Budapest, 2004. (27. évfolyam)

3. szám május - Nagy Gabriella: Ölni hétszer

BUDAPF.S T M Á T II S 0 Ölni hétszer NAGY GABRIELLA • Mielőtt fölrakták volna a lányt a villamosra, megbeszélték, hogy a Délinél. Baromi lassan jött az a szemét. Na persze a BKV, ez most az állami biztonsági szelep, hogy mégse azért kelljen verekedni, mert szar élni. Itt legalább nincs nézetkülönbség, ami rossz, az rossz, maximum még annál is rosszabb lehet, jöhet tél, hó, bármilyen rezsim. Valaki már megint a hídon, az emberek - akár egy tüntetésen - tömbökben nyomulnak a buszok felé. Miért nem lökik bele a Dunába, mit szaroznak, hőbörgött az egyik, csak ne kelljen odafigyelni a lányra, aki kuncogva csuklott, miközben próbált megkapaszkodni a megállóoszlopban. Rózsaszín miniszoknya, bugyi nem, az elveszett. Hidrogén, tépázott haj, elkent szemfesték, csak mikor fellépett a sokára érkező villamosra, akkor lehetett látni, hogy terpeszben áll, csak így tud, délután volt, de potyogott róla a csillám. Az ajtók csukódtak, a lány rojtos szája megremegett, olyasmit formált, hogy sziasztok, de a fiúknak már rendben volt minden, egy laza karlengetés, és már tűztek is a Déli felé. Valahol ott kezdődött a baj, amikor az apja egyszer nem tudott betörni a lakásba, mert az anyja lecseréltette a zárat. Menjél te vissza a kis cafkádhoz, érted, ordította a lépcsőházba, és még ruhákat sem dobált utána, menjél, kész. A cafkát meg az önkormányzat vágta ki a lakásából a pasival együtt, mer' azért olyan nincs, hogy valaki húsz hónapja azt hazudja, hogy nem kapta meg a hivatalos felszólítást a fizetetlen lakbér ügyében. Megérdemlik, kérem, dolgozni mindenki tud, csak akarni kell. A munka olyan, hogy megvár. Csak el kell kapni a végét. Berendeztek maguknak egy lakást egy sziklahasadékban, szabályos kégli, van benne paplan, esküszöm, jobb, mint odahaza, vekker, kisasztal, és még biblia is, ilyen ez a nagy szerelem, hogy jég hátán is megél. Csak aztán egyszer mégsem sikerült. Megbotlott a lépcsőben, és slussz. Ezt tervelte ki neki a sors, hogy legyen kedves pontosan úgy esni, hogy a halántékcsontja épp a homloklebenynél álljon meg. Most mit csináljunk, balszerencse. Szegény pára, mondták az emberek, ott lihegtek köréje gyűlve, szeretik a halált. Izgultak is, míg ki nem ért az orvos, hogy most hiába álltak-e ott annyi ideig nézni. A cafka csak annyit tudott, nem jött haza a pasi, szétissza az agyát valamelyik másik cafkával a Délinél. Oda szoktak járni, meg a Keletihez, ott vannak a barátok, ez egy kész nagycsalád. Mire megmondták neki, hogy el sem akarta vinni a holttestet a szállító, és a franc tudja, hová, már kettőt látott, a barátok nem mindig keverik jól a piát, és vége. Az anya nem okolta magát, megérdemelte az a szemét, hogy maradt volna benn a nőben, ha nem volt elég jó neki otthon a koszt. Ki volt nyalva a segge, és ha nem vesztette volna el az állását, mert már ott is kimutatkozott a renitens lénye, hogy minek pofázik vissza a főnöknek, hogy nem csak ő lop, amikor őt fogták meg egy rekesz krumplival a piacon, és nem vágott volna bele egy bicskát, hát akkor még jól is élhettek volna. Csak azt kellett volna mondani, bocs, és abból mindenki értett volna, hogy ez egy OROSZ ISTVÁN: