Budapest, 1988. (26. évfolyam)

10. szám október - Seregi László: Környezetvédelmi kórkép

dögároknak meg — sajnos — mindegy. Már Nagykovácsiban szennyezett, s Adyligetnél, a laktanyánál csak betetőződik a kedvezőtlen folyamat. Elrémisztésül nem árt idemásolni, milyen anyagok, mekkora tömegben kerülnek bele élővizeinkbe: 1987-ben a befogókban nem kevesebb, mint 450 ezer kiló szerves anyag és 50 ezer kiló olaj, 180 ezer kiló lebegőanyag és 3 ezer kiló mosószer, 440 kiló fenol és 21 ezer kiló ammónia gyűlt össze! Egy év hordaléka... Budapesten évente egymillió köbméter szennyvíz keletkezik, és túlnyomó többsége ugyanabban az összetételben zúdul bele a Dunába, amilyenben kibocsátották. Ez még akkor is igaz, ha a vállalatok általában megpróbálkoznak az előtisztítással, a mérgező komponensek ártalmatlanításával. Az alkalmazott eljárások hatékonysága azonban messze nem megfelelő. A szennyvíztisztító-mű kapacitása pedig roppant szűkös; újabb létesítményekre lenne szükség, ám ez megint csak nem pusztán elhatározás kérdése. Pánikra, szerencsére, nincs okunk, magyarázza a szakember. Statisztikát mutat a rendkívüli vízszennyezésekről. A helyzet, úgy tűnik, javul. 1980-ban tíz esetben észleltek rendkívüli eseményt, 1985-ben huszonkétszer, tavaly viszont csak nyolcszor. Ez is azt jelzi, hogy a vállalatok megtették a tőlük telhetőt. Annál is inkább, mert a rájuk kivetett bírságok összege csakugyan visszatartó erejű. A nagytétényi sertéshizlaldára 1980-ban például csaknem 7,7 millió forint büntetést szabtak ki. Nem csoda, hogy igyekeztek lépni, elhárítva a legfőbb akadályokat. Tavaly már csak 492 ezer forintra büntették őket. E sorok szerzője az idén járt arra, s nem mondhatja, hogy a legfőbb akadályokat (vö. sertésbűzt) elhárították volna, ám a szag — ahogy az előbb is említettük — szubjektív érzetekre is visszavezethető. Szemetek és szakvélemények És mi a helyzet a veszélyes hulladékokkal? Antal Kiss Béláné, a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság felügyelője két adatot említ mint legfontosabbakat. Budapesten évente 1,5 millió tonna (!) veszélyes hulladék keletkezik, mintegy 1500 ipari és mezőgazdasági üzemnél, és ebből az irdatlan mennyiségből csupán 312 ezer tonnát ártalmatlanítanak. A többit összegyűjtik és védettnek tartott helyen tárolják. Egyre kevesebb azonban az olyan hely, amely e célra igénybe vehető lenne. A lakosság, ha megneszeli, hogy környezetében efféle létesítmény van, vagy lesz, minden követ megmozgat az elköltöztetés vagy az odaköltöztetés ellen. Hogy van-e riadalomra okuk, vagy nincs, teljességgel eldönthetetlen. Ahány érdek, annyi megnyilvánulás. A vállalat, amelynek vezetői közül egy sem lakik a kiszemelt terület közelében, úgy véli, ha betartják a szükséges és szigorú óvintézkedéseket, nem kell félni. A lakosság erre, persze, azt feleli, hogy „ha nem kell félni, akkor vigyétek magatokhoz a hulladékot"! És ebben a szereposztásban és hangnemben ez a játék még sokáig folytatható. Egészen addig, míg az illetékesek ki nem mondják a verdiktet. Ezt pedig szakvéleményekre hivatkozva teszik, alátámasztandó a döntés megalapozottságát. A baj csak az, hogy nem egy esetben beigazolódott: a szakvélemények tartalma alkalmasint nem a valóság tényeihez, hanem a közéleti erőviszonyokhoz igazodik. És nem lehet kétséges, ki felé vagy melyik oldalra billen a mérleg nyelve. Amiből, persze, nem az következik, hogy a vállalatok egytől egyig felelőtlenül gondolkodnának. Viszont azt senki nem vitathatja; elő-előfordult már utóbbi évtizedekben, hogy csak azokra nem voltak tekintettel, akiket az intézkedések közvetlen közelről érintettek. Legutóbb például kórházi szerelvényekre, operációs használt fehérneműkre és gyógyszeres ampullákra bukkantak, merő véletlenségből. Ha nem annyira éberek a helybéliek, rossz elképzelni, mi történt volna. A kórház vezetői, akik semmiről semmit nem tudtak, mi sem természetesebb, megtették a szükséges lépéseket hasonló esetek elkerülésére.... Nyugodtak azért nem lehetünk. Már csak azért sem, mert nő-növekszik a veszélyes hulladékok mennyisége. És a hulladékot valahová mégiscsak el kell helyezni. De hová? A Fővárosi Tanács 1982-ben együttműködési megállapodást kötött a Pest Megyei Tanáccsal. Ez utóbbi vállalta, hogy területet ad, ahol elhelyezhető a főváros szemete. A kommunális is, nemcsak a ve-8