Budapest, 1987. (25. évfolyam)

9. szám szeptember - Gyarmati Szabó Éva: Nyugdíjasok üdültetése

FÓRUM Párttörténeti Intézete, MTA Nyelvtudo­mányi Intézete, MÉM FTH földrajzinév­szakbizottsága. Természetesen a javaslat­tevő kerületek képviselői is részt vesznek az ülésen. Az új utcanevek kiválasztása­kor figyelembe veszik az érintett utca és környéke lakosságának a véleményét. A körzeti párt- és népfrontbizottságok mun­katársai gyűjtik össze a véleményeket, és adják át a kerületi tanácsnak. A felsorolt szervezetek képviselői a javasolt utcane­veket történelmi, nyelvhelyességi, hely­történeti szempontok figyelembevételével értékelik, olykor vitatkoznak. így alakul ki a bizottság véleménye, ami azonban csak javaslati értékkel bír. A döntés a Fő­városi Tanácsé. Az utcaelnevezésre vo­natkozó javaslatot kivételes esetekben — amikor sürget az idő — a bizottság meg­hallgatása nélkül terjesztik a Fővárosi Tanács elé. Ez történt a közelmúltban, amikor a Népstadion út városligeti szaka­szát Olof Palméről, a meggyilkolt svéd ál­lamférfiról nevezték el, Carlsson svéd mi­niszterelnök budapesti látogatása előtt. Végül néhány szubjektív megjegyzés. Nem vagyok híve az utcanevek megvál­toztatásának. Akkor sem, ha az nem vé­dett. A megszokott utcanév olyan, mint a kényelmes, kitaposott cipő — szinte hoz­zátartozik viselőjéhez. Nem szívesen vá­lunk meg tőle. Van, amikor egy család­nak több nemzedéke lakik-lakott ugyan­abban az utcában. A régi utcanév hagyo­mányt jelent az ott lakóknak. Budapest — minden gazdasági nehézség ellenére — csodálatosan épül. Egyre-másra készül­nek el az új városrészek (kerülöm a szak­mai tekintetben nyilván megfelelő, de a városi polgár szemében leértékelő zöngé­jű „lakótelep" szót), amelyekben sok új utca keletkezik. Ezeket kell maradandó nevekkel ellátni. Ne számokat kapjanak, hanem egyrészt a környezethez kapcsoló­dóan földrajzi, szakmai stb. nevek­fogalmak különböztessék meg az utcákat, másrészt hirdessék kiváló személyiségek emlékét — persze külön emléktáblával. Hollós-Korvin Lajos ugyan Hajós utcai lakásán írta regényeit, nevét mégis Békás­megyeren őrzi utca. Ott kapott utcát a nagy nyelvész, Bárczy Géza is. Sajnos sokszor előfordul, hogy a hátramaradot­tak és a rajongók mindenképpen vala­mely belterületi utcát akarnak átkeresztel­tetni. Az egész életét, tudományos tevé­kenységét a társadalom megújításának szentelő, élete utolsó évtizedeit a Belvá­rosban leélt Lukács György az elíziumi mezőkről letekintve bizonyára megelége­déssel vette tudomásul, hogy neve Pablo Nerudáéval, Zsirai Miklóséval, Gulácsy Lajoséval és a fentebb már említetettek­kel együtt a szép, új békásmegyeri város­rész egy-egy utcájának a házain olvasha­tó. DEL MEDICO IMRE KERÜLETRŐL KERÜLETRE Nyugdíjasok üdültetése Gyanítom, még mindig ritka az olyan hely, ahol annyit törődnének az idős em­berekkel, mint Kőbányán. Immár hagyo­mánya van annak, hogy a kerületi tanács, a HNF helyi szervezete, a pártbizottságok és az üzemek összefogásából minden év­ben — júniusban és szeptemberben — a városrész öregjei közül sokan teljesen in­gyen üdülhetnek. Olyanok, akik kis nyug­díjukból soha nem tudnák megfizetni egy. nyaralás költségeit, a magukra maradot­tak és olyanok, akik idős korukat megha­zudtoló aktivitással dolgoznak szűkebb­tágabb környezetükért. Egyszerre mint­egy hetven nyugdíjast tud fogadni elő- és utószezonban a kőbányaiak boglárlellei úttörőtábora, ahol az évek során több mint ezren pihentek tíz-tíz napig a kényel­mes, szép faházakban. Azt mondják, a nehezebb gazdasági helyzet nem kedvez a viszonzást, nem váró segítőkészségnek; mai pénzszűkés világunkban azoké a jö­vő, akik jól kamatozón fektetik be gara­saikat, a meggondolatlanul ajándékozók pedig előbb vagy utóbb hoppon marad­nak. A pénzszerzés bűvöletében azonban csak kevesen ismerik fel, hogy az egyes ember és a közösség javát egyaránt szol­gáló értelmes feladat is lehet hasznos be­fektetés. Olyan tőke, amelyre mindig le­het építeni. Valahogy akképpen, ahogy Kőbányán teszik. Dr. Dómján Sándorné tanácselnök­helyettes szerint a X. kerületben régi ha­gyománya van a társadalmi összefogás­nak: az itt élők, dolgozók nem kívülről várják a segítséget gondjaik megoldásá­hoz. Ha kell bölcsődét, óvodát építenek, iskolai tanuszodát létesítenek, parkot ren­deznek, nyári gyermektáborokat alakíta­nak ki vagy éppen családsegítő központot hoznak létre. A kevés pénzt a munkájuk­kal pótolják — tudják, magukért, a gyer­mekeikért teszik. A munkáskerületben mindig kiemelten foglalkoztak az idősekkel. Igaz viszont, hogy jóval többen élnek itt ennek a kor­osztálynak a tagjai, mint más városrész­ben. Kőbányán minden ötödik lakos nyugdíjas. A tanács és a HNF közös erő­vel tárta fel a helyzetüket csaknem egy év­tizede. Elszomorító tapasztalatok kerül­tek felszínre: az idős embereknek mintegy a fele 3500 forint alatti nyugdíjból él, rossz szociális körülmények között. A fel­derítés után haladéktalanul hozzáfogtak lakásaik rendbehozatalához, megszervez­ték azok takarítását; kiszélesítették a be­teggondozói hálózatot; szervezettebbé tették a rendszeres étkeztetést. Az öregek­hez egyre gyakrabban kopogtak be a ta­nács vezetői, más állami és társadalmi szervezetek képviselői, mert a nyugdíja­sok nemcsak a segítséget fogadták szíve­sen, hanem a gondjaikra odafigyelő em­bert is, a beszélgető partnert. így derült ki, egyebek között, hogy a hatvanévesnél idősebb korosztályból sokan alig voltak túl kerületük határain, csak hallomásból ismerik az ország nevezetes tájait. Sokuk­nak elérhetetlen álom volt a Balaton is. Kézenfekvőnek tűnt tehát az ötlet: a ke­rület boglárlellei úttörőtábora a tanév utolsó és első hónapjában kihasználatlan, miért ne üdülhetnének ott a vakáció előtt és után a nyugdíjasok? A tervből hamarosan valóság lett, mert nemcsak a tanács és a HNF kerületi bi­zottsága látta értelmét az idős emberek üdültetésének: intézmények, vállalatok, üzemek kollektívái ajánlották fel a segít­ségüket. Az egyik autóbuszt bocsátott a rendelkezésükre, a másik ajándékcsoma­got állított össze meglepetésként, a har­madik a programkészítésből vette ki a ré­szét. És a segítő kedv az elmúlt évek alatt sem lankadt, sőt, jótékony verseny vette kezdetét: ki tud többet adni a leghátrá­nyosabb helyzetben lévőknek. Mára kia­lakult az a gárda, amelynek tagjaira biz­ton számíthatnak a tanács és a HNF helyi szervezetének a vezetői: a MÁV X. kerü­leti vasútüzemeire, a Lampartra és a Bu­dapesti Vegyipari Gépgyárra, a Duna Csokoládégyárra, a Konzervgyárra, a Kő­bányai Sörgyárra, a Likőripari Vállalatra. A kulturális és a szórakoztató műsorokat elsősorban a Pataky István Művelődési Központ szervezi, de a felléptidíjakhoz, nyereményekhez, vetélkedők szervezésé­hez a Vöröskereszt, az OTP, az ÁB és nem utolsósorban a KBT helyi szervezetei is hozzájárulnak. Aligha hihető el ilyen nagyarányú összefogás megszállott szervezők, irányí­tók nélkül, akikből Kőbányán jó néhány akad, köztük a tanács vezetői, továbbá dr. Buncsák Lászlóné, a HNF kerületi tit­kára, Kovács János, a vasútüzemek párt­titkára, aki egyben a szakmaközi bizott­ság elnöke is, Csapó József, e bizottság titkára, és lehetne még folytatni a sort, amelyet a nyugdíjasüdültetés lelkével, leg­főbb szervezőjével, Demény Attilánéval illett volna kezdeni, pontosabban a De­mény házaspárral. A feleség a kerületben néhány éve alakult Idősek Klubjának a vezetője, egyszersmind a boglárlellei nyugdíjastábor szervezője és irányítója is. Legnagyobb örömük, hogy a kerület idősei megszerették Boglárlellét, amely nemcsak színes elfoglaltságot, hanem — a Bajcsy-Zsilinszky Kórház orvosainak a közreműködésével, ápolónők és gondo­zónők segítségével — biztonságot is jelent valamennyiüknek. És nem utolsósorban új életet is, hiszen nem egy nyugdíjas itt talált magának társat... GYARMATI SZABÓ ÉVA 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom