Budapest, 1987. (25. évfolyam)
6. szám június - TÉKA
Folyóiratszemle SZOMBATHY VIKTOR: A budai Városmajor múltja s jelene (Turista, 1987. 1. sz. 10-11. 1.). Milyennek láthatta ezt a városrészt egy Mátyás király korában utazó deák, s milyennek látjuk ma, a mai földrajzi, városképi leírás tükrében? Mekkora volt eredetileg, és hogyan fogyott töredékére a hajdan oly kellemes, erdős-ligetes terület? Milyen szórakozásokat nyújtott az idők folyamán? Mikor fásították, hogyan kapta nevét, milyen történeti és művészeti érdekességek fűződnek Buda e kis zöld szigetéhez? KOVÁCS ZOLTÁN: A budai Várnegyed forgalomkorlátozásának gyakorlati tapasztalatai (Városi Közlekedés, 1986. 6. sz. 306-311. 1.). Egy éve, 1986. május 17-én vezették be 3 éves előkészítő munkát követően a Vár új forgalmi rendjét. Ennek funkciója egyrészt a Vár mint műemléki együttes védelme a forgalom által okozott káros környezeti hatások ellen, másrészt a Vár mindennapi életével összefüggő, indokolt funkciók működőképességének biztosítása olyképpen, hogy a speciális vári környezet védelmének elsőbbsége mindenkor következetesen érvényesüljön. Figyelemmel kellett lenni arra, hogy a Vár értékes, védett műemléki épületek összessége, melyeknek időszakos felújítása, karbantartása szükséges. Továbbá, hogy a Vár mintegy 4 ezer ember lakóhelye és igen nagy értékű lakásállománnyal rendelkezik; a Vár területén 49 fővárosi és országos jellegű hivatal és közintézmény található, s számolni kell a tevékenységükkel összefüggő vendég-, látogató-, szállító-, ügyfél- stb. forgalommal is; a Vár kiemelt fontosságú kulturális centrum, melyet óriási tömeg látogat; itt található a Vár exkluzív idegenforgalmi szálláshelye, a Hilton-szálló s végül: a vári lakosságot, a hazai és külföldi látogatók tömegeit 43 kiskereskedelmi és vendéglátó létesítmény látja el, melyek számára biztosítani kell az áruszállítás feltételeit. A forgalmi zsúfoltság 1985 őszére vált tarthatatlanná. Rendkívül körültekintő munka, felmérések és érdekegyeztetések után állapították meg a Vár azon területének határát, ahová személygépkocsival csak különleges engedéllyel, autóbusszal pedig egyáltalán nem szabad behajtani. A behajtási engedélyezési eljárás. Az útbaigazító jeltáblarendszer. A forgalomkorlátozás bevezetésének előmunkálatai, ellenőrzése, az első tapasztalatok és forgalmi adatok, új forgalomszervezési intézkedések. DERZSI ANDRÁS: Budapest közlekedésfejlesztése (Természet Világa, 1986. 11. sz. 495-498. l.J. A fővárosi tömegközlekedés és hálózat alapvető forgalmi s más teljesítményadatai. A fejlesztés általános érvényű alapelve a célszerű közlekedési munkamegosztás. A tervszerű, arányos fejlesztésben elsődleges a tömegközlekedés, mert mindenki számára megfizethető és egyben megfelelő közlekedési lehetőséget teremt; a hagyományos városszerkezetnek megfelelő, annak továbbfejlesztésére is lehetőséget adó közlekedési mód közlekedéspolitikai szempontból is előnyösebb, mert az utazási igények alakulása befolyásolható, és az utazások döntő hányada jól szervezhető; a tömegközlekedéssel szemben a személygépkocsi szerepe elsősorban a szabadidő-forgalomban növekszik. A tervezés rendszere, módszere, összefüggései, a döntéseket alakító tényezők. A gyors közlekedési hálózat megteremtése, a metróépítés programja, fő irányai. A közúthálózat és a Duna-hidak fejlesztése. Az új Dunahidak helykiválasztásának s a belterület forgalmi tehermentesítésének kérdései. A Belváros, a történelmi városközpont közlekedésfejlesztési programja, város- és közlekedésépítési célkitűzései, eredményei. KOSTKA PÁLNÉ: Az egészségügyi ellátás helyzete a fővárosban (Területi Statisztika, 1986. 3. sz. 282-295. I.). Az egészségügyi ellátottság színvonalának alakulása a fővárosban különös figyelmet érdemel. Az ellátási igények alakításában jelentős szerepet játszó időskorúak aránya ugyanis Budapesten jóval magasabb az országos átlagnál, s ebből az is következik, hogy a fekvőbeteg-ellátás feszültségei Budapesten élesebben jelentkeznek, mint vidéken — írjabevezetőjében a szerző. A fővárosi ellátottsági viszonyok megítélésénél nem hagyható figyelmen kívül továbbá az sem, hogy a budapesti intézményeknek az agglomerációs övezetben jelentkező, illetve a napi ingázással összefüggő igények kielégítésében is részt kell vállalniuk, a fekvőbeteg-ellátó intézmények egy részének pedig országos jellegű feladatai vannak. A továbbiakban áttekinti az egészségügyi helyzet általános jellemzőit, vizsgálja a fővárosi népesség számának és demográfiai összetételének alakulását, a megbetegedési helyzetet, az előforduló betegségfajták elterjedtségét, gyakoriságát, a halálozási viszonyokat. A helyzet vizsgálatához a lakosság körében az egészségi állapotok szubjektív megítélésére vonatkozóan végzett felmérések is támpontot nyújtottak, legutóbb az 1984. évi mikrocenzus alkalmával adódott lehetőség tájékozódására. A továbbiakban áttekinti az egészségügyi ellátó hálózat fejlődését, az orvosellátottság alakulását, az egészségügyi alapellátás, a szakorvosi ellátás, a szűrővizsgálatok, a fekvőbeteg-ellátás adatait, helyzetét, tárgyi és személyi feltételeit, majd a lakosság egészségügyi kiadásait, a gyógyszerellátás jellemzőit. Végül a VI. ötéves tervidőszak ellátását jellemzi s néhány problematikus, nem kielégítő színvonalú elemét említi meg, majd a VII. ötéves tervidőszak főbb célkitűzéseit, tendenciáit foglalja össze. MÓRA LÁSZLÓ: Fejezetek a magyarországi tudományos kutatás köréből I. Az állami ipari kísérletügy kezdetei a századforduló időszakában (Technikatörténeti Szemle, XV. 1985 [1986], 9-28. 1.). A múlt század utolsó évtizedeinek hazai ipar- és technológiai fejlődését rendkívüli módon hátráltatta, hogy ebben az időszakban szervezett formában nem működtek önálló ipari-technikai kísérleti intézmények. Kifejlesztésük elhanyagolása az akkori kormányzatnak igen nagy mulasztása volt. Ezek az állomások az ipari forgalomba került nyersanyagokat, termékeket, félkész- és készgyártmányokat vizsgálták, minőségellenőrzéseket is végeztek, s gyakran úgynevezett próbaállomások is voltak, amelyek ellenőrző vizsgálataikhoz sokszor tanulmányi célú kísérletekkel foglalkoztak, tudományos jellegű kutatómunkát végeztek vállalati, üzemi keretben vagy nyilvános joggal felruházva hatósági, állami vagy városi kísérleti állomásként. Budapesten elsőként Horváth Ignác (1843-1881) műegyetemi tanár rendezett be „kísérleti műhelyt" a József Műegyetem műszaki mechanikai tanszékén. Utóda, Nagy Dezső (1841-1916) érdeme, hogy a kormány a tanszéken hivatalos nyilvános kísérleti állomást szervezett, amely 1894-ben kezdte meg működését, és elsősorban építőanyagok vizsgálatával foglalkozott. A korszak legjelentősebb ipari kísérletügyi intézménye az 1883-ban alapított ,,M. kir. Technológiai Iparmúzeum" volt. (Hauszmann Alajos tervei szerint épült székháza ma is a József körút és a Népszínház utca sarkán áll.) A hazai ipar fejlődésének igénye megérlelte 1911-ben az Ipari Kísérleti és Anyagvizsgáló Intézet alapítását, mely Budafokon működött s az ipari technológia számos fontos területére kiterjedt tevékenysége. A szerző az említetteken kívül az Államvasutak, a Posta, valamint a főváros önálló kísérleti állomásának történetét, tevékenységét is megismerteti. Az utóbbi 1891-ben kezdte meg működését, feladatköre egyre bővült, majd mint Budapest Székesfőváros Anyagvizsgáló Intézete végezte elemző és minősítő tevékenységét. MÉCS ERNŐ: A lakóházfenntartás VII. ötéves terve (Városgazdasági tájékoztató, 1987.1. sz. 3-7.1.). A bevezető utal a Minisztertanácsnak a lakásépítés és -gazdálkodás 1990-ig szóló tervéről hozott határozatára, mely előírja, 1975-90 között az elmaradt felújítások pótlásával együtt mintegy 300-340 ezer városi, nagyobbrészt állami tulajdonú lakás teljes felújítását és 70-80 ezer lakás komfortossá tételét kell elvégezni. Az érintett lakások közel kétharmada Budapesten van. A felmérések szerint a hosszú távú program teljesítéséhez kb. 122 ezer állami lakás felújítása elegendőnek bizonyulna, mivel az V. és VI. ötéves tervben mintegy 178 ezer lakást már felújítottak. A szerző megismerteti a VII. ötéves tervi szükségletek meghatározásának sokoldalú módszereit, a lakóházjavítási előirányzatok pénzügyi forrásait és a felújításra és korszerűsítésre kerülő lakások tervezett számát 1986-1990 között mind a fővárosban, mind a megyékben. Felvázolja a VII. ötéves terv koncepcióját, a felújítások és korszerűsítések fővárosi és megyei tervszámait, a tanácsok tervjavaslatát, a tervidőszak immár jóváhagyott lakóházfenntartásának tervét. TYCHO KÁROLY-SZÓKE JÓZSEF: A fővárosi kommunális hulladékok ártalmatlanításának perspektívája (Városgazdasági tájékoztató, 1987. 1. sz. 29-34. 1.) „A hulladékok rendezett lerakására Budapest területén, valamint a többi meglevő és számításba vehető potenciális lerakóhelyen csak az 1980-as évek végéig van lehetőség" — írja elemző tanulmányában a szerző, majd megállapítja: a főváros 50 km-es körzetében felmért lerakóhelyek megszerzése bizonytalan és a fővárostól északra találhatók, így ezek csak elvileg vehetők számításba, és igénybevételük csak nagyon rövid időre halasztja el a probléma megoldását. A vizsgált művi ártalmatlanítási módok közül a komplex hasznosítás megvalósítása nem javasolható, elsősorban azért, mert a kinyerhető anyagok (hulladékvas, papír, műanyag, üveg stb.) nem, vagy csak nehezen értékesíthetők, jelentős maradékanyag továbbszállításáról, lerakásáról, ártalmatlanításáról kell gondoskodni. Az égetéses ártalmatlanítás technológiai berendezései — szocialista relációjú ajánlat hiányában — csak tőkés viszonylatból szerezhetők be. A szerző 300 000 tonna/év kapacitású égetőmű létesítését javasolja, mellyel a már működő rákospalotai égetőművet és a szükséges, egyéb hulladéklerakókat is figyelembe véve, hosszú távon biztosítható a fővárosi kommunális hulladékok ártalmatlanítása. CSOMOR TIBOR 47