Budapest, 1987. (25. évfolyam)

7. szám július - Krystyna Kolinska: Találkozás egy legendával

ezt a csendéletet, váratlanul minden megélénkül, és kezdetét veszi az udvari előadás. Két cigányasszony szalad be az udvarra. Tarka és bő szoknyát viselnek, karjukon kendőbe burkolt gyerek. Fülükben hatalmas fülbevaló, szemük vad tűzben ég, torokhangon ordibálnak, mert már közeledik is feléjük egy kövér idősebb asszony, kezében seprővel. Az egyik cigányasszony felemeli a kezét, mintha ütni akarna, vagy önvédelemből, a másik a tükörhöz szalad, szoknyájával felveri a port. Az egyik díszfigura mögül ijedten ugrik ki három fekete macska... sárga szemük van. Eliot—Lloyd Webber Macskák című musicaljéban láthatók a Madách Színház előadásában (a színházat Madách Imréről, a múlt század kiváló drámaírójáról nevezték el). Erre az előadásra 250 forintba kerül egy jegy- Nem csekélység, mégis annak ellenére, hogy itt most mindenkinek jól meg kell néznie, mire ad ki pénzt, ezt a remek darabot mindennap telt házzal játsszák. Csodálatos előadás, amely egyben filozófiai gondolatokat is ébreszt a nézőben. Remek tempó, brilliáns ötletek, zelmes, színészileg jól megoldott, díszleteiben „chagalli", de igen hagyományos rendezésű előadását. Miután bőven volt részem a gépkocsik kipufogógázából (bár teljes mértékben még nem tudtam betelni a műemlékek, a Duna-hidak, a szépen berendezett kirakatokban látható színes árubőség látványával), váratlanul friss, kristálytiszta levegőre, csendre, rózsák illatára és napfényben fürdő szőlőskertekre vágytam. Ontják a füstöt a gépkocsik kipufogócsövei, és ez a füst — bár talán kevésbé fekete, mint Ilyen — a commedia dell'arte hangulatát keltő — jeleneteket lehet látni néha olyan régi városok régi házainak régi udvarain, melyek nem pusztultak el, nem égtek le a háborúban annyira, mint Varsó. Budapesten nem szeretik a cigányasszonyokat, akik egyre tolakodóbban állítják meg üzérkedés céljával a turistákat az utcán, egyre agresszívabbak, szemtelenebbek — még a reprezentatívabb utcákon is. — Nagy gond és csapás ez számunkra — panaszkodnak a budapestiek. De vajon a macskákat szeretik-e Budapesten? Macskákkal is tele van a város... Ezzel szemben nincs egyetlen patkány sem (ez így igaz!) a fővárosban. Ezek a macskák fehérek és feketék, szőrük ragyog és szikrázik, óriási smaragdzöld és borostyánslágerek, melyeket részben már lemezről ismerünk, tánc, ének, szupertechnika, szuperelektronika, szuperszex, szupermaszkok, szupermacskák — hímek és nőstények —, ugyanakkor van itt lírai hangulat és őszinte emberi érzés is. A Macskák ma sikert sikerre halmoznak New Yorkban, Chicagóban, Torontóban, Bécsben, Oslóban, Tokióban, Sydneyben, Hollywoodban és Londonban. Úgy gondolom, hogy a budapesti előadás nyugodtan felveheti a versenyt a nagyhírű külföldi előadásokkal. Elképzelem, hogyan rendezné meg a Macskákat a mi Jerzy Gruzánk a gdyniai Zenés Színházban. Lehet, hogy ez a gdyniai Macskák még jobban sikerülne, mint a budapesti előadás?... Szerintem ugyanis a híres Hegedűs a háztetőn Gruza-féle lengyel rendezése felülmúlta a budapesti Operettszínház ér-Varsóban — akadályoz abban, hogy mély lélegzetet vegyek. Különösen érezhető ez a városközpontban, azaz a Lenin körúton. Mielőbb fel kell tehát keresni a Margitszigetet. A hatalmas fák árnyékába borult Margitszigeten békésen megfér egymással a jelenkor és a történelem: azaz a zord középkori kolostor romja és a sokcsillagos Grand Hotel fényűzése. Az évszázadok óta ismert hőforrások a Palatínuson, melyeket már a rómaiak és a törökök is nagyra becsültek — és közvetlenül mellettük a kioszkok, melyekben jégbe hűtött Seven Up, Coca Cola és tonic kapható... Enni- és innivaló akad bőven — akár „fecskefészek" is a kínai vendégek számára, mint ezt az elegáns Grand Hotel étlapján olvashatom. Az étlapon kívül érdemes átlapozni itt a szállodában a vendégkönyvet is. Az egyik oldalon Yves 39