Budapest, 1987. (25. évfolyam)

12. szám december - PESTI TÜKÖR

pesti tükör Események, hírek, képek a főváros életéből Iskolafejlesztési célok a III. kerületben Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedben több tucatnyi kiegészítő tantermet létesítet­tek Óbudán, a tanulócsoportok létszáma csak kismértékben csökkent — állapították meg a közelmúltban a helyi tanács ülésén, amelyen a következő évek iskolafejlesztési céljairól tanácskoztak. A VI. ötéves terv so­rán a betöltetlen állások és a tartósan, beteg­ség vagy más ok miatt távol lévő tanárok aránya 25 százalék volt. Ma már kedvezőbb a helyzet, a hiány „csak" mintegy 20 száza­lékos. A javuláshoz hozzájárult az is, hogy a lakótelepre költözők között több olyan pe­dagógus is van, aki helyben vállalt munkát. A tanács szakapparátusa részletesen fel­mérte a helyzetet, összegezte a következő évek feladatait. Fő fejlesztési irányként hatá­rozták meg — többek között — a minőségi munka feltételeinek javítását. így a jövőben az alsó tagozatokban nagyobb lehetőség nyí­lik kisebb tanulócsoportok szervezésére, s a pedagógusok az eddiginél önállóbban vá­laszthatják meg a nekik legmegfelelőbb ok­tatási, nevelési módszereket. A kerületben — az országos akcióhoz csat­lakozva — már évekkel ezelőtt indítottak iskolaszámitógép-programot. A Művelődési Minisztérium megbízásából a Tudomány­szervezési és Informatikai Intézet első lépés­ként a középiskolákat látta el számítógépek­kel, majd pályázatok, patronáló üzemek és a tanács segítségével az általános iskolák is hozzájutottak a számítógéphez. A kerületi általános iskolák felső tagozataiban és a kö­zépiskolákban 1990-ig kívánnak felkészülni az informatikai alapismeretek oktatására. Általános követelmény, hogy minél több tantárgy oktatásához használják föl az isko­lai számítógépeket. (müller) Új szakorvosi rendelő a Csengery utcában Nem kell már „idegen földre" zarándo­kolnia a VI. kerület gyógyulást-orvoslást ke­reső felnőtt lakosságának. Majd öt esztendei várakozás után a nyár derekára elkészült, és immár teljes „üzemmel" működik a Csenge­ry utca 25. szám alatt az újonnan épült szak­orvosi rendelőintézet. Elődjét, az eredetileg lakóháznak készült épületet még az 1940-es években az OTI ala­kította át, rendezte be rendelőintézetté, s ezt — a gyógyászati ellátás javítására — 1958-ban az udvar felőli részen háromszintes szárnnyal bővítették. A 130 éves épület álla­ga — a korábban végzett födémcsere ellenére — fokozatosan leromlott, s 1971-re életve­szélyessé vált. Először részlegesen, majd 1978-bán teljesen aládúcolták. A VI. Kerüle­ti Tanács időközben elhatározta, hogy a já­róbeteg-ellátás folyamatos biztosítása érde­kében a szakorvosi rendelőt felújítja. A ta­nulmányterv elkészült, a szakrendelőt 1982 decemberében bezárták, ezt követően 1983 januárjában megkezdődött a munka. A fel­tárások során azonban kiderült, hogy a falak oly mértékben tönkrementek, meggyengül­tek, hogy helyreállításuk lehetetlen. Az épü­letet lebontották. E kényszerhelyzetben a Fő­városi Tanács úgy döntött, hogy az épület helyén új beruházásként kell felépíteni a ren­delőintézetet, a szárnyépületet pedig felújít­va és átalakítva „hozzákapcsolni". Elkészült a beruházási program, s 1984 novemberében megkezdődött a munka. A generálkivitelező Fővárosi 2. sz. Építőipari Vállalat 256 millióért vállalta, hogy 33 hónap alatt tető alá hozza az épületet. A kilencszin­tes főépület a Csengery utca zártsorú beépí­téséhez igazodva helyezkedik el, s nyaktaggal kapcsolódik a tömbbelső felé eső, négyszin­tes, korábbi szárnyhoz. Az intézetben 48 szakorvosi munkahelyet létesítettek. A fő­épület V. emeletére költözött a Péterfy Sán­dor utcai Kórházból a fogászat (fogröntgen és szájsebészet), így az ott felszabaduló terü­leten hatvannal növelhették a belgyógyászati ágyak számát. A gyógyászati munkát, illetve a betegellátást korszerű berendezések szol­gálják, beszerzésükre több mint 53 millió fo­rintot költöttek. Felszerelései között az or­szágban egyedülálló a félautomata Labsys­tem fotométer; az importból származó Atlas-copco sűrített levegő rendszer, vala­mint a Zeiss szemészeti vizsgáló készülék szintén a legkiválóbb gyógyászati eszközök napjainkban, akárcsak a fogtechnikai labo­ratórium nyugatnémet gyártmányú gépei-be­rendezései, amelyek jelenleg a legkorszerűb­bek hazánkban. (o. i.) Hírek a tömbrehabílitációról Jól halad a tömbrehabilitáció a főváros VI. és VII. kerületében. Mindkét városrész­ben az év végéig újabb átépített otthonaikba költözhetnek vissza a lakók. Komfortos, korszerű lakásokat, rendezett udvarokat, modern üzletsorokat alakítanak ki úgy, hogy közben a felújított régi házakkal megőrzik az egykori Terézváros, Erzsébetváros építészeti arculatát. A VI. kerületben a Bajcsy-Zsilinszky út—Majakovszkij—Káldy Gyula—Paulay Ede utca által határolt, 430 lakásos tömböt jelölték ki a rehabilitáció színhelyéül. A Pau­lay Ede utca 11. számú ház lakói hamarosan visszaköltözhetnek felújított otthonukba. A bérlők egyedi igényeit is figyelembe vették a tapéta, a parkett és a burkolatok kiválasztá­sánál. A májusban megkezdett munkák so­rán a tetőtérben is lakásokat alakítottak ki. A tömbrehabilitáció következő épületeinél — miként az előzőknél — szintén tájékoztat­ták a lakosságot a tervezett munkákról. Az év végéig elkészülnek a házak felújításához a versenytárgyalások alapjául szolgáló tender­tervek. A lakók ideiglenes elköltöztetését és a kivitelező kiválasztását követően itt is meg­kezdődhet az átépítés. Megszüntetnek né­hány korszerűtlen, egészségtelen lakást, s bő­vítik a kisebbek alapterületét, a tetőterek be­építésének, illetve az emeletráépítéseknek köszönhetően mégis több otthont adhatnak át a jelenleginél. A VII. kerületiek értékes tapasztalatokat szerezhettek az előző ötéves tervben elvégzett tömbrehabilitáció során. A fővárosban itt végeztek először — kísérleti jelleggel — nagyobb tömbrehabilitációs munkát, a Dob utca—Klauzál tér—Nagydiófa—Wesselé­nyi—Kazinczy utcák határolta részen. Ezen a területen 1982 és 1985 között 303, nagy­részt leromlott állapotú, szoba-konyhás, komfort nélküli lakás helyén — az épületek homlokzatának, szerkezeti elemeinek, köz­műveinek teljes felújításával együtt — alakí­tottak ki 160 korszerű, új otthont, a föld­szinteken üzletsort, rendezett belső udvaro­kat. A házak közötti foghíjak beépítésével 50 új lakást hoztak létre, s ily módon á jövőben újabb száz lakás lesz beköltözhető. A múlt év nyarán a Nagydiófa és a Nyár utca közötti területen kezdődött el a munka, a Dohány utcától a Klauzál tér felé haladva. Itt mintegy 400 lakást újítanak fel, s az év vé­géig 92 korszerűsítése fejeződik be. Ahol megoldható volt — 30 lakásnál — az átépítés alatt sem kellett elköltözniük a lakóknak. A Wesselényi—Nagydiófa—Dohány— Kazinczy utca által határolt, 450 lakásos tömbben a jövő év elején kezdődik az átépí­tés. (M. T.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom