Budapest, 1987. (25. évfolyam)

9. szám szeptember - Del Medico Imre: Tovább vitatkozó névadók

Tovább vitatkozó névadók Két írás is foglalkozik az utcaelnevezésekkel a Budapest 1987. júniusi számának Fórum rovatában. Beszélő utcák címmel Seregélyesi János fejti ki álláspontját, amire Vitatkozó névadók című cikkében Jávor Ottó válaszol. Mindkettő bizonysága annak, hogy az utcák elnevezése nagymértékben foglalkoztatja a lakosságot. Az utcanév mindennapi életünk szerves tartozéka, lakásunk, munkahelyünk, megtalálhatóságunk, elérhetőségünk nélkülözhetetlen kelléke a cím. Talán senkinek sem közömbös, mi az utca neve. Ha nem a „mi utcánkról" van szó, még akkor is vizsgáljuk, hogy közel áll-e hozzánk az utcanév, van-e valamilyen érzelmi kapcsolat köztünk és közte — szépnek, találónak tartjuk-e vagy éppen nem tetszik —, tekintet nélkül arra, hogy az utcát személyről, tárgyról vagy fogalomról nevezték el vagy fogják elnevezni. Furcsa dolog, de igaz: egy utca elnevezése, ami nem is kerül pénzbe, olykor sokkal szenvedélyesebb vitákat vált ki, mint például az, hogy hol épüljön fel többmilliós költséggel egy új intézmény. Az utcaelnevezések körül kibontakozó vitákban sokkal több a szubjektív elem, mint a település más — olykor jelentős — kérdéseiben. Mint egyike a Budapesti Városszépítő Egyesület alapító tagjainak, tevékenységemet az egyesület utcanevekkel foglalkozó csoportjában fejtem ki, és már többször részt vettem a Fővárosi Tanács Igazgatási Főosztálya által kb. évente kétszer összehívott, az utcaelnevezési javaslatokat véleményező bizottság ülésein. Az alábbiakban egyrészt szeretném kiegészíteni a két cikkben foglaltakat, másrészt ismertetni néhány olyan szempontot, ami világosabbá teszi a közönségnek a közterek (utak, utcák, közök, terek, parkok, sétányok, rakpartok) elnevezése kapcsán kialakuló vitákat. Az utca neve elsősorban a tájékozódást szolgálja, azt, hogy valaki vagy valamely intézmény, hivatal, üzem, bolt stb. megtalálható legyen. Miképpen számos családnév, úgy számos utcanév is történeti fejlődés útján alakult ki — ideértve mind a köztörténelmet, mind a helytörténetet. Ezért is szükséges utcaneveket védetté nyilvánítani. Olyan múltbeli emlékeket őriznek, amelyek másképpen feledésbe vesznének. A budai Várhegy nyugati oldalán húzódó Logodi utca az egykor a hegy lábánál elterülő Logod község nevét viseli. A rövidke Bécsi utca a Belvárosban nem az osztrák fővárosról, hanem a középkorban az Országház táján létezett Bécs nevű faluról van elnevezve. Logod és ez a Bécs e két utcanévben él tovább. Viták főleg akkor keletkeznek, amikor neves személyiségről kívánnak elnevezni utcát. Ilyenkor mindig akadnak olyanok, akik még nevesebb személyt tudnak javasolni. Sokan az utcanév megváltoztatása indokának tartják azt, hogy az illető abban az utcában lakott. Mindazok, akik nehézményezik, hogy sok olyan híres tudós, művész, politikus van, akiről még sehol sincs utca elnevezve, figyelmen kívül hagyják azt, hogy nincs annyi utca, mint ahány, utcanév által történő megörökítésre méltó személy élt ebben az országban immár közel 1100 esztendeje. Továbbá azt is tekintetbe kell venni, hogy minden településen éltek olyan emberek, akik bár nem váltak országos hírűvé, saját városukban, falujukban mindenképpen érdemesek a megörökítésre. Végül: ugyanabban az utcában lakhatott, alkothatott több kiváló személy is. Az utcanévnek forrásul szolgálhatnak helytörténeti emlékek, fogalmak, tárgyak. Különösen az ún. utcanévbokrok esetében találkozhatunk velük. Szükség van az ilyen nevekre is, mert gyakran igen hangulatosak. Unalmas lenne, ha az utcák csak egykor élt személyek nevét viselnék. Hajdani foglalkozások is érdemesek lehetnek a megemlékezésre. A Káposztásmegyeren épülő új városrésznek több utcája viseli a híres újpesti bőripar régi szakágainak, iparosainak és munkaeszközeiknek nevét. A nem odavalósi számára ez furcsa lehet, de az újpesti lokálpatriótáknak a történelmi folytonosságot, a régi iparosok emléke előtti tiszteletadást jelenti — hiszen ők indították el a kis falut a nagyvárosi fejlődés útján. Ügyelni kell arra, hogy maga az utca alkalmas legyen a megörökítésre. Mert hiába nevezték el a századforduló nagy magyar színésznőjéről, az akkoriban „szőke csoda"-ként emlegetett Márkus Emíliáról a Rókus-kórház és a Corvin Áruház közötti utcácskát, amikor egyetlen háznak sem nyílik oda a kapuja. Személyi igazolványokban, postai küldeményeken sem olvasható Márkus Emília utcai cím. Jóformán senki sem ismeri ezt az utcát. A Bajcsy-Zsilinszky út menti névtelen teret Podmaniczky Frigyesről nevezték el, van emléktábla is a téren. De a metróállomáson, valamint a térről induló trolibuszok tábláján Arany János utca olvasható. „Budapest szerelmese" megérdemelné, hogy naponta ezrek száján forduljon meg a neve. Gyakran kifogásolják az utcanevek ismétlődését. Ennek az az oka, hogy Budapest — a mai Nagy-Budapest — több környező településnek a fővárossal történt egyesítése által jött létre. Természetes, hogy ezek mindegyikében vol*, utcája Kossuthnak, Széchenyinek, az aradi vértanúknak stb. Vajon lehetne-e az a megoldás, hogy például 14 városrésztől megvonják a Rákóczi nevet, mert így csak egyetlen Rákóczi út maradna? És melyiktől vonják meg? Nem biztos, hogy kizárólag az átkeresztelés a megoldás. Egyrészt azért nem, mert az átkeresztelés elkerülhetetlenné teszi az újrabejelentkezést, ami — különösképpen a hosszú és soklakásos házakkal szegélyezett utcák esetében — óriási többletmunkát jelent a tanácsi szerveknek. Zavart okozhat az ilyen változás a mentőknél és a tűzoltóknál is. Másrészt pedig azért nem, mert a postai tévedések az irányítószám rendszeresítése óta kiküszöbölhetők — feltéve, persze, azt, hogy a feladó nem mulasztja el a szám feltüntetését. Sajnos sokan nem tüntetik fel a hivatali levélpapíron a kerület számát és a városrész nevét (Belváros, Terézváros, Kispest, Csepel stb.), elegendőnek tartják a csak postai célokat szolgáló irányítószámot. Pedig ha tudom, hogy a keresett személy vagy cég például az újpesti Vasvári Pál utcában található meg — amit mind a kerületszám, mind az Üjpest helységnév feltüntetése elárul —, akkor nem a Terézvárosban lévő azonos nevű utcába megyek. Kétségtelen, hogy nem egy esetben társadalmi igény valamely személy emlékének mindenki által látható módon történő megörökítése. Ennek azonban nem az utcanév vagy a szobor a kizárólagos módja. Jó módszer erre emléktábla elhelyezése azon az épületen, amelyben az illető lakott vagy alkotott. Mivel adatokat, évszámot és rövid ismertetést is tartalmaz, többet mond a puszta utcanévnél. Jól emlékszem arra, amikor az 50-es évek elején a budai Zárda utcát — alighanem az egyházi épületre utaló név okán — Rómer Flóris utcára keresztelték át, jóllehet, a múlt században élt kiváló régész katolikus szerzetes volt. Mivel ezt a nevet inkább csak a szakmai körök ismerik, számos olyan emberrel beszéltem, aki biztosra vette, hogy az utca immár a magyar munkásmozgalom egyik neves alakjának állít emléket. Nagyon csodálkoztak, amikor tájékoztattam őket. Az ilyen félremagyarázások kiküszöbölése válnék lehetővé egy, a „névadót" bemutató emléktábla elhelyezésével az utca elején. Ilyesmi még azokban az esetekben sem ártana, amikor történelmünk, művészetünk vagy tudományos életünk kimagasló személyiségének a neve szerepel az utcanévtáblán. Az újabb felmérések, sajnos, azt bizonyítják, hogy vannak, akiknek Kossuth, Deák, Széchenyi neve semmit sem mond. Olykor — a helytörténeti és a közismereti tudás érdekében — még a nem személyről elnevezett utcák egyikén-másikán sem ártana elhelyezni „magyarázó" táblát. Mint említettem, a Fővárosi Tanács Igazgatási Főosztálya kb. félévenként hívja össze az utcaelnevezési javaslatokat véleményező bizottságot. Ebben a testületben a Fővárosi Tanács illetékes osztályainak képviselőin kívül a következő szervezetek vannak jelen: Budapesti Történeti Múzeum, Budapesti Postaigazgatóság, Budapesti Városszépítő Egyesület, Fővárosi Levéltár, Fővárosi Műemlékfelügyelőség, Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága, Kartográfiai Vállalat, MSZMP 17