Budapest, 1988. (26. évfolyam)

9. szám szeptember - Az ígéret földje

alapján a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat készítette. Dr. Szűcs István vezetésével Ongjerth Richárd és Nagy Tibor irányító kutatók, továbbá Nagy Katalin, Paksi Szilvia, Csaba A nna és Fejes Zoltánná munkatársak három hónap alatt előálltak a szakvéleményeket és elemzéseket is összegező dokumentációval. S ha a kormánybizottság elismeréssel méltatta a Főváros tevékenységét a tanulmányterv gyors és alapos elkészítésében, ebben nem kevés érdemük van a BUVÁTI munkatársainak. Az Nagy Richárd, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese a kormány tárcaközi bizottságában és a szűkebb körű operatív bizottságban a Fővárost képviseli. Amikor a világkiállítási előkészületekről beszélgettünk, szavaiból egyértelműen kitetszett, amit később nyíltan is kimondott: csaknem biztosra veszi, hogy 1995-ben világkiállítást rendezünk Budapesten. — A világkiállítás megrendezése ma kétesélyes, de az volt már másfél esztendeje, a gondolat felvetésekor is. A kormányzat és a Főváros mégis vállalta. Miért? Mit jelentene a világkiállítás Budapestnek? — Osztrák barátainkkal sokáig kerestük a módját, milyen témával állhatnánk a világ elé. Sikerült megtalálni: Hidak a jövőbe. Hogy ez mit jelent? A világkiállítások történetében első eset, hogy két főváros, két különböző társadalmi rendszerű ország együttesen mutatkozik be. S nem kényszerű meggondolásból, ellenkezőleg, az együttműködés és a barátság jegyében. Meglehet, Hannover, Hongkong és több más város is pályázik a rendezés jogáért, együttes jelentkezésünk ténye mindenképpen mellettünk szól. Az is, hogy mindkét nemzet jeles történelmi évfordulókat ünnepel 1995-ben. Ausztria ezeréves fennállását, mi a honfoglalás 1100. évfordulóját; Ausztria semlegességének 40., mi hazánk felszabadulásának 50. évfordulóját köszöntjük. Jogosan bizakodunk azért is, mert Budapest már 1981-ben tervezett világkiállítást, de akkor az a szerényebb igényű bemutató — akárcsak az 1984-ben is tervezett hasonló rendezvény — pestiesen szólva, nem jött össze. Mostani vállalkozásunk magasabb rangú: másodosztályú világrendezvénynek ígérkezik. — Esélyeinket illetően biztató, hogy a Nemzetközi Kiállítási Iroda díjazta a közös rendezés ötletét. Mennyit ér ez a gesztus? — Eddig háromszor tárgyaltunk a párizsi irodával, nagy tetszéssel fogadták tervünket. Megkérdezett szakértőik nem tudtak felhozni elfogadható ellenérvet az osztrák-magyar vállalkozással szemben. Miért kell erről beszélni? Jóllehet, számos okunk van a derűlátásra, a végleges dön— A tervezőiroda bevonásával elértük, hogy Budapest általános rendezési tervébe ezek a területek beilleszthetők. A világkiállítás helyszínének keresése közben ugyanis párhuzamosan haladt az általános rendezési terv elkészítése — aminek ugyancsak a BUVÁTI a „kivitelezője", íly módon lehetővé vált, hogy kiállítási helyszínül olyan területeket tárjunk fel, amelyek Budapest területi, hálózati összefüggéseit tekintve nagyon kedvezőek, tehát a hét, majd a „döntőbe" jutott három terület előterjesztésével a Főváros tés még várat magára. Én több mint kilencvenszázalékos esélyt adok magunknak. — Hol tart jelenleg a felkészülés? — A munka felgyorsult, kéthetenként kerül sor idehaza vagy Bécsben összehangoló megbeszélésekre. Mind nagyobb számban kapcsolódnak be az előkészítő munkába az ágazati szakemberek. Kiindulási alapként a Hungexpo vásártapasztalataihoz igazodunk, persze, a világkiállítás összehasonlíthatatlanul nagyobb vállalkozás, nem is szólva az ügy politikaigazdasági jelentőségéről. Idehaza egy esztendeje folyik a munka, s hogy az alapvető ismeretek és tennivalók birtokában vagyunk, abban nagy szerepe van a Bechtel cégnek. Ez az amerikai csoport készített felmérést és szakvéleményt a megelőző öthat világkiállítás helyszínén is, tapasztalataikat mi sem nélkülözhetjük. Számítógépes feldolgozásaik, elemzéseik olyan mélységben tártak fel problémákat, amelyek jelentőségével nem mindig számoltunk. Mind a hét helyszínt végigjártam Paul W. Chreightonnal, a vállalat főtanácsadójával. Amikor megálltunk a Budaörsi repülőtér Pest felőli végén, azt mondta: „Uraim, egy lépést se, ez itt az ígéret földje! Ha látványt akarnak és szép környezetben működő vásárvárost, akkor ne keressenek tovább..." S nem tévedett, őt igazolták az elemzések is, amit Peter J. Piazza vezetésével készített a csoport. — Mint fővárosi vezető ön melyik helyszínt választotta volna?... — Elsősorban Aquincumot, aztán a BNV területét, és csak harmadsorban Gazdagrétet. A tények végül is Gazdagrét mellé állítottak. — Vállalkoznék arra, hogy a közvéleményt is meggyőzze választásuk tárgyilagosságáról? Hiszen Óbuda és Kőbánya lakói is kívácsiak, miért nem ott lesz a kiállítás. Ilyen esetben mindenki lokálpatrióta és önző, hiszen jól tudjuk, milyen előnyöket szerez a kiállításnak kiszemelt városrész. — A világkiállítással kapcsolatos beruházások elsőbbséget élveznek majd, a források ésszerű átcsoportosítása a Fővárosi Tanács feladata. Ami ma még helyi előnynek tetszik, annak később mindenki haszfejlesztési elképzelései jutottak érvényre. A Fővárosi Tanács testülete egyébként július 6-án tárgyalta az általános rendezési tervet, amelyet a Minisztertanács elé terjesztünk jóváhagyásra. Igazság szerint ebben már benne lehetett volna a „világkiállítás" is, de megbízhatóbb, pontosabb lesz a dokumentum, ha ősszel „rajzoljuk" bele, miután a helyszín kérdése már végleg eldőlt. A fővárosban tehát — így jelképesen is — helye van 1995-ben a világkiállításnak. nát látja. Bizonyos, hogy a világkiállítás miatt a város más régiói nem kerülhetnek hátrányos helyzetbe. Nem vonunk el pénzt csupán azért, hogy másutt Patyomkin-építkezésbe fogjunk. A kiállítás környezete nyilván felértékelődik, már csak azért is, mert felmegy a telkek ára, még drágábbak lesznek a lakások és a bérleti díjak. Viszont nemcsak a fő viszonylatokban, hanem kiskörzeti kapcsolatokban is megjavul a közlekedés. Hasonlóképp, városszerte fejlődik a kereskedelmi és szolgáltató hálózat. Mindezek a város maradandó értékei lesznek. — A Főváros is Aquincumot helyezte előtérbe, legalábbis a vb-tagok többsége titkon erre voksolt volna, ám az anyagi lehetőségek függvényében a BNV helyszíne látszott ésszerűnek. Gazdagrét költségesnek bizonyult. És most megfordult a sorrend. Miért? — Az alaposabb elemzés feltárta, hol ígérkezik — nemcsak a pillanatnyi érdekeket tekintve — kedvezőbb hely és alkalom felépíteni a kiállítást. A kőbányai vásárváros előnye (az volt), hogy eleve kiállítási területnek szánták. De a mélyrehatóbb vizsgálatok — a Hungexpo saját elemzései is — kiderítették, egy pavilon kivételével a többi építményt le kell bontani. A 26,5 hektáros terület nagyon szűkös; a lóversenypálya „elfoglalása" ér/el mi viharokat is kavarna — a lóspoi i szerelmesei Széchenyi emlékét vélték volna megsérteni a patinás hely megbolygatásával —, emellett ötmilliárd forintba kerülne. Ugyanakkor nincs is hová költöztetni... A 2-es metró Kerepesi úti végét kéreg alá kellene süllyeszteni. Közúti felüljáró hídra lenne szükség a Fehér útnál, a Zalka Máté téren. Bővíteni kellene a BNV jelenlegi parkolóterületét, ám senki nem tudja, merre. Olyan a környezet, amit csak igen nagy költséggel lehetne látványossá varázsolni. És amíg megépül a világkiállítás, hol rendeznénk BNV-ket és szakkiállításokat? Összeadtuk a becsült költségeket — s egyszeriben igen drága lett a kőbányai megoldás. — És Aquincum? A június elején kapott tájékoztatás alapján még igen vonzó helyszínnek látszott? — Az első felmérések valóban kedvező Az ígéret földje 8 HIDAK A JÖVŐBE