Budapest, 1988. (26. évfolyam)

1. szám január - Horváth Teréz — Müller Tibor: Cirkusztörténelem

kai okok is közrejátszhattak a tragédiában. Mindenesetre az ő korszakához fűződnek olyan hátborzongató mutatványok, mint a halálugrás a kupolából, a motorkerékpáros halálkör, akkor kezdtek pankrációs birkózóversenyeket és cowboymutatván.vokat rendezni. Beketow halála után gyakran változtak a cirkuszigazgatók. A meghirdetett pályázatot Fényes György, egy régi mutatványosdinasztia leszármazottja nyerte el 1935-ben. Hétéves működése alatt azzal a jelszóval, hogy mindig többet kell adni a közönségnek, mint amennyit vár, a revü műfaja felé fordította a műsort. Igyekezett színészeket, táncosokat megnyerni, s porondra vitte Hacsek és Sajó jeleneteit. A felszabadulás után, 1945 júniusában megtartották az első előadást. Olyan neves művészek léptek porondra, mint Latabár Kálmán, Kiss Manyi, Bilicsi Tivadar, Kazal László, Alfonzó, Salamon Béla. Ez csak azok számára volt meghökkentő, akik nem tudták, hogy 1911. szeptember 19-én Max Reinhardt rendezésében Szophoklész drámáját, az Ödipusz királyt is előadták a manézsban. Ez ma már kultúrtörténeti érdekesség, mint ahogy az 1966-ban megrendezett keserédes műsortemetes is az. Hiszen a hét évtizedig becsülettel szolgált épületre kimondták a lebontási végzést. Ot évet kellett várni, amíg a magyar artistatársadalom visszatérhetett új, korszerű kőotthonába, és 1971-es nyitóműsorával megkezdhette újkori cirkusztörténelmét. Csalódást kelt a Fővárosi Nagycirkusz nagytakarítás, festés idején. Semmi ragyogás, semmi fény, semmi csillogás. Csupán koszos falak, fölforgatott öltözők, patáktól szürke istálló. Pedig az ember általában szereti, ha elkápráztatják, kiragadják, akárcsak rövid jdőre is, a mindennapok szürkeségéből. Ám a rajongóknak két hónapon át nélkülözniük kellett a manézs színes forgatagát. Ez idő alatt ugyanis felfrissítették a cirkusz valamennyi helyiségét. És december 18-án, karácsonyi ajándékként, klasszikusnak számító műsorral megkezdődött az új évad. A cirkusz nélkülözhetetlen alakja a clown, aki kiszámíthatatlan bolondságaival gondoskodik a szünetek élvezetes kitöltéséről — olvashatjuk egy helyütt. ,,A világon mindenütt a jó bohóc a legkelendőbb" — mondja Eötvös Gábor ma már nyugdíjas cirkuszművész, aki kiérdemelte az Érdemes Művész és a Jászai-díjat. így aligha találhattunk volna jobb beszélgetőpartnert nála. Pontosabban nála és feleségénél, aki hosszú időn át partnere és a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója volt. Mindketten artistacsaládból származnak. — Cirkuszban születtünk, ott nőttünk fel, szüléinktől tanultuk a szakmát — emlékezik vissza Eötvös Gáborné Pikárd Mariska. — Négy-öt évesen már lovagoltunk, kötéltáncos és légtornászszámunk volt. — Hatéves lehettem, amikor apám megtanított hangszeren játszani — veszi át a szót Eötvös Gábor. — Attól kezdve próba- és műsorszünetekben szívesen szórakoztattam a kollégákat. — Mi az élet iskoláját jártuk ki. Vándoroltunk egyik helyről a másikra, egyik iskolából a másikba. Egyik nap városban, másik nap valamilyen falu iskolájában tanultunk írni-olvasni — mondja Eötvös Gáborné. Amikor felnőtt Pikárd Mariska, feleségül ment a „világ legjobb emberéhez", Eötvös Gábor zenebohóchoz. És már együtt folytatták a munkát, a vándorlást. — Az artista magára van hagyatva, egyedül kell megkomponálnia a számot — vallja Eötvös Gáborné. — De sokat kínlódtunk ebben a szobában — teszi hozzá a férje, és körülnéz a kellemesen berendezett nappaliban. — Volt úgy, hogy azt hittük: sikerült egy nagyszerű számot összehozni, és a manézsban kiderült, a közönségnek nem tetszik. Kezdődött elölről minden... — Minden országban más a közönség, az emberek befogadóképessége és készsége, a reakciója — mondja Eötvös Gáborné. — Amikor szétnyílik a függöny, megszűnik minden más körülmény, csak egyetlen dolog lényeges: mit tud az artista? — Talán a »>anézs csillogása, fénye teszi, de olykor még a felnőttek is úgy érzik, valami titokzatosság lengi körül a cirkusz világát. így van? — A cirkusznak egy titka van: csak az tud jó műsort készíteni, aki megszállott és érti a dolgát. Aki a cirkusszal fekszik és azzal is ébred — mondja szenvedélyesen Eötvös Gáborné. — Ebben a szakmában az a két és fél óra a legszebb, amig tart az előadás. De addig rengeteg áldozatot kell hozni. — Hogyan éltek artistaként? — Mindig nagyon megnéztem, mire költöm a pénzt. Ha külföldön szerepeltünk, sokszor főztem paprikás krumplit, olykor virslivel, de gyakran anélkül. Becsuktam a kocsi ajtaját, nem láthatott be senki. Éjszakánként mostam, flittert varrogattam a kosztümömre, vagy kötögettem, hogy kevesebbet költsünk ruhára. Arra mindig sokat adtam, hogy a kosztümöm elegáns, szép legyen, még ha utcai ruhára nem is igen tellett. — Milyen emberek az artisták, milyen az egymáshoz való viszonyuk? — Semmivel sem jobbak és semmivel sem rosszabbak mint más emberek. Születnek igaz barátságok és fenekedő irigységek. Eötvös Gábor és Pikárd Mariska házasságából három gyermek született. Két fiú és egy lány. A lány megszakította a hagyományokat: orvoshoz ment feleségül, és „polgári" szakmát választolt. A két fiú szülei nyomdokain halad. Ifjabb Eötvös Gábor zenebohóc, felesége a partnere. Tibort évekkel ezelőtt egy rúddobószám közben baleset érte, a szó szoros értelmében vett artistaságról le kellett mondania. Most utazó cirkuszokat visz külföldre, a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat művészeti osztályvezetője. Eötvös Gáborné Pikárd Mariska 1969. október 15-től 1982. május 6-ig volt a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója. Az egyetlen női direktor Európában. Mariska néninek szólíttatta magát, és sajátjának tekintette az első kőcirkuszt, amely 1971. január 14-én este ünnepi műsorral nyitotta meg kapuit. — Be akartam bizonyítani, hogy nő is képes cirkuszt vezetni — mondja Eötvös Gáborné. — Az volt a célom, hogy megismertessem Magyarországgal a világ legnagyobb, legismertebb produkcióit. Önfenntartók voltunk. Tudja: a cirkuszban mindent hel lehet mutatni, csak jó legyen. — Annak idején 45 millió forintba került az épület. — Átadás után rögtön kiüttettem a közfalakat, kétszemélyes öltözőket, kis konyhát, társalgót alakíttattam ki a hozzánk érkező művészek számára. így nem kellett magas szállodaszámlát fizetnem. A büféstől nem kértem bérleti díjat, csakhogy a lehető legjobban kiszolgálja az artistákat, ne legyen étkezési gondjuk. Vettünk gáztűzhelyet, főzhetett, aki akart, a társalgóba televíziót. A cirkusz artisták munkahelye és otthona is lett; lényegesen csökkenteni tudtam így a kiadásokat. — Mire emlékszik még szívesen igazgató múltjából? — Hogy hét év alatt 3624 előadást tartottunk. Éz idő alatt összesen hatmillióan nézték meg a műsorunkat. Sokszor bíráltak, mert sajátomnak tekintettem a Fővárosi Nagycirkuszt. Vállalom. Hiszen nem volt szükségünk anyagi támogatásra, nyereséges éveket zártunk, anyagilag, erkölcsileg egyaránt. Ma bizonyos értelemben más a helyzet. Szeptember végéig négyszáz előadást tartottak a manézsban, hatszázezren voltak rá kíváncsiak. Ebben nyilván benne van a családok nehezedő anyagi helyzete, és persze, az a tény, hogy hetven forint a belépő ára. Mindezeken túl a bemutatott produkciók nem mindig kaptak jó sajtókritikát. Noha a MACIBA művészeti vezetője és a Fővárosi Nagycirkusz műszaki vezetője állítja: látványos, tömegeket vonzó műsorok kerülnek a manézsba. Viszont drága az állatok eltartása. Mindenesetre nem tagadják a cirkuszberkekben: jól jön az állami támogatás. Ellentmondásos viszont a kép. Egyfelől tehát ma is „kelendő a magyar artista", jártak Jordániában, Szovjetunióban, Izraelben, Kuvaitban, s újabb meghívásokra számíthatnak. A világranglistán a második helyre sorolják a magyar művészetet, a szovjetek a listavezetők. Másrészt a Fővárosi Nagycirkusz látogatottsága elmaradt a korábbi esztendőkhöz képest. A 15 évvel ezelőtt még modernnek számító kőépület mára elhasználódott — mondja a műszaki vezető. A közelmúltban újították fel a fűtésrendszert, és tüzetesen megvizsgálták, de megfelelőnek ítélték a fény- és hangtechnikai berendezéseket. Pillanatnyilag 160 státusos artistát tartanak nyilván a Fővárosi Nagycirkuszban. Utánpótlásban pedig nincs hiány, „ígéretes tehetségű" fiatalokkal képzett artisták foglalkoznak a Gorkij fasori artistaképző iskolán. HORVÁTH TERÉZ—MÜLLER TIBOR 17