Budapest, 1987. (25. évfolyam)

9. szám szeptember - Seszták Ágnes: Hajdan volt sokadalmak

VÁSÁRVÁROS, BUDAPEST HAJDAN VOLT SOKADALMAK A vasar az a hely, ahol forog az áru. Létezik hetivásár, országos vásár, nemzetközi vásár, világvásár. A vásár legmagasabb formája a tőzsde, itt az áru értékpapírok formájában cserél gazdát. A vásárok létfontosságú feladatot láttak el: az emberek ide vitték elcserélni, majd eladni fölös termékeiket, áruikat, s beszerezték, amire szükségük volt. A jó szimatú vevők ,,spejzoltak" és a még jobb szimatúak „felvásároltak". A nagy vásárok egy-két hétig tartottak. Ilyenkor a városok képe teljesen átalakult. Pest és Buda városának külön-külön vásári joga volt. Ez a vásártartási jog nagy kiváltságot adott, különösen, ha a király kegyelméből árumegállító joggal is párosult. Ez azt jelentette, hogy a Dunán felhozott árukat a kereskedőknek Pesten vagy Budán el kellett adniuk. E régmúlt időkből indul vásártörténetünk, s ível napjaink Budapesti Nemzetközi Vásáráig. Avásárok kezdetei a XIII. századba nyúlnak vissza, de már a tatárjárás előtt is léteztek. 1244-ben IV. Béla királyi kiváltságlevelet adományozott Pest városának. Ebben megadja a mindennapos vásártartás jogát is, ami igencsak vonzotta a hajdani telepeseket. 1287-ben, pontosabban június 23-án a budaiak IV. Lászlótól szereznek oklevelet, aki évente tizenhat napi vásárt engedélyezett. Igen ám, de ezt nem nézték jó szemmel a margitszigeti apácák, mert nekik borkiváltságuk volt. Óvást jelentettek be a királynál, IV. László nem sokkal később visszavonta a kedvezményt. A XV. században Budán kétszer tartottak vásárt évente, egyiket június 29-én, a másikat július 22-én. Ezek azonban kevésbé voltak jelentősek, mint a pestiek. Azt tartotta a mondás, hogy akkor van jó világ, ha Budán sikerül a szüret, és Pesten jól megy a vásár. Ebben az időben Budán szerdán és pénteken a mai Mátyás-templom előtt a budavári németek, a helyőrségi templom előtt pedig a magyarok vásároztak. Egykorú feljegyzés szerint 1400 végén 1623 vég posztót hoztak Budára, többek között 86 vég stigaui és 102 vég görlitzi posztót, ez utóbbi két tételért 743 mázsa rezet kaptak az eladók, ugyanis a réz komoly magyar csereárunak számított akkoriban. A pesti vásáron elsősorban mezőgazdasági termékeket árusítottak. 1500 körüli feljegyzésekből tudjuk, hogy a pesti vásárokra, piacokra Dobokából hozták a marhát. A Szerémségből szállított borból került ital II. László király asztalára. A pesti kereskedelem egészen a tengerig terjedt. A török megszállás éveiben a portyázások nem kedveztek állandó vásároknak, annyit azonban tudunk, hogy a budai vásárokon a törökök „áfiummar', azaz ópiummal mint elfogadott fizetőeszközzel egyenlítették ki a tartozást. A hódoltság utáni években a kincstárnak érdeke volt, hogy meginduljon a gazdaság felvirágzása, a népesség mozgása, a két város, Pest és Buda fejlődése. A városok újra vásári jogokat kaptak, sőt egy ideig felmentették őket az adózás alól is, s megint a vásár lett a kereskedelem fokmérője. Előbb két vásárt engedélyeztek Pestnek, majd 1694-től négyet: ezek a Józsefnapi március 19-én, a Medárd-napi június 8-án, a János-napi augusztus 29-én és a Lipót-napi november 15-én. Ez a négy vásár a maga 10-11 napos sokadalmával sokáig meghatározta Pest arculatát. „1711-ben, pontosabban június 8-án, 500 megrakott élelmiszeres kocsi ment át a repülő hídon Pestre, ahol akkor első ízben különösen szép vásár volt rengeteg idegen népséggel." Korabeli feljegyzések több mindenről tanúskodnak: Bél Mátyás azt írja, hogy az 1737-es pesti marhavásár majdnem elseperte a várost, annyi lábasjószágot hajtottak fel erre az alkalomra. 1755-ben a Medárd-napi vásáron gróf Haugwitz Ottó és Procop Ferdinánd arról számoltak be, hogy rengeteg macedón gyapjút, dohányt és állat bőrt hoztak a pesti vásárra, Skerlecz Miklós állítása szerint a bécsi mészárosok ide jártak marhát venni. 1790-ben Berzeviczy Gergely azt írta, hogy a pesti vásárokon nagy a hangzavar: vannak itt Bécsből, Morvaországból, Galíciából, Zimonyból, Kanizsáról, Győrből, Komáromból. A vásárokat lassan keretek és szabályzatok közé szorították. 1759-ben napvilágot látott a „piaci árusítók" szabályzata. 1787. november 6-án köteleztek minden megyét, hogy tizennégy napon belül értesítsék a pesti helytartótanácsot az élelmiszerek piaci árairól. A Magyar Kurir 1798-ban közli I. Ferenc rendeletét a pesti vásárokról, illetve az árusítás napjainak szabályozásáról. Az elkövetkező években különböző okokból, például a rossz termés vagy állatvész miatt a kereskedők „alázatosan kérték" a hivatalos vásárok elnapolását vagy előrehozatalát... Az 1800-as évekkel kezdődően a vásárokon — az élet nélkülözhetetlen kellékei mellett — megjelentek a luxusholmik is. Az árubőségre nem lehetett panasz. Wersack Ágoston írja az egyik 1820-as vásárról: „A csúcspont az akkori belváros és a Duna-part: a Balkánról gyapot és bőr jön, méz, dohány, gyapjú. Dohány jön Ausztriából, Németországból, Svájcból. Moldáviából, Oláhországból viasz, méz és a dunai hajókon bor. A vidéki zsidók szekerekre rakva hozzák a nyers bőrt. Csak épületfából és taplóból 20 ezer mázsa fogyott, gyapjúból meg 24 ezer mázsa." A vásárok jótékony hatással voltak a városszerkezet alakulására. Pestnek és Budának azok a részei indultak igazán fejlődésnek, ahol vásároztak. 1819-ben Pesten 3855 ház volt, ebből 695 a Belvárosban, 1086 a Terézvárosban, ami a vásárok centruma. Ez idő tájt kedd és péntek Pesten a hetivásár napja. A régi Városháza téren voltak az élelmiszerárusok, a piarista rendház oldalában a bádogosok, a rendház mögött pedig a szentkép- és üvegárusok. A Belvárosi-templom környékén a molnárok, hentesek, borbélyok ültek. A Sebestyén téren a kefekötők és a könyvkötők, a zsidó rőfösök a posta előtt. A gabonavásár kinn volt az akkori városszélen, a mai Kálvin tér—Múzeum körút vonalában. 5