Budapest, 1988. (26. évfolyam)

9. szám szeptember - Braun Ágoston: Végestelen végig a Körúton

— Oti azért még nem tartunk! Mások viszont igen. Hegyi Györgytől, aki a Fővárosi Tanácsnál a zengeteges helyiséggazdálkodási csoportvezető tisztét tölti be, azt hallottam: minden korszaknak megvan a maga mániája. Volt idő, amikor mindenki lakásfelszerelési cikkek árusítására kért engedélyt, aztán a fagylaltozók szaporodtak gombamód. A butikéra a végét járja, viszont felvirágzóban van az ételbárok ideje. — Akkor mi egy lépéssel lemaradtunk — jelenti ki dr. Szabó Éva, és hirtelen mozdulattal bekormányoz egy kapualjba. Aztán, mint a bűvész, mikor már a kabátujjából elővarázsolta a nyulat, nem szól egy szót sem. Csak a pillantásából érzékelem, hogy most előre kell néznem. A látvány lélegzetelállítóan borzalmas. A csigalép, ő alá beékelt aluminium doboz csupa üveg, csupa rács és bellii. szörnyűséges ábrákkal díszített trikók lógnak benne. — Biztosan kooperál az emeleten dolgozó filmnyomó kisiparossal — mutat egy újabb rácson keresztül a sötét udvar felé az osztályvezető-helyettes. Aztán még, mintegy mentegetőzésként, hozzáteszi: — Hozzám csak az elfoglalt üzlethelyiségek tartoznak, az építési engedélyt a műszaki osztály adja ki. És amióta a tanácsoknak nincs joguk vizsgálni, hogy a kérelem lakossági igényt elégít-e ki vagy majd elnyeli a konkurencia, azóta elég a környezet beleegyezése, és máris megjelennek ezek a szörnyszülöttek. Na, mára a butikokból elég, ezért a Hair Fordász Vállalathoz nyilunk be. A frizura művésznői nem túlzottan közlékenyek, annyit azonban elárulnak, hogy elégedetlenek a vendégkörrel. Hiába a divatos névnap, nem tódulnak tömegével hozzájuk. FORUM Odébb Huczman Gyula cipész már sokkal barátságosabb, annak ellenére, hogy éppen a belépésünk pillanatában derítette ki: — Ezek a bőrösök megint átvágtak engem! Még hellyel is kínál bennünket, de ez már nehéz ügy, mert összesen két szék van, s mi pedig hárman vagyunk. Azt, meg, ugye, mégsem tehetjük meg, hogy a mester a tetőbe vágott résen át, egy odatámasztou létra segítségével felmászik a galériában lévő műhelybe, és onnan felelget nekünk. Inkább állunk mind a ketten és a mesterségről társalgunk. — Én, kérem javítok is és ú j cipőt is készítek — magyarázza a cipész. — Egyedül gyermeklábbelit nem készítek, még a sajátjaimnak se, de — ahogy a dolgok állnak — lehet, hogy az idén arra is rákényszerülök. Eddig méretre sem dolgoztam, megeshet, hogy abba az utcába is be kell mennem. Huczman Gyulának kevesebb mint három éve van a nyugdíjig, úgy tervezi, hogy akkor elcseréli a főútvonal mellet lévő műhelyét egy forgalmasabb mellékutcaira, és oil csak javítani fog. Az elgondolás nem rossz, hiszen az ilyen üzlethelyiségeknek csillagászati áruk van. Hegyi György tájékoztatása szerint nem is olyan régen a Kecskeméti utcában egy tíz négyzetméter körüli 120 ezer forintért meghirdetett helyiség, ötszázezerért talált gazdára. Érdekes módon ennek ellenére — a tavaly őszi felmérést idézve — ötszázhetvenegy üres üzlethelyiség van a fővárosban. S főképp azért, mert nincsenek forgalmas helyen, és így még a profilmódosítással vagy az eredeti céltól eltérő hasznosítással sem kellenek senkinek. No, de térjünk vissza a körúti cipészhez, aki közben papírt és ceruzái vett elő, hogy kiszámolja: mennyibe kerülhet nála egy pár olcsó férfi cipő. — Az alapanyag nyolcszázkilencven forint, az én óradíjam hetven forint, és nyolc órát kell dolgoznom vele — halljuk a végeredményt. Istentelen kíváncsiság vesz rajtam erőt: vajon milyen lehet a forgalmi adó nélkül és a csaknem ezerötszáz forintba kerülő cipész költemény. Nos, a kirakatban megláttam és önkéntelenül kiszaladt a számon: — Ilyen cipőm se lesz soha! Huczman Gyula nem sértődön meg: — Őszinte legyek? Én sem venném fel! De hát a fiataloknak ez tetszik. ízlések és pofonok... Még szerencse, hogy a Triál Sport-Játék Üzletházába is benyithattunk, mert ott igazán szemet gyönyörködtető minden. Az eladótér a korábbi állapothoz képest megsokszorozódott. Vállai Béla, a fiatal, szimpatikus igazgató pedig olyan elvekel vall, amely a legjobb kereskedők sajátja. — Hogy sportcikkekből hozzam a példát: itt mindennek meg kell lennie a dákó végén lévő bőrtől a szörfig. És ugyanannak a játéknak olcsóbb és drágább változatban is, hiszen, aki nem tudja megfizetni a Legót, annak még megfelelhet a fele annyiba kerülő és majdnem ugyanolyan minőségű Legó-pótló is... Már majdnem dél van és még a Majakovszkij utcáig sem jutottunk el. Nem baj, ott van szemközt a Jumbó fagylaltozó, náluk legalább felfrissülünk. — Tessék választani, nálunk általában tíz-tizenkét fajta fagyi van — mutatja Szersén Andrea és Dvorszky Mercedes a Keletpesti Vendéglátó Vállalat szerződéses üzletének eladói. Egy pillanatra úgy érzem magam, mint a csodakedvelő mesebeli Gombóc Artúr: mindegyikből ennék, amennyi csak belém fér. Aztán megemberelem magam és csak a különlegességeket másolom át a jegyzetfüzetembe: dinnye, pisztácia, szilva, exotic, jumbó. A lányok még kiegészítik a listát: — Szokott lenni pöttyös fagyink is, és kínáltunk már paradicsom- és rizsfagylaltot is. Kurucz István, a cukrász, szemmel láthatóan a gyümölcskrémesére a legbüszkébb, de azért nem felejti el fölhívni a figyelmemet a fagylalt bérletére. — Száz forintért huszonöt gombóc helyen harmincat ehet a tulajdonos. És ami talán még ennél is lényegesebb: a bérlet öt évig érvényes, változatlan feltételek mellett. Végre egy hely, ahol nem a béreket, hanem az árakat fagyaszt0tIak be!

BRAUN ÁGOSTON 37