Budapest, 1988. (26. évfolyam)

6. szám június - Kelecsényi Gábor: Literáti Nemes

/I hírhedt ,,Túróci fakönyv' zött át, miután ládáit Váradról, Bécsből, Szombathelyről, Zágrábból, Máramarosból, a Szepességből és ki tudja még, honnan Jankovich Miklóshoz irányíttatta. Üzletét a Várba felvezető Kígyó — ma Szalag — utcában nyitotta meg, erről közölte a Jelenkor a tudósítását. Megtelepedése azonban korántsem jelentett lehiggadást, hiszen az üzlet felvirágoztatásához szüksége volt gyűjtőutakra. Vég nélkül sorolhatnánk a helyeket, ahol megfordult. Egyik, naplóban is megörökített útja: Dunántúl, Bécs, Horvátország, Stájerország. Grácban két kódexet corvinának sejtett: ,,Megcsókoltam a könyveket, s nem tagadhatom, hogy egy-két könny csordult ki szememből". Arról nem ír, hogy csak megcsókolta vagy meg is szerezte ezeket a kódexeket. Mindenesetre két ügyfelétől, Farkas Lajostól és Jankovichtól egy-egy corvina került az Országos Széchényi Könyvtár birtokába. Később visszakanyarodott a Dunántúlra, s annak nyugati részét bejárva eljutott egészen Zágrábig, majd „navis vaporaceán", vagyis gőzhajón, Trieszten keresztül Velencéig. Zágrábban mérleget készített addigi útjáról: ,,Kezdve a szentmártoni, csornai kolostorokon... számtalan családoknak és zárdáknak levél- és könyvtárain lévő véka nagyságú rozsdás lakatjaikat emberi erőt felülmúló, hatalmas ujjam begyével szertemorzsoltam, s ahol mi szépet felturkálhattam, abból úgy egybe harzizáltam... hogy soha egy magyar is, tíz útjába is oly és annyi ritkaságot egybe nem szerzett, mint eddigi kis utacskámba is. " Mai közlekedési eszközökkel sem volna kis vállalkozás az útja. Zágrábban ágynak esett, mert, bizony, „sokat kell kiállni a cifra életben, és főként a sokat utazónak". Gyűjtőúton érte utol a halál 1842. szeptember 19-én Komáromban. A hagyatéki leltár szerint erre az útra Jankovich Miklóstól 1120 forintot vett fel, a híres nyelvésztől, Jerney Jánostól 500 forintot, egyéb megbízóktól 50-50 forintot. A Nemzeti Újságban megjelent nekrológja fő érdemeként említi, hogy „gyűjtőútjain" főképp a hazánkból elragadott vagy „kiköltöztetett régiségeket a tudatlanság vandál körmei közül visszahozta". Az a bizonyos hagyatéki leltár azonban csak a Literátinál talált ingóságokról és feljegyzésekről szólott. Hogy milyen régiségek voltak a Kígyó utcai üzletben, és mi lett a sorsuk, arról nem. Literáti leánya Jankovichnál nevelkedett, majd nőül ment Raitsits Ferenc ügyvédhez. Tőle vagy, az iratok szerint, „Literáti Nemes örököseitől" több mindent vásárolt a Nemzeti Múzeum könyvtára, a mai Országos Széchényi Könyvtár. Közülük nem egy gyanúsnak tűnt a könyvtár akkori vezetője, Mátray Gábor előtt, s csakhamar kiderült, hogy bőven van közöttük hamisítvány. Literáti is, örökösei is foglalkoztak hamisítással. Gyűjtőútjain a székely góbé könnyen tudott összeszedni írást nem látott pergament, régi vízjegyes papírt. Ezekre rozsdás tintával, jól-roszszul utánzott régi betűkkel magyar, latin, német, szláv szövegeket gyártott, sőt, még ősmagyar, tatár és kinai betűkre is vetemedett. Készítményeit aztán könyvtáblára ragasztva „felfedezte", vagy más úton-módon régiesítette. Ismeretes volt az idő tájt, például, régiesítés céljából csizmában hordani a „kutyabőrt". Amikor Literáti látta, hogy még szakértőket is meg tud téveszteni, ugyancsak kedvet kapott a hamisításhoz. Mesterkedéseire Jankovich Miklós már 1830-ban felfigyelt. Megvásárolt tőle egy kínai betűkkel írt lapot, amelyen magyarul a következő mondat állott: „Ezt a pogán írást a Toroczkói jukba lelte a fiam 1702 esztendőben." Hátoldalára Jankovich feljegyezte: ,,Az 1830 esztendőben Pesten Literáti Nemes gyűjteményéből szerzem ezen másoknak megtsalására tudatlanul koholt levelet. Melynek hamis voltát a bőr is, melyre az írás igen késői vízfestékkel tudatlanul mázoltatott és könyvnek borítékja jeleit fenntartotta, nyilván bizonyítja. " Mindez nem zavarta kapcsolatukat. Jankovich bízott abban, hogy a hamisítványokat felismeri, miközben értékes régiségeket szerezhet. Azonban még őt is megtévesztette a leghíresebb Literátihamisítvány, az I. András korbeli imádságok. Erről a Klagenfurtban 1842-ben „talált", Jankovich birtokába került „nyelvemlékről" egy évtized múltán a kor neves őstörténésze és nyelvésze, Jerney János nagy tanulmányt tett közzé. Összehasonlította a szöveget Szent István és Kálmán korából származó oklevelekkel, külföldi kódexekkel. A pergamen jellegét is megvizsgálva arra a következtetésre jutott: ,,E páratlan nemzeti kincsünk eredetiségét, ha valakinek netán eszébe jutna kétségbe vonni, vagy akárminő szellemtől ingereltetve legkisebb gyanúval illetni: annak nehézségeit s kétségeit eloszlatni, továbbá is felvilágosítani minden időben késznek nyilatkozom, sőt védelmezőül föllépni legszentebb kötelességemnek tartandom. " A „nyelvemléket" a tudományos igényű magyar irodalomtörténetírás megteremtője, Toldy Ferenc is valódinak tartotta eleinte, de később kétségei támadtak. A végső szót aztán a könyvtáros és történész Szabó Károly mondta ki 1866-ban, rámutatva a szemmel látható és kézzel fogható nyelvészeti képtelenségekre. Literáti hamisítványainak egy másik érdekes darabja az az 1458-ból keltezett, német szövegű térkép, amely Magyarország megyéit és uralkodóinak arcképét mutatja. Rajta egy érdekes megjegyzés Mátray tollából: ,,A szakmunkák pénztárából, hogy a Nemes Litteráti Sámuel-féle hamisítványok lehetőleg együtt legyenek, még két hasonló kézirattal együtt 5 osztrák értékű forinton megvásároltatott." Akkorra ugyanis Mátray is megégette az ujját. Egy 1301-ből származtatott „magyar képes krónika" megtévesztette, míg rá nem döbbent, hogy a képek inkább modern akvarellekhez hasonlítanak. Elhatározta tehát, hogy főleg a Literáti halála után felbukkanó hamisítványokat vásárolja össze, és így kivonja a tudományos forgalomból. 37 [