Budapest, 1987. (25. évfolyam)

7. szám július - Krystyna Kolinska: Találkozás egy legendával

KRYSTYNA KOLINSKA Találkozás egy legendával Az a budapesti utca, melyben laktam, ma is a régi nevét viseli: Mérleg utca. A bérház régi lépcsőin még bizonyára Kisfaludy és Vörösmarty kortársai jártak. A felvonó mintha a Ferenc József-i időkből maradt volna itt díszes kovácsoltvas kalitkájával, elhúzható ajtajával ma is hibátlanul, zajtalanul működik, és viszonylag gyorsan felvisz a sötét folyosóra. Körbe lehet sétálni itt, ezen a fedett folyosón, és kémlelni lehet fenn a magasban, az ég négyzetében a csillagok vagy a hold fényét. A bérelt lakás gondnokai vagy tulajdonosai érkezésem előtt lehúzták a redőnyt, bár nyugodtan eldicsekedhettek volna a ragyogó tisztasággal, a kékcsempés fürdőszobával, a függönnyel elkerített kis teakonyhával, ahol bögréket, kanalakat, fütyülő teafőzőt találtam, no meg a kis szobával, melynek padlóját cigányosan tarka színű kis szőnyegek borították. A szoba berendezéséhez egy szekrény, hímzett terítővel letakart ágy, jégszekrény és televízió-készülék tartozott. Na meg egy asztal, melyen füzet feküdt. Ebbe a füzetbe kellett beírnom nevemet, azt az országot, ahonnan jöttem, és útlevelem számát. Előttem, többek között, Párizsból és Moszkvából vendégeskedett itt valaki... No meg Lengyelországból, amiről nemcsak a bejegyzés tanúskodott, hanem az a papírdarab is, amely elkeveredett a füzet lapjai között. Lengyel és magyar szavakat jegyeztek rá, amolyan gyakorlati mini-szótár volt ez annak a turistának, aki nem pazarolhatja forintjait, ezért magának kell elkészítenie a reggelit és a vacsorát a kétlapos villanyfőzőn. Mindez együtt eszembe juttatta, hogy éhes és szomjas vagyok, de Budapest látványára is, hiszen ez volt budapesti tartózkodásom első estéje. A Pannónia étterem még nyitva volt. Nem első osztályú üzem, de első benyomásom a tisztaság (a W.C.-ben is, ahol finom szappan szaga, kölnivíz illata érződött, és elegáns öregúr őrködött). Tisztaság és meghitt hangulat. Az asztalok elhelyezése nem a merev szabvány szerint történt, kényelmes kanapék, melyeket félkör alakban helyeztek el különböző szögben. Gyors és udvarias pincér! Forró és ízes rablópecsenye. Rendesen behűtött ásványvíz. Mindez körülbelül száz forintba került, de ebbe bele kell számítani a pincér meghajlását, mosolyát, és kérdését: „ízlett?"... Európa! Séta a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Népköztársaság útján, a Lenin körúton... Sok elegáns idős hölgyet látok rövid bundában, a lámpák fényében aranycsillogású, hosszú estélyi ruhában. Jól öltözött idősebb urak társaságában vannak; mintha a század vége, Ferenc József és a Kék Duna keringő kora elevenedne meg... Csak éppen hintók és libériás kocsisok helyett ragyogó, modern gépkocsik. Most ért véget az előadás az Operában, és özönlik az utcára a közönség a szobrokkal és festményekkel díszített múlt századbeli épület lépcsőin. Felfigyelek a Lenin körút 97-es számú házára: művészien újították fel teljes egykori szépségében ezt a gyönyörű épületet (felújításán, amely nemrég fejeződött be, állítólag lengyelek dolgoztak). Valami megmozdult az emlékezetemben, és hirtelen megjelent a szemem előtt egy húsz évvel ezelőtti kép... Itt történt, az épület ugyanaz, ugyanaz a Béke-szálló, csak nem ragyogott így. Emlékszem, szilveszter volt, melyet baráti társasággal Budapesten töltöttem. Az utcák hangosak voltak hömpölygő tömegtől, színes álarcoktól, szerpentintől és sok ezer papírtrombitától, kéményseprő-, macska-, kutyafiguráktól tarkállott az utca. A Béke-szálló pincéjében — de micsoda pince volt az — elegáns pincérek fekete szmokingban, barna képű cigányok vörös öltözékben húzták a fülünkbe a tüzes csárdást. A falakon színes festmények: vadászjelenetek, gyönyörű szarvasagancsok, kitömött vadak, a falak körül jellegzetes tölgyfaasztalok, az asztalok mellett lengyelek, magyarok, amerikaiak, franciák és még ki tudja, milyen nemzetiségű vendégek ültek. Folyt a bor, habzott a pezsgő, a szemünk előtt léggömbök, tarka fények és aranyhalak villództak, melyek fürgén siklottak az akvárium vizében. Nem, nem volt ez dőzsölés, akkor ott valóban elérhetők voltak az árak egy átlagos halandó számára is. A belépő teljes fogyasztással körülbelül 80 forintba került. Emlékszem, ahogyan egy kis fekete kéményseprő, kezében mestersége jelképével, boldog új évet kívánt. Nehéz volt hozzáférkőzni, mivel magyar szokás szerint meg kell csókolni a kéményseprőt, és seprőjéből ki kell tépni legalább egy szálat. Ez biztosítja a szerencsét. így azután mindenki megrohanta a kéményseprőt, még én is, hófehér ruhámban. Aztán kialudt a fény, az óra tizenkettőt ütött. Az emberek összecsókolóztak, és visítva beszaladt a terembe egy szalaggal átkötött kis rózsaszín malac. Már öreg este van, elég a húsz év előtti emlékekből, és kár is álmodozni arról, hogy egyszer még a Béke-szállóban fogok szilveszterezni; a szálloda ma már sokcsillagos, egy fürdőszobás szoba egy napra (étkezés nélkül) tízszer annyiba kerül, mint akkor ugyanott a szilveszteri vacsora és az újév köszöntése. Sikerült elérnem egy autóbuszt, amely elvisz majd a Hild térre. Ott átvágok egy kis téren, és máris ott állok a Mérleg utcai ház hatalmas kapuja előtt. A negyedik emeleten előveszem a kulcsot, kinyitom a lakásom ajtaját, iszom egy pohár hideg tejet, forró fürdőt veszek, és máris alszom, mint a bunda. A telefon éles csengése ébreszt. — Jó reggelt, hogy aludt? — a kedves hang tulajdonosa Haraszti Luca az írószövetségből. A szobában sötét van, villanyfénynél nézem meg az órámat: tíz óra van. Már reggel, vagy még este?... Na, persze, a redőny. Felhúzom. Kissé világosabb lesz. Ahhoz azonban, hogy megállapítsam, milyen idő van, ki kell menni az erkélyre. Lenézek az udvarra. Micsoda rendkívüli színpad, mintha egy évekkel ezelőtt látott operaelőadás színpada lenne. Az udvar közepén nem működő szökőkút: szürke medencéjének szélét rózsafüzér-dísz fonja körül, szárnyas angyalkák emelkednek a magasba. A fehér márványt azonban vastagon megülte a por, ugyanúgy, mint a szökőkút mellett álló fát, melynek lombjai egykor zöldek voltak, ma azonban barnák a rájuk rakódott portól. Úgy látszik, most tatarozták ezt a többi budapesti épülethez hasonlóan régi házat, mivel a szögletes, mély udvaron a lakásokból kitett különböző felesleges tárgyak hevernek: összetört díszek, egy régi komód rongyos csipketerítővel, a denevér kiterjesztett szárnyához hasonló óriási fülű szarvas fából vagy talán gipszből készült figurája. Mindezt visszaveri annak az ovális alakú állótükörnek a homályos felülete, melynek faragott keretét az idő vasfoga erősen megtépázta. A keret valamikor aranyozott lehetett. És ahogyan így áthajolva a korláton megbűvölten nézem 38