti gyorsforgalmi út megépítése, amíg az kizárólag az út egyik oldalán, tehát csak a parton képes pezsgésnek indítani a gazdaságot, és a víz felőli oldal kihasználatlan marad. Ezen a problémán segített az új terv, amely nem hat-nyolc méterrel, hanem nyolcvan-százhúsz méterrel szélesítette ki a rakpartot, pontosabban ilyen szélességben cölöpökre helyezett vasbeton födémmel fedte be a folyót. így az út Duna felőli oldalán kialakíthatóvá vált az a számos irodaépületet, három minisztériumot, tizennyolc parkolóházat és két bevásárlóközpontot magába foglaló tízszintes épületsor, ami gazdaságossá tette a rakparti út által kiszolgált térséget. A legnagyobb érdeklődés a tömb Duna felőli oldala, a lakókombinátok és szállodák számára értékesíthető, egé-1 A Duna-part problémáiról rendezett 2104. május 1-jei konferencia vitaindító előadása szen a víz széléig nyúló telkek iránt mutatkozott. Annak idején a terv komoly viták forrása volt. Még a Főpolgármesteri Hivatal is sokáig nehezményezte a budai Vár-oldal (a korábbi úgynevezett világörökség) eltakarását, illetve később a keleti lejtő lakóparkosítását. A tiltakozások másik oka az volt, hogy a beépítéssel megszűnt a Dunapart korábbi közterületi jellege, azóta a vízhez kizárólag a Batthyány tér és a Műegyetem előtt meghagyott öböl és kikötő területén, illetve a hídfőkben, köztük a 21. században épült tizenhét híd hídfőjében lehet kijutni. Az említett hidak azonban jó húsz évvel később épültek csak meg, uniós támogatással, akkor, amikor a pesti oldalon is elkészült a parti 120 méteres sáv hasonló beépítése. Ily módon ugyanis a Duna nyílt vízfelülete 180 méter szélességűre csökkent, ami már beleillett az Európai Uniónak a tagállamok fővárosai számára készített úgynevezett főfolyókra vonatkozó ajánlásába (Szürke Könyv), és így Budapest támogatásként ingyen hozzájuthatott az éppen akkor új konstrukciókra lecserélt tizenhét külvárosi Szajna-hídhoz. Kizárólag a hídelemek vízi úton történő ideszállításának a feltételeit kellett a magyar költségvetésből biztosítani (Szajna-Majnacsatorna). A pesti oldal parti épületsorának legjelentősebb épülete 2034-ben készült el. Az egykori Parlamentet (ma: Korona Plaza) a Duna felől eltakaró palota az Európai Ügyek Minisztériumának készült (ma a Budapesti Főkormányzó Hivatala). A negyvenes évek, összhangban azzal, hogy a maradék kőolaj- és földgázkészletek közlekedési és energetikai célú felhasználását a 2041-es világegyezmény megtiltotta, jelentős változást hozott ennek a térségnek az életébe is. Mind a budai oldalon (Demszky Gábor sétány) mind pedig Pesten (Rogán Antal sugárút) megszűnt a Dunával párhuzamos gépkocsiforgalom, a korábbi útfelület teljes parkosítása mellett ekkor épült ki a gyalogoslétesítmények és a villamos-pálya ma is ismert együttese. Budapest további fejlődését jelentősen befolyásolta a rákövetkező két évtizedben az európai politika alakulása. M int tudjuk, 2049-ben az unió soros albán elnöke jelentette be az Európai Unió megszüntetésének programját. A hivatalos indoklás szerint az unió léte „akadályozta az európai regionalizálódás kiteljesedését, mert fenntartotta és erősítette az uniót alkotó negyvenhat tagállam állami szintű közigazgatását". Első ütemben, 2051-ben a hatvan legfejlettebb régió lépett ki az unióból, de megmaradt a kizárólagos joguk arra, hogy eldöntsék, a további 285 régió közül melyek elegendően fejlettek ahhoz, hogy ugyancsak kilépjenek a szövetségből, így a megszűnési folyamat (Tiranacsomag) végrehajtása végül is 18 évig tartott. Ebben az időszakban valóban lendületet kapott a budapesti (közép-Kárpát-medencei) régió vagy mai hi-