Budapest, 2004. (27. évfolyam)
3. szám május - Orosz István: Piranesi Budapesten (kép) - Poós Zoltán: Nagykörút
21 MÁJUS G F LQA Ű BUDAPEST össznépi elfoglaltság. Az anya persze kedélybeteg lett, úgy hívják, depresszió, de nem fontos, egyszerűen nem akart kikelni az ágyból, és gyűjtögette a spárgát, meg biztos, ami biztos, vett egy palack propánbutánt pluszban, amit már rég nem, nem tellett, csak napenergiára. Akkor kezdett el inni a lány, és lejárkált mindenféle bárokba, először még csak a boldogságot kereste, aztán lecsapta egyszer egy ember, rámászott a parkban, és csuhaj. Amikor magához tért, vette észre, PIRANESI BUDAPESTEN hogy mi van, de akkor már egy sál volt a nyakán, ha sikítani mersz, picinyem, elvisz a gonosz. Onnan kezdve mindegy volt, hogy most egy zsáknak vagy guminőnek képzeli magát, mert jött a szép önáltatás, hogy egyszer azért jöhet olyan is, aki. De nem. Már a Vámház térnél jártak, amikor felszállt egy öregasszony, hogy lelőttek valakit a Délinél, azt mondják, ámokfutók, kettő, valami bajuk volt az élettel, vagy csak nem volt elég a pia, még kellett pont húsz forint. Betértek a restibe, és bumm, halántékba egyenesben, ott meg nincs is megfigyelő kamera, biztonsági őr meg minek, azokat lövik le először, mert futnak, nem mondják azt, mint egy rendes nyugdíjas, hogy szétrúgom a tököd, te szemét. A villamos sokáig állt, na most mi van, nem megy tovább. Valaki felmászott a turulhoz, és fizetésemelést követel, meg hogy vegyék észre, hogy szenved, nem kisember, hanem valaki. Egy középkorú nő, mondják, akinek teli lett a zsákja, és tuti nem tud majd fejest ugrani. • Nagykörút POÓS ZOLTÁN I. Ahogy az erdőt az állatok vacka melegíti, úgy tartják melegen a várost a fűtött buszok. Egyszer csak előtűnnek a semmiből, ahogy a bójafejek a Duna hullámai mögül. Mikor a várost eléri az új évszak, már minden készen áll a váltásra. Mintha volnának friss útvonaljelek is, mint erdőben a kutyaszőr ezüstös sávjai. Megnyugtat a táj családiassága, a csatárcsillag hirdetése a busz oldalán, a körúti fák, melyek önmagukban is erdők. Megnyugtatnak a budai őrtüzek, melyek dombról dombra lobbannak fel, mikor eljön az este. II. Ha a város, még egyszer elutasít, immár végleg összetartoztok. Mint egy karcsat, ami ott lötyög csuklódon. Nem gyűrű, könnyű levenni, viszont minden mozdulatnál észreveszed. Ha a buszváró ivópolcán koccan, vagy ha tányért váltasz a vasárnapi ebédnél. Előtted a város, mely felé oly sokan vonultok. Mintha lenne egy titokzatos hívás, ami rád is vonatkozik. És menni kell. Mikor a várost eléri az első autósor, a földes orrú rókák és a baglyok már visszatértek a vadászatból, mert így szólt az egyezség. Minden és mindenki a közös jelre vár. Hogy mikor induljanak el együtt a még erősebb hívásra.
