Budapest, 1988. (26. évfolyam)

1. szám január - Horváth Teréz — Müller Tibor: Cirkusztörténelem

Fővárosi Nagycirkusz máig f J egyetlen igazgatónője — a legendás Barocaldi, Beketow, -X. -M. Wulff és Fényes utóda —, a cirkusz nagyasszonya, Eötvös Gáborné szerint: a városligeti épület a magyar artisták Nemzeti Színháza, ahol már eddig is összetalálkoztak a világ leghíresebb produkciói, ahol megfordult Grock, Popov és Gerard, ahol színielőadást tartott a híres amerikai Barnum Cirkusz, Aeros és Busch társulata, a Párizsi Jégrevű, a svéd Trolle Rodin és a dán Benneweiss. Ahonnan a Hortobágyi- és a Váradi-csoport elindult a világsiker felé; ahol Jancsi bohóc először nevettette meg publikumát magyar nyelven; ahol először hangzott fel a Van másiiik — kiáltás Eötvös Gábor zenebohóc ajkáról, akivel Charlie Chaplin is kezet szorított. Hát igen. A cirkusz. A mutatványosok világa. Milyen régi is?! Senki sem tudja. Valószínűleg a természeti ember világában, a sámánok, csodadoktorok, mágusok körében kereshető eredete. Bizonyítékok azonban „csupán" hatezer évvel ezelőttről vannak. Már az időszámítás előtt négyezer évvel is voltak mulattatók és bűvészek. Az egyiptomi Memphiszben és Thébában egyensúlyozok, lovas akrobaták domborművét találták meg. A Deni-Hasszan sziklatemplom melletti sírokon zsonglőrmutatványt gyakorló asszonyokat örökített meg az egykori művész. II. Ramszesz fáraó (i.e. 1400) sátrát idomított oroszlánok őrizték, s Hérodotosz görög történetíró (I.e. 484-425) szerint az egyiptomiak krokodilt is szelídítettek. Éltek „testi mulattatók" az asszír birodalomban, ahol a harcosok ünnepi zászlóin és jelvényein zsonglőrök képei tűntek fel. Kínában már i.e. 2000 körül idomított disznót és kutyát szerepeltettek a pantomimjátékokban. Indiában ezer évvel később betanított elefántok ámították a publikumot, és gyakori volt a hajlékony akrobaták mutatványa. A különböző artistaprodukciók ekkor még más tevékenységekhez, harci játékokhoz, varázslói, vallási, papi tevékenységhez kapcsolódtak. Az ókori Görögországban, különösen Periklész uralma idején (i.e. V. század), kifejezetten szórakoztatás céljából és alkalomszerűen lovasversenyeket, valamint már cirkuszi jellegű játékokat rendeztek az amfiteátrumokban. Homérosz az Iliászban említi, hogy a hős Akhilleusz pajzsán két, vad bikákon vágtató „bűvész" látható. A vígjátékíró Arisztophanész egy gumi hajlékonyságú fiatalembert mutat be. Lukiánosz hasbeszélőről tesz említést, a történetíró Plutarkhosz szívesen időzik egy Parmeno nevű, állathangokat utánzó artista leírásánál. Apuleius, (124-180) az Aranyszamár című „kalandregény" írója egy athéni cirkuszban látott kardnyelőről számol be. Terentius (190 k. - 159 u.) egyik vígjátékának bevezető részében arról panaszkodik, hogy az előadásra nem jönnek a nézők, mert a szomszédban vándorartisták mutatják be számaikat. A görögök Dionüszosz (hitregéikben a gondoktól megszabadító mámor, az ihletettség istene és a szőlőművelés feltalálója) tiszteletére rendezett ünnepsége-16 in bohóckodó, borseprővel sárgára mázolt arcú alakok, karikákon ugrálok, púpos, törpe és testi hibás személyek, késdobálók jelentek meg. Az ókori artista- és cirkuszi játékok az antik Rómában érték el fénykorukat. Színhelyük kőből épült, ellipszis alakú, nyitott aréna. Ilyen volt a Circus Maxentius, a Circus Flaminius és a Colosseum is. Közülük mindmáig a legnagyobb az eredetileg fából emelt és Néró császár uralkodása idején (i.sz. 54-68) 250 ezer (!) néző befogadására alkalmas Circus Maximus volt. A Római Birodalom széthullásával a kőcirkuszokban folyó játékokat felváltják a hadi utakon vándorló komédiások tarka mutatványai. Benépesítik a vásárokat, szórakoztatják a várak népét. Az artistákat a középkorban Nyugat-Európában jongleuröknek, nálunk jokulatoroknak nevezik. Gyakori volt hazánkban az igric, igrickomédiás, pakocsás, trufator, alakos elnevezés is. III. Endre király 1292-ben jokulátorainak Zala megyei földet ajándékoz. A Képes Krónika (XIV. század) arról tudósít, hogy miként intézkedik 1. István a jokulátorok ügyében. A szigorú középkor keményen bánt a cirkuszosokkal is. Az egyház a papok befolyására 1642-ben királyi rendelettel tiltotta megQaz artisták fellépését. (Kóklerség és más könnyelmű játék, kötéltáncolás és komédiázás — különösen ragály dúlásakor és más rossz időkben — tilos volt, mert abból sok rossz származik, az a közönséges embert és a kedves fiatalságot rosszra csábítja, pénzétől megfosztja, az ilyesmi különben is istenkáromlással és szentségsértéssel jár.) Üldözések, szigorú egyházi és királyi rendeletek, tilalmak ellenére azonban az artisták rótták az országutakat, szórakoztatták a legszegényebb, leginkább elmaradott lakosságot. Sok mindenhez értettek. Bohóctréfákat adtak elő, állatokat, madarakat idomítottak, bűvészkedtek, jósoltak, akrobaták és egyensúlyozok voltak, erőművészkedtek. E vándorkomédiások világába a XVIII. században létrejövő angol polgári cirkusz hozott alapvető változást. Több mint kétezer évvel ezelőtt voltak már a mai Buda térségében is cirkuszi produkciók. A századunk első évtizedeiben végzett ásatások monumentális római körszínház romjait tártak fel Aquincumban. Az egykori amfiteátrumban cirkuszi játékokat, véres gladiátorviadalokat, kegyetlen állathajszákat rendeztek. A modern magyar cirkusz születési évszáma: 1871. Ekkor nyílt meg Pest első állandó cirkusza Giuseppe Barocaldi, egy olasz főnemesi család sarja, egykori szabadságharcos lovastiszt igazgatásában. Bár a feljegyzések szerint már a XIX. század első éveiben is állt a mai Bazilika helyén két aréna, ahol „heccmesterek" rendeztek produkciókat, és 1834. június 29-én a Honművész című újság arról tudósít, hogy a híres és hírneves német-holland cirkusz igazgatója, Wulff Henrik úr, valamint „lovagművész" társasága Pestre érkezett és a Rakpiacon (a jelenlegi Tudományos Akadémia mögött) felállított deszkasátor arénájában megkezdte előadásait, de a kialakuló, a bécsi Prátert mintának tekintő vurstliban először az olasz társulat telepedett meg. Akkora esemény volt ez abban az időben, hogy Jókai is megemlékezik róla: „...Itt találjuk a nép cirkuszát... Erőművészek mutogatják nyaktörő játékaikat, de csak szerény kerítéssel körülvéve, 10 krajcár váltság mellett. S bár legtöbbször tömve van a nézőtér is, de kívül még egyszer annyi néző áll, akik ingyen részesülnek az élvezetben. Sőt, aki igazi gyönyörűséget akar szerezni magának, az felmászik valamelyik fára. Köröskörül minden platán meg van rakva fiatal nemzedékkel, akiktől ezt az élvezetet irigyelni lehet, de eltiltani bajos..." A vállalkozó szellemű itáliai — 71 tagú kompánia — annyira megszerette a pesti életet, hogy itt is ragadt, felvette a magyar állampolgárságot. Barocaldi nem kevesebb, mint harminc évig dirigálta a maga Néparénáját. Olyan tanítványok emlékeztek rá, mint a legendás Czája József erőművész, aki alig tizenöt éves korában, Vácon földhöz vágott egy hivatásos birkózót, és aki később a Czája Vándorcirkusz gazdájaként aratott mindenféle sikereket. A mai Fővárosi Nagycirkusz helyén Wulff Henrik unokája, Wulff Ede építette föl vasvázas hullámbádogból az első cirkuszépületet, amelynek méretei megegyeztek a mai, a városligeti nagycirkuszéval. 2290 néző láthatta 1891. május hó 7-én a megnyitó nagyszabású gálaműsort. Négyszázzal többen fértek be, mint ma, mert állóhelyeket is kiadtak. A jegyárak 60 krajcár és 24 korona között váltakoztak, s a város apraja-nagyja csodájára járt a cirkusznak, hiszen a porondot akkor még ritkaság számba menő fényes légszeszlámpákkal világították meg. Nem csoda, hogy Wulff úr már az első évadban nem kevesebb, mint 60 ezer korona tiszta hasznot könyvelhetett el. Tellett is ebből mindenre: az istállóban 86 idomított ló ropogtatta az abrakot, a porondot vízijátékok bemutatására is alkalmassá lehetett tenni, s meg tudta fizetni a kor leghíresebb artistáit. A hirdetmények így dicsérték az előadást: „Sensationalis látványosságok. Chinon Izabella lovarművésznő, huszárkosztümben. Alfonso jongleour, a két Detronelli zenehumoristák, Kock, a bohóc, 12 tarka csődör és sok más attrakció..." A Városi Cirkusz történetének következő fejezete Beketow Mátyás orosz származású artista, műlovar és igazgató nevéhez fűződik. 1904-től 1919-ig, majd 1923-tól 1929-ig állt az intézmény élén. Világvárosi műsort mutatott be, elkápráztatta a közönséget, nem sajnálta a pénzt a modernizálásra, csillogásra, világszámokra. A cirkusz volt az egyetlen szenvedélye, s amikor anyagilag belebukott, öngyilkos lett, a Dunába ölte magát. Számtalan pletyka terjengett az esemény kapcsán Budapest-szerte. Beszélték, hogy felesége gyógyíthatatlan betegsége, esetleg politiü