Budapest, 1988. (26. évfolyam)

6. szám június - Kiss Károly: A Krúdy-ház

szebb édes-keserves álmot talán soha nem látott, a Margitszigetről való kiűzetése után itt lelt végső menedéket. Valójában csak három esztendeig élt Óbudán, de ez a kurta három év és a ház, benne az utcára néző, egykor rézágyas szoba, örökre ide fűzi őt. így tűnődtem: lám, vannak helyzetek és esetek, amikor nem az esztendők száma határozza meg az emlékek értékét és maradandóságát; a pihekönnyű évtizedek mellett, Szindbád életében e három év ólomsúlya mégiscsak többet nyomott a latban. Krúdy Gyula sorsában fontosabb az a három keserves esztendő, amit Óbudán töltött, mint például az előtte való négyszer annyi: tizenkét évig lakott a Margitszigeten. pengő lakbérhátralékáért. Szindbád halála előtt, miközben végrehajtók zaklatták, ebben a lakásban még a villanyt is kikapcsolták. Amikor haldoklott a rézágyon, még villanyt sem gyújthatott. A magyar irodalom lidérces, mégis szent, fájdalmasan tragikus emlékhelye ez a ház. így füstölögtem akkor is, amikor híre szállt, hogy már csak néhány nap kérdése, s eltűnik Szindbád utolsó hajléka. Most is elém villan a kép: 1973 nyarán, egy bágyadt reggelen micsoda trágár szitoközönnel fogadott az óbudai építkezés éppen ott tevékenykedő fő-mindenhatósága. Minek köszönhettem, hogy még a Az épület helyreállítás közben S hogyan teltek napjai Óbudán? A régi fényképek megindítják képzeletünket: itt van Krúdy, párnán könyököl szobája ablakában, kezében hosszú cigarettaszipka, s egy kötényes, iparos formájú emberrel beszélget. Néhai Andrási Gyula cipészmesterrel, akinek a szomszéd házban volt a műhelye. Egy másik fotográfia középpontjában két kismalac látható, amint moslékos edényből falatoznak. A kép jobb szélén áll Krúdy, s a gazda büszkeségével tekint reánk. A fölvétel 1930. október 21-én készült, az író 52. születésnapján. A képen látható társaság tagjai: Szakács Andor, a Mai Nap főszerkesztője feleségével, mögötte áll Krúdyné, azután Szudy Elemér író, hírlapíró hitvesével, s a kép bal szélén látható tízéves forma kislány, kezében fehér kutyussal, nem más, mint Zsuzsa, Krúdy legkisebb gyermeke. Az óbudai ház hátsó felében süldőt is nevelhetett, lám, Krúdy életművében is megörökítette ezt a pillanatot, bizonyság reá a Szegény ember malaca című tárcanovellája. Felhőtlennek, mi több, idillinek tetsző képek vallanak Krúdy óbudai életéről. Hát valóban menedékre lelt volna a Templom utcai házban? Ami a képeken nem látható: e városrészben kértek a ház lakója ellen csődeljárást hitelezői, és itt kellett vagyontalansági esküt tennie. Élete végső kínjában, betegen, itt kapott kilakoltatási végzést 360 keresztvizet is leszedte rólam? Aznap jelent meg a Magyar Nemzetben egyik cikkem, amelyben javasoltam: tenni kellene valamit a bontásra kiszemelt Krúdy-ház megóvása érdekében. Azt is fölsoroltam, szinte tételesen, hogy mi minden megy veszendőben e térségben, micsoda műemlékeket pusztítanak el az építés nevében. — Ki az a Krúdy Gyula? — üvöltözte a tohonya, a véresszemű ember, s már felelt is: — Engem nem érdekel, ki volt az a Krúdy, jövő héten ez a ház elmegy a francba. Igazán nagy önuralomra volt szükségem, hogy nem fajult tetlegességgé egyoldalú párbeszédünk. Minden hiábavalónak tetszett, amikor a hírlapi cikkek és glosszák sorozatát ilyen megértés fogadta, arról nem is szólva, hogy még a rádiós és televíziós pályatársak segítő közreműködésének sem volt semmi foganatja. Mit tehet ilyenkor az ember? Leültem a telefonhoz, és Mesterházi Lajostól kezdve Ortutay Gyuláig minden elérhető, befolyásos barátomat és ismerősömet föltárcsáztam, kérve őket, mentsük meg a Krúdy-házat és környezetét. Azaz Óbuda maradványait. Másnap reggelre már egy miniszterhelyetteshez voltam hivatalos, aki közölte velem, az építésügyi tárca vezetői nagyon sajnálják az óbudai gálád rombolásokat, Az író Andrási Gyula cipészmesterrel 34