Budapest, 1987. (25. évfolyam)

4. szám április - Taxner-Tóth Ernő: A Tudományos Gyűjtemény

nagy többségével Horvát Pesten találkozott. E kor azonban nem tett éles különbséget tudós és író között, a költészetet is tudományos tevé­kenységnek tekintette. A „tudós hazafi" igen gyakori megszólítása volt a szépirodalom mű­velőinek is. Élénken élt a köztudatban a felvi­lágosodás vonzalma az ésszerűséghez és a klasszicizmus szabálytisztelete. A kor költői úgy vélték, hazafias és társadalmi kötelességet teljesítenek. Virág Benedek, a Berzsenyinek példát mutató költő, a tízes években azt tartot­ta legfontosabb feladatának, hogy kielégítse a magyar közönség olvasmányos magyar törté­nelem iránti igényét, s megírta — Marczibányi­díjjal jutalmazott — Magyar Századait. Horvát említett műve világossá teszi azt, amit más forrásból is tudunk, hogy a pesti ér­telmiség élénk társasági életet élt, tagjai napon­ta találkoztak egymással. Schedius Lajos, Jan­kovich Miklós, Kultsár István, Vitkovics Mi­hály házában vidám „lakomákon" vettek részt, amelyeknek elengedhetetlen része volt az irodalmi-tudományos-közéleti kérdésekkel is foglalkozó pohárköszöntő. A napi találkozá­sok bőséges alkalmat kínáltak a hírek és — fő­leg — az olvasmányok megvitatására. Aligha­nem erre a pezsgő társasági életre utal Kölcsey, amikor Kazinczyhoz írott híres lasztóci levelei­nek egyikében arról szól, hogy a „pestiek" kö­rében „alkalmam volt látni s megítélni, miben feküdjenek a Litteraturai dolgok... az új ide­ák, új filológiai vizsgálatok s új következések". A pesti értelmiség gerincét azok alkották, akik szellemi munkából éltek. Mindenekelőtt az egyetem tanárai: történészek, teológusok, filozófusok, esztéták. Az említett Czinke Fe­renc nem tartozott a társaság belső köréhez, annál inkább Schedius Lajos, aki a tízes évek­ben várt nagy esztétikai műve helyett a selyemhernyó-tenyésztést népszerűsítő füzetet írt. És a teológiát tanító Fejér György, aki lexi­kont fordított, és történészként szerzett magá­nak nevet. Közéjük tartozott az ügyvéd Vitko­vics Mihály, a gazdasági szakíró Pethe Ferenc, a lapkiadó-vállalkozó Kultsár István, a rézmet­sző Karacs Ferenc, az orvos Forgó György, az egykori református tanár, Mokry Benjámin, a katolikus egyházi nyugdíjából tengődő Virág Benedek és a megélhetési lehetőséget kereső Horvát István, aki Pestre kerülése után előbb nevelő, majd titkár Ürményi országbíró házá­ban, aztán pedig a Nemzeti Múzeum könyvtá­rának az „őre". (A hőn áhított egyetemi ka­tedrát jóval később nyerte el.) A magyar nyelvűségért vívott küzdelem első vetései beértek. Sokfelé kikeltek azok a ma­gok, amelyeket Bessenyei és Kazinczy hintettek el. Megjelentek Csokonai és Berzsenyi versei, Dugonics regényeinek széles körű sikere után van már átütően népszerű költői is: Kisfaludy Sándor. Hamarosan Pestre települ Kisfaludy Károly, hogy 1819-ben learassa az első nagy színházi sikert. Döbrentei Gábor 1814-ben ki­adta Kolozsvárott az Erdélyi Múzeumot. Az első kötetre négyszázötvennégyen fizettek elő. Ennek a Döbrentei személyéhez kötött vállal­kozásnak a sikere érthetően foglalkoztatta a pesti értelmiségieket. Annál is inkább, mivel a második számot már Pesten nyomtatták. Egy­re többet beszéltek saját folyóirat indításáról. Tervezgetéseikben Trattner János Tamás ja­vaslata hozott fordulatot: 1816-ban fölajánlot­ta, hogy magára vállalja egy új folyóirat kiadá­sának költségeit. Nagy jelentőségű esemény ez. Az első eset művelődésünk történetében, hogy nem az ügy­szeretet hozott létre folyóiratot. Az 1817 elején meginduló Tudományos Gyűjtemény üzleti vállalkozás. Kiadójának van nyomdája, kiépí­tett terjesztési hálózata, s munkatársaitól nem áldozatot és szívességet kér, hanem megfizeti munkájukat. Célja nyilvánvalóan a magyar nyelven olvasók számának a növelése és ezzel saját könyvkiadó piacának a szélesítése. Sikere mindenkit meglep: előfizetőinek száma nyolc­száz körül mozog. Rendszeresen megjelenik, s azt adja, amit a szélesebb olvasóközönség a leginkább vár: „tudós értekezéseket" a ma­gyar állapotokról, viszonyokról, a nyelv, az irodalom, a történelem, a természettudomá­nyok és a technika fejlődéséről. Míg Kazinczy gondolatai — levelezésének hatalmas mérete ellenére — csak szűk körben hatottak, a Tudo­mányos Gyűjtemény országos nyilvánosságot teremtett. „...embert emberré, polgárt polgár­rá, Nemzetet Nemzetté formálni" Kazinczy Ferenc, a széphalmi magányában élő nagy tekintélyű irodalmi vezér kezdettől gyanakvással tekintett a vállalkozásra. Rész­ben ez, részben a birtokának elhagyásával je­lentkező anyagi gondok megoldhatatlansága akadályozta abban, hogy elvállalja az új folyó­irat szerkesztését. Hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy erre a „pestiek" se nagyon akarták rábeszélni. Tudták, persze, hogy Ka­zinczy neve tekintélyt kölcsönözne vállalkozá­suknak, határozott és ellentmondást nem tűrő egyénisége azonban olyan szerkesztői felfogást ígért, amivel sem a kiadó, sem az „írók" nem értettek egyet; s ez számos tollforgató távolma­radását jelentette volna, s minden bizonnyal nem váltotta volna be a remélt olvasótábor je­lentős részének a várakozását. Kazinczy fiatal tanítványa, Kölcsey Ferenc viszont meglátta a maga nagy lehetőségét az új vállalkozásban. Oly mértékben, hogy szatmári birtokát elhagy­va Pestre költözött, és azt remélte, itt megélhet írói jövedelméből. Kiss Jánosról, Csokonairól, Berzsenyiről írt kritikáit azonban nem fogad­ták jelentőségüknek megfelelően, sőt, a lap mögött álló pesti értelmiségiek vitatták megál­lapításainak helyességét. E sikertelenség csüg­gesztően hatott a társasághoz nem szokott fia­talemberre, pesti letelepedését azonban az tette végleg lehetetlenné, hogy nem tudta írói­szerkesztői-fordítói munkával biztosítani meg­élhetését. Kazinczy fenntartásainak, Kölcsey elmene­külésének, az irodalomtörténet jogos kifogása­inak alapvető oka a szerkesztés „összevisszasá­ga". Az első szerkesztő — Fejér György — ha­marosan vitába bonyolódott a kiadóval, s a változó összetételű szerkesztőbizottság sem tu­dott közös nevezőre jutni. A pesti értelmiség majd minden tagja jogot formált arra, hogy beleszóljon a Tudományos Gyűjtemény ügyei­be. Könnyen lehet azonban, hogy éppen ez, a lap hasábjain uralkodó vitaszellem tette a fo­lyóiratot népszerűvé. Mindjárt az első szám­ban olvasható Folnesics Lajos támadása Pesta­lozzi korszerű nevelési elvei ellen, amire Sche­dius Lajos már a következő számban megsem­misítő ellenérvekkel válaszolt. A Tudományos Gyűjtemény első száma Kis­faludy Sándortól vett mottóval jelent meg. Munkatársai — Fejér György, Jankovich Mik­lós, Schedius Lajos, Horvát István, Kultsár István, Folnesics Lajos — valamennyien pesti­ek voltak. Kazinczyt igen bosszantotta, hogy magasztaló szólamokat olvasott benne Himfy új drámájáról. Nem vette észre, hogy Schedius Lajos eleve elhibázottnak minősítette Kisfalu­dy Hunyady Jánosát, mivel a költő epikus té­mát erőszakolt drámai formába, és nem a mű világából vett eszmékkel, hanem magyarkodó szólamokkal igyekezett igazolni hőse nagysá­gát. Érdekes módon Kazinczy azt nem kifogá­solta, hogy az első években meglepően kevés nyelvi és irodalmi kérdés került kifejtésre. Köl­csey kritikái, valamint Kazinczy vitazáró ta­nulmánya, az Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél (1819) kivételek. A lap legértékesebb írásai — húzzuk alá: a maguk módján — a politikai gondolkodás fej­lődését segítették elő. Fejér György Rousseau­val vitázva azt fejtegette, hogy az ember nem lehet magányos, mert része a haza közösségé­nek, amit az iskolák, akadémiák, egyetemek, az irodalom, a színház együttes hatására kiala­kult közös műveltség tart össze. Schedius La­jos — kissé nehezen követhető megfogalma­zásban — kimondja az abszolutizmus korsze­rűtlenségét. A nemzetet „organikus képződ­ménynek" nevezi, aminek belső — erkölcsi, szellemi — ereje van. Ezzel szemben a nép, sze­rinte, lazább fogalom, mivel külső tényezők — kormányforma, országhatár — alakítják ki. Ezekben az években a Habsburg-birodalom nem magyar nyelvű sajtójában megszaporod­tak a magyarellenes hangok. Hátterükben az udvarnak azt a törekvését kell látnunk, hogy Magyarországot nagyobb rész vállalására kényszerítsék a birodalom közös terheiből és nyomasztó államadósságaiból. Ennek érdeké­ben támadták a „magyar önzést", annak meg­testesülését, a magyar alkotmányt és az abban lefektetett nemesi adómentességet. Később Fe­jér egy bécsi lappal vitázva jellegzetes módon azzal érvelt, hogy egyenlő terheket, nagyobb adókat akkor lehetne a „magyaroktól" elvár­ni, ha az ország a birodalom gazdaságpolitiká­jának eredményeiből „egyenlő nyereséget is kérhetne ki magának". Különben, teszi hozzá, a saját alkotmánnyal rendelkező Magyaror­szágnak „Ausztriával semmi egyéb köze, ha­nem csak azon egy a Fejedelme..." A Tudományos Gyűjtemény mögött állók alapvető törekvése az volt, hogy minden téren elősegítsék a magyar elmaradottság felszámo­lását. Az első évfolyamban — a földesurak számára hasznos megoldásként — kétszer is fölmerül a jobbágyfelszabadítás gondolata. Fejér említett tanulmányában kiemeli a „kü­lönféle szerzés", „gyűjtés" fontos szerepét a „nemzeti kiműveltetés" elősegítésében. Sze­rinte a „szerzés" fő eszközei a földművelés, a mesterségek, a kereskedelem és a tudás. „A tu­dományok és a mesterségek az elmének élesíté­se által a találmányosságot is élesztik s táp­lálják; s az újról újabb, szüntelen változás" ösztönzésével a polgári előmenetelt segítik, s az „embert emberré, polgárt polgárrá, Nemzetet Nemzetté" formálják. Noha a „polgár" fogal­ma nyilvánvalóan eltér a mai fölfogástól, s más zavaró tényezők is mutatkoznak, e gondo­latmenet mégis erjesztő hatású lehetett. Aho­gyan erjesztő szerepe volt annak a „nemzeti dicskedésnek" is, amit Kazinczyék joggal uta­sítottak el, s ami bőséges teret kapott a Tudo­mányos Gyűjtemény hasábjain. A dicsőségről álmodókat a nemzeti öntudat erősítésének a szándéka vezette, azonban nemegyszer nevet­séges és áltudományos tételek meghirdetésének ingoványos talajára terelte. Az irodalmi és történeti kutatás feltárta már azokat a zsákutcákat, ahová az új folyóirat munkatársai be-betévedtek. A pesti értelmiség — és a Tudományos Gyűjtemény — kereső nyugtalansága új tényezője a korabeli magyar világnak, elősegítette, hogy a közvélemény a bajokra magyarázatot adó közhelyek (a jó ki­rályt „rossz tanácsosok" befolyásolják) elfo­gadása helyett elkezdjen gondolkodni a valódi okokon, s ezeken keresztül a változtatási lehe­tőségeken. A Pesten összpontosult és az itteni értelmiségiek által szervezett erők hatásos fó­rumot nyertek a Tudományos Gyűjtemény­ben. A gondolatsorokat, eszmefuttatásokat, tanulmányokat közlő folyóirat szerepe felmér­hetetlen. 1817 után az sem kérdéses többé, hogy az ország szellemi központja Pest. TAXNER-TÓTH ERNŐ 38

Next

/
Oldalképek
Tartalom