Budapest, 1988. (26. évfolyam)

12. szám december - Oszlay István: Vitafórum Bécsben és Budapesten

EXPO '95 — Hogy ez a szándék mennyire komoly bizonyítja, hogy Manfred Nehrer úr, Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland építészkamarájának elnöke már Bécsben javasolta, és a pesti tanácskozáson megerősítette, hogy az 1992-es sevillai világkiállí— Talán ünneprontás, de mintha megkésve került volna sor erre a tanácskozásra. Csaknem két esztendeje beszélünk, egy éve pedig konkrétan készülődünk is a világkiállításra, mégis szinte az utolsó pillanatban, a ,,jelentkezési lap" elküldése előtt — november 15-ig kell beérkeznie pályázati anyagunknak a párizsi irodához — találkoztak először a két főváros építészei, azok, akik részben előkészítik és majd megtervezik a kiállítást. Ugyanakkor gyakran emlegetjük, hogy jó az együttműködés a nemzeti előkészítő bizottságok között. Valahogy az az érzésem, hogy ha az osztrák szakemberek nem kezdeményezik, akkor nem jön létre ez a kölcsönös tájékoztatás sem. Ön Budapest főépítésze, járt már a világkiállítással kapcsolatban Bécsben? — Nem voltam, és e témában nem tárgyaltam osztrák szakemberekkel. Egy közvetett kontaktusunk volt, munkatársam, dr. Szűcs István tavaly decemberben részt vett az osztrák-magyar területfejlesztési állandó bizottság győri ülésén — az idén nyáron is sor került erre az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium rendezésében —, ahol nem a világkiállítás volt a fő téma, de röviden foglalkoztak vele. — A két főváros vezetése között hagyományosan jók a kapcsolatok. Szeptember közepén a bécsi nyílt napokon járt városházi delegáció az osztrák fővárosban, s ott — ez nyilvánvaló volt — óhatatlanul is szóba került a világkiállítás. A bécsiek, ezt nem is rejtik véka alá, tudják, hogy már most szükség van a propagandára náluk is meg nálunk is. El is küldték Bécset ismertető, magyar nyelvű szép prospektusukat még a nyáron. A mienk, ha jól tudom, október elején készült el. — A nyílt napok — úgy tudom — protokolláris rendezvény és emiatt kevésbé alkalmas szakmai kapcsolatfelvétel számára. Számomra pedig az a fontos, hogy mit csinálnak, hogyan dolgoznak a bécsi szakemberek. — És tudjuk? — Most már többet tudunk. — Nincs egy kicsit későn? Közös kiállítást tervezünk, s olybá tűnik, a véletlenre bízzuk, hogy illetékes szakembereink megismerhessék, megvitathassák a közös tennivalókat; mely területeket jelölték helyszínként, ki hogyan vélekedik a másikról; a témák el lesznek osztva, de hogy melyik főváros melyiket vállalhatja, az például a területkiválasztás függvénye is; táson Ausztria és Magyarország közös pavilonban állítson ki, s a csarnokot osztrák és magyar építészek közösen tervezzék és építsék meg. Mintegy főpróbája lenne ez az 1995-ös Budapest-Bécs szakvilágkiállításnak. és még sok-sok izgalmas kérdés adódik, amit ékesen bizonyított a bécsi vitafórum és pesti folytatása. Ez még akkor is érthetetlen számomra, ha tudom, hogy Budapest főépítésze ma sincs abban a helyzetben, hogy — ha a munka, a feladat megkívánja — Bécsbe utazzék szakmai konzultációra. — Őszinte leszek! Ha korábban jutok birtokába azoknak az információknak, amelyeket most szereztem, csaknem biztos vagyok benne, hogy a világkiállítás ügyét a magam részéről akkor sem kezelem más módon. Igen jelentős különbség van a két főváros adottsága és lehetőségei között, s ebből következően jelentősen különbözik a felfogásunk is a dologról. — Arra utal, hogy Bécsnek sokkal kevesebb és kisebb gondja lesz a világkiállítással? — Lényegesen kisebb és kevesebb. Hadd illusztráljam — ha jól emlékszem, Beck Tamás mondta —: Ausztria 27 milliárd dollár értékű árut exportál egy esztendőben, Magyarország ötmilliárdot. Ehhez aligha kell magyarázat. A Hegyeshalmot követő burgenlandi terület osztrák összehasonlításban kissé fejletlen, de csak akkor, ha Béccsel és közvetlen környékével vetjük össze, amely hallatlanul fejlett infrastruktúrával rendelkezik. Bécs délkeleti autópálya-gyűrűje ragyogóan elosztja a forgalmat, ezenkívül remek főforgalmi úthálózata van, s jó a tömegközlekedése. A kiépített közműhálózat ugyanúgy része a városi infrastruktúrának, mint az idegenforgalmat szolgáló nagyszerű szállodahálózat. Ahogy én látom, Bécsben a kijelölt területeken már korábban is léteztek elhatározott fejlesztések, amelyeket most csak át kell értelmezni. — A számításba jöhető bécsi kiállítási helyszínek tehát már most kedvezőbb pozícióban vannak, mint a mi Gazdagrétünk vagy akár Aquincumunk. — Bécsben is van „esélyes" jelölt, ez pedig az UNO-City — az ENSZ-városrész — szomszédsága. A helyszín tulajdonképpen egy hatalmas park Duna-parti kapcsolattal, kiépített úthálózattal. A térség fejlesztési kérdéseivel már korábban foglalkoztak, tehát ez mintegy előkészített alapja a világkiállításnak. A kiállítást javarészt úgy építenék meg, hogy egy második szintet hoznának létre, vagyis az utak-völgyek-átjárók és más terepalakulatok felett egy oszlopokon álló lemezalapot építenének, alatta érintetlenül megmaradna az eredeti park, és az „emeleten" lenne a bemutató, tehát kettős területhasznosításról van szó. Mivel a terület kisebb annál, amit előzőleg közösen kikalkuláltunk, ezen úgy segítenek, hogy — a világkiállítások gyakorlatától eltérően — a pavilonokat kétszintesre építik. Azt is tervezik, hogy az itt vezető főforgalmi út egy hosszabb szakaszát lefedik, növényzettel „burkolják", azaz összefüggő zöldhídrendszer alá kerül az autóút. A terület most is szép és attraktiv, azért mint külső szemlélő értem a bécsiek dilemmáját, vagyishogy ez az igazán korszerű beépítési mód semmit nem jelent a bécsi image szempontjából. Azt mondják, ami ott lesz, az nem Bécs, bár szépen és elegánsan illeszkedhet környezetéhez. A megoldás, a kettős terület-felhasználás jövőbe mutató dolog, de a világból ide látogató emberek a „wiener-hangulatból" itt az égvilágon semmit sem találnak majd. Ez, persze, a személyes benyomásom. Megnéztem a másik helyszínt is. A Nordbahnhof környezete a mi józsefvárosi-ferencvárosi pályaudvari miliőnkre emlékeztet, nem valami vonzó terület, bár „szomszédságai" révén — különböző intézmények települtek itt — központtá alakulóban van. De hát egy felhagyott pályaudvar, ami a legutóbbi időkig szénkirakodóhely volt, nem sokat mond. Területileg nagyobb az UNO-Citynél, de nincs közvetlen kapcsolata a Dunával, és nem is igazán lehet, mert az érintkezési oldalon egy főforgalmi autóút elvágja a Dunától. A terület jelentős része tartós bérletben van, a kártalanítás összege olyan magas, hogy emiatt elvesztheti esélyét. A harmadik jelölt a bécsi vásár jelenlegi területe a Práterben. Jobban van felszerelve, mint a mi BNV-nk, de a bécsiek is úgy érzik, hogy a vásárterületet itt fel kell számolni — a Práter érdekében. Tehát egy cipőben járunk: mindkét város nagyobb, korszerűbb állandó kiállítási területhez szeretne jutni. — Hogyan zajlott le a bécsi területkiválasztás? — Tíznél több helyszínt bíráltak el. A területfeltárási tanulmányt egy magániroda teamje készítette Hugo Potyka építész vezetésével. Potyka úr a városi tanács megbízásából dolgozik csoportjával a kiállítási helyszínek kiválasztásához szükséges tanulmányokon. A munka jellegéből, az ismertetőkből látom, hogy átfogóbban szélesebb műszaki tartalommal, nem csupán a területkiválasztás szintjén foglalkoznak a témával. — Ennek a munkának a szervezéseirányítása Budapesten nem a főépítész vagy egy megbízott, kinevezett, felhatalmazott szakember feladata lett volna? — Más Bécs és más a budapesti adminisztráció felépítése. A mi tanácsi adminisztrációnk működése szerint én feladatokat kapok, amelyeket — természetesen értelmezve és bővítve — mint megbízásokat kell végrehajtanom, megoldanom. E GÁSPÁR TIBOR: „'Vállalni kell a kockázatot is" 24