Budapest, 2004. (27. évfolyam)
2. szám április - Zappe László: Elvek és szerelmek - Moliére a Révay utcában - Halász Tamás: A provokatív klasszikus
33 ÁPRILIS 2004 /2 BUDA I' K S T A provokatív klasszikus Elvek és szerelmek —ii • • • • i mi — Moliére a Révay utcában • Nem tudom, megesett-e már ilyesmi a Révay utcában. Shakespeare-1 és Moliére-t játszanak a Vidám Színpadon. Puskás Tamás rendezőként persze már évek óta bohóckodik Shakespeare ürügyén Keszthelyen és Kecskeméten. De mióta a Vidámot igazgatja, természetesen ide is bevonultatta mulattatni az angol klasszikust. Moliére azonban nem ilyen céllal került ide. Az otthontalan Krétakör kapott lehetőséget ezúttal a Révay utcai épület Kel/ér Dezsőről elnevezett emeleti kistermében. Schilling/Irpád ismét klasszikust rendez - és megint az a legjobb benne, ami már a tavalyi Sirály esetében is föltűnt. Akkor szól igazán az előadás, amikor látszólag nem történik több, mint hogy pontosan, élesen értelmezik a szöveget. A Mizantróp, az embergyűlölő története addig tetszik igazán erősnek, amíg maga a történet el sem kezdődik. Amíg Alceste és Philinte, a két ellentétes életelvet valló jó barát megvitatja nézeteit, majd azok próbájaképpen Alceste elemzi a váratlanul érkező üronte szonettjét. Mucsi Zoltán és Gyabronka József sem tesz mást, mint hogy komolyan veszi a szöveget. Értik, amit mond. Petri Györgynek Ari Nagy Barbara és a rendező közreműködésével tovább korszerűsített fordítása persze nagy segítség ahhoz, hogy áthidalják a jócskán több mint három évszázadot, hogy mai idegrendszerrel reagáljanak a dogmatikus elvhűség és az elvszerű megalkuvás vitájára. Scherer Péter pedig bravúrosan adja egy mai félművelt vállalkozóféleség szájába az esztelen időszerűségektől hemzsegő versezetet. Mindez a függöny előtt történik. Csak ezután kezdődik a szerelmi csoportdráma, és ezután derül fény a rendezői elgondolásra is. S a kiváló szakmunkára rátelepszik a koncepció. A mély megértésre az elszánt értelmezés. A rendező egy homoszexuális közösségbe helyezi Moliére történetét. A különböző jellemű, erkölcsű fiúk egy könnyelmű fiúért rajonganak és versengenek. Céliméne-t Rába Roland játssza - Nagy Fruzsina fantasztikus jelmezeiben - precízen egyensúlyozva mindazokon a kényes határokon, amelyeket szinte lehetetlen nem megsérteni. Éppoly komolynak tetszik a sok szerelmi bonyodalom, mintha egy fergetegesen vonzó ifjú hölgy állna a szövevény középpontjában. A szerelmi szenvedélyek és a szenvedélyesen vallott nézetek éppen úgy csapnak össze, mint egy átlagos baráti körben. A miliő megteremtését remekül szolgálja Agh Márton díszlete a Céliméne életének fő színteréül szolgáló csodás fehér bőrkanapéval a középpontban, valamint a szinte kislányosan gyöngéd Bánki Gergely (Éliante), a kajánul bamba Katona László (Clitandre) és a harsányan férfiaskodó Tóth Attila (Acaste). Külön szám a férfiközösségben az egyetlen nő: az öregedő és féltékeny és bajkeverő Arsinoét Csákányi Eszter játssza. Kétségkívül különös szín ez a hervadó, ám bővérű nőiesség a nőieskedő és férfiaskodó fiúk körében. Schilling Árpád ezúttal is alapos, gondos, hatásos munkát végzett. Más kérdés, hogy mit tudott vele hozzáadni magához a darabhoz. A klasszikushoz. Kaposváron Ascher Tamás rendezésében a rendszerváltás hajnalán egy kiábrándulóban lévő értelmiségi baráti kört láthattunk a Mizantróp ürügyén. Ebben a körben határozott társadalmi-politikai üzenete volt a merev elvszerűség, illetve az okos megalkuvás ütközetének. Most Schilling egyébként kiváló előadásából annyi derül ki, hogy az elvek és érzések csatái ugyanolyanok a homoszexuálisoknál, mint a heteroszexuálisok körében. De hogy mi van a darab alapkérdésével, hogy milyen elvek szerint kellene vagy volna érdemes, vagy volna jó élnünk, arra nem derül fény. • HALÁSZ TAMÁS Trafó -Kortárs Művészetek Háza Nagyszerű kiváltság, ha megadatik egy világhírű művész legfrissebb darabjaival oly rendszerességgel találkoznunk, hogy naprakészek lehetünk pályaképét illetően. Mert Marie Chouinard, Kanada vezető moderntánc-koreográfusa harmadszor látogat el Budapestre, a Trafó - Kortárs Művészetek Házába, e hónap 15-17-én. Chouinard, a provokatív klasszikus negyed százada alkot: pályája első szakaszában meghökkentő, formabontó, korabeli közönségét nemegyszer megbotránkoztató szólókat készített, huszonévesen kivívott világhírét elsősorban ezeknek köszönheti. Társulatának 1999-es, első budapesti vendégjátéka során, a Les Solos-esten ritkán látott telt házak figyelték lélegzetvisszafojtva húsz év alatt keletkezett rövid szólómunkáinak válogatását: e puritánságukkal dermesztő, szemtelenül provokatív vagy ellenállhatatlanul szellemes, de könnyednek nem nevezhető virtuóz gyakorlatokat. (Alig egyperces koreográfiájában egy táncosnőt láttunk feltűnni vödörrel az egyik, nagy pohár vízzel a másik kezében. Az előadó megállt a színpadon, felhajtotta a vizet, a vödör fölé terpeszkedett, és elvégezte a dolgát.) Alig több mint két évvel később a Les 24 préludes de Chopin és a Le Cri du Monde című alkotásaival ismét vendégünk volt Marie Chouinard és társulata: két produkciójukat a Trafó
