Budapest, 2004. (27. évfolyam)

4. szám június - Fleischer Tamás: Ez vicc! - Budapesti kilátások

J Ú_N I U S ZQFLFLFF H II II A P K S T vatalos nevén Budapesti Főkormányzóság fejlődése. Ehhez hozzájárult, hogy egy időre Budapest adott otthont a Kelet-Európai Unió Ideiglenes Bizottságának, sőt közel egy évtizedre a Szőkítési Főbiztos Hivatala is a Duna partjára telepedett át. A régió legfőbb részét a budapesti agglomeráció alkotja, amely mára egybeépült a korábbi elővárosokkal (Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Veszprém, Tatabánya, Besztercebánya) és közvetlenül kapcsolódik a bécsi és pozsonyi agglomerációhoz. A régió térszerkezetének gerincvonalát három metropolistengely alkotja, az egyelőre Vác-Szekszárd, Tatabánya-Kiskunfélegyháza, és Veszprém-Füzesabony között megépült metróvonalakkal és a lényegében ugyanezeket a tengelyeket erősítő, de távolsági közlekedést biztosító nagy sebességű vasúti vonalakkal. Ez a (valamiért Csillag-szerkezetnek nevezett) rendszer történelmi örökségnek tekinthető, a vasútvonalak ugyanis a száz éve autópályáknak megépített betonszalagokra épültek rá, átörökítve számunkra azok nyomvonalát. A főkormányzóságban élő közel hatmillió ember 76 százaléka lakik a gyorsvasúti megállóhelyek 25 perces elérési körzeten belül, ami kiemelkedően jó közlekedési ellátottságot mutat. A gondot mégis az okozza, hogy éppen a közlekedési rendszer kiépülte óta megfordult a vonzásirány: az emberek menekülnek olyan térségek felé, amelyek közlekedési rendszere ugyan kevésbé fejlett, viszont éppen ezért nyugodtabb élet lehetőségét ígérik. Kissé hosszasan soroltam az ismert történelmi eseményeket, de most visszatérhetünk a Duna partjára. Az újfajta migrációval szorosan összefügg az a változás, amit az elmúlt 21. században oly népszerű Duna menti épületsor használatában, különösen a régebben épült budai oldal esetében manapság tapasztalunk. Nemcsak a korábbi parkolóházak alakultak át mára raktárhelyiségekké, nemcsak az irodák közül áll egyre több üresen, de az egykor oly divatos panorámás lakások iránti kereslet is erősen csökken. A folyamatot erősíti az épületek fizikai leromlása, elhanyagolt állapota. Hogyan lehetne megállítani a budapesti Duna-part értékvesztését? Miközben mindenki az épületek felújításának a lehetőségét keresi, merész javaslatot dolgozott ki egy fiatal építészekből és környezetvédőkből álló csoport. Eszerint a Duna-part értékének javítása céljával ők nem lassítanák, hanem éppen ellenkezőleg, felgyorsítanák a kilencvenéves épületek leromlási folyamatát. Szerintük fokozatosan le kellene bontani ezeket a házakat, és vissza kellene építeni a több száz éves partvonalat. Ebben az esetben a város újra a korábbi rakpart, a csillapított forgalmú és parkosított Demszky Gábor sétány vonala mentén érintkezne a vízzel, a Dunával. A Műemléki és Városképi Hivatal élesen támadta az elképzelést. Vezetője arra hivatkozott, hogy mára védelemre szolgáló érték a 21. század elején kialakított Duna-parti sziluett. Emellett indokolatlannak és megszokhatatlannak tartja a „tengert utánzó, kiszélesített" Duna-medret is, ami véleménye szerint „...léptékében nem igazítható bele harmonikusan Budapest látképébe. Egy ilyen drasztikus beavatkozással megcsúfolnánk bölcs és mértéktartó őseink emlékét." Itt tartunk tehát ma. Köszönöm a figyelmüket! •