Budapest, 1987. (25. évfolyam)

4. szám április - Taxner-Tóth Ernő: A Tudományos Gyűjtemény

PEST SZELLEMI ÉLETÉNEK PEZSDÍTŐJE A Tudományos Gyűjtemény ,,Kereskedői lélek uralkodó Pest lakosainál, ez vezérel nalok mindent, s a város kormánya is ezt veszi, s okosan teszi, szem vezérül" — írta Fáy András 1825-ben visszamenőleges érvénnyel is. A múlt század tízes éveiben a vásárairól messze földön híres Pest sáros kisváros volt csupán. Bécsből kényelmesen és aránylag könnyen csak 1817 után lehetett Pestre utazni: akkor indult meg — szeptemberben kísérleti jelleggel — a gőzhajó-közlekedés. A vásárok mellett ennek is szerepe volt abban, hogy 1828-ban Pest már az ország legnépesebb városa. Pest szellemi élete a tizennyolcadik század közepétől gyorsan fellendült. Fontos szerepet játszott ebben két irodalmi szalon: Beleznayné Podmaniczky Annáé és Ráday Gedeoné, ahonnan a Pestre látogató fiatal Kazinczy is meghatározó jelentőségű élményekkel tért haza falusi magányába. A középnemes Kazinczy személye jelzi e szalonok lehetőségeinek a határát: a vonzáskörükbe tartozó írók többsége vidéki birtokos. Az év jelentős részében maga Ráday is péceli kastélyában élt. Szintén ott volt birtoka Szemere Pálnak, aki a tizenkilencedik század elején jelentős szerepet játszott Pest irodalmi életében. Fáy András csak a húszas években telepedett le Pesten véglegesen. Nem csupán sikeres elbeszéléseivel, majd A Bélteky ház című regényével, a magyar színjátszásért tett erőfeszítéseivel vált híressé, hanem bankalapítóként is. Más, hozzájuk hasonlóan a birtokos nemesség soraiba tartozó írók — Kazinczy, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi — csak látogatóként fordultak meg Pesten, komoly kísérletet egyedül Kölcsey tett az itteni letelepedésre. Igaz, volt néhány jómódú nemesúr, aki Pesten élt és sokat tett a város szellemi életéért, ha nem is tartozott a jelentős írók közé. Az oklevél-, könyv- és műgyűjtő Jankovich Miklós nevét kell itt elsőként megemlíteni. Pest szellemi légköre ösztönözte Marczibányi Istvánt arra, hogy hatalmas vagyonából bőkezűen juttasson Révainak, Kazinczynak, Verseghynek, Virágnak, hogy megnyissa könyvtárát a pesti értelmiség előtt; végrendeletében pedig 50 ezer forintot hagyjon a tudomány támogatására. Ez az alapítvány tette lehetővé az első jelentős magyar irodalmi díj — többé-kevésbé — rendszeres kiadását. A fényes ünnepségeken kiosztott elismerés első három kitüntetettje a város lakója volt. A kor legnépszerűbb költője, Kisfaludy Sándor azonban csak a gazdasági szakíró Pethe Ferenc, a költő Virág Benedek (Magyar századok című történelemkönyvéért) és a történész Fejér György után kapta meg (először) a Marczibányi-jutalmat. A német kultúra szorításában Pesten jelent meg 1794-ben Kármán József folyóirata, az Uránia; majd 1806-tól Kultsár István újsága, a Hazai (később: Hazai és Külföldi) Tudósítások. A jakobinus mozgalom elfojtása utáni nehéz években a magyar helyett inkább a város német kultúrája fejlődött. A pesti polgár német újságokat, német folyóiratokat vásárolt, s az újonnan épített fényes színházban német társulat játszott. A napóleoni háborúk, különösen Bécs időleges elfoglalása kedveztek a pesti német szellemi élet virágzásának. Alighanem elősegítette ezt a maga módján a cenzúra is, amit I. Ferenc igen megszigorított. Fülöp Géza kimutatta A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban című könyvében, hogy a bécsi cenzúrahivatal jó néhány rendelkezését nem hajtották végre Magyarországon. Valószínű, hogy a hazai cenzúra elsősorban a magyar nemzeti eszmék korlátok közé szorítására ügyelt, s így alkalmankint akaratlanul is teret engedett szabadabb szellemű könyvek kiadásának. Az egyetem Budára, majd Pestre helyezése ellen sokáig azért harcoltak a nemzeti érdekek szószólói, mert attól féltek, talán Prága példájára gondolva, hogy az „Universitas" itt a német szellem uralma alá kerül. Ennek azonban az ellenkezője következett be: a város elmagyarosodott. Ezt jóval megelőzően az egyetem a magyar történelem kutatásának központjává vált, igaz, a tudós történészek munkái latin és német nyelven jelentek meg. Németül írt például a XIX. század elejének súlyos egyénisége, a késmárki születésű statisztikus, Schwartner Márton. Az egyetem matematikatanára volt Dugonics András, az első sikeres magyar regényíró is. 1802-től pedig nagy hatású tudós foglalta el a magyar nyelv és irodalom katedráját: Révai Miklós. Utódját, a közepes képességű Czinke Ferencet Kazinczy és köre kevésre becsülte ugyan, de annál jobban szerették a diákok. A tízes években Czinke sorozatban rendezett évzáró színielőadásokat, amelyeket sokan magyar tüntetésnek tekintettek. 1819-ben királyi kézirat is foglalkozott Czinke „vétkével", s utasította Koháry kancellárt, hogy indítson vizsgálatot az ügyben. Ám a vizsgálatot az egyetem elnöke, Ürményi József és a bölcsészettani igazgató, Szüts István filozófiaprofesszor Schedius Lajos esztétikatanárra és Horvát István elnöki jegyzőre bízta. A „kivizsgálok" szemben álltak ugyan Czinke irodalmi ízlésével, de — különösen Horvát — a magyar nemzeti eszmék harcos hívei voltak. Nem csodálható, hogy a vádlottat felmentették. Kisfaludy Sándor — egykori testőrtiszt —, aki jól ismerte Bécset, a birodalmi főváros színes, gazdag szellemi-művészi életét, 1800. június 28-i levelében azt tanácsolta a költői terveket melengető Péteri Takács Józsefnek, hogy a világért se temesse el magát megyéjében: ,,... maradj Pesten — írta. — Úgy fordulhat, hogy még hivatalod lészen a Litteratura; — e pedig a Consilium gondja — a Consilium pedig Budán van..." A Consilium, a Helytartótanács azonban nem váltotta be a költő reményeit. Legföljebb annyi segítséget adott az irodalomnak, hogy magyar nyelvkönyveket íratott, szerkesztetett a jakobinus mogzalomban való részvétele miatt viselt börtönéből szabadult Verseghyvel. Péteri Takács nem is maradt Pesten, hanem a veszprémi káptalan szolgálatába lépett, hogy közelebb élhessen téti birtokához. Bécs messze volt Magyarországtól, de polgárai gyorsan felfigyeltek az itteni üzleti lehetőségekre. Az oktatásügy gyors fejlődésével megnőtt könyvigény kielégítésére több bécsi nyomdász alapított Pesten fióküzletet. Közéjük tartozott idősebb Trattner János Tamás, aki tankönyvek kiadásából virágoztatta föl bécsi üzletét. Pesten vállalt nyomdászi munkát rokona, Trattner Mátyás, aki le is telepedett itt. Fia — ifjabb Trattner János Tamás — már e város szülötte. Keresztapjától — idősebb Trattner János Tamástól — 1789-ben értékes ajándékot kapott: a pesti nyomdát. Ezt gyermekkorában apja vezette, de az ezernyolcszáztízes években a fiú egyre nagyobb szerepet kapott az üzleti ügyek intézésében. Szemere Pál panaszosan írta egy 181 l-es levelében, hogy Kiss István „könyvtáros" a nagyra becsült Dayka Gábor helyett „Pálffy Sámuel románmázolásait", valamint a „Zrínyi és barátjait" nyomtatja. E ponyvasikerek magukra vonták a magyarul nem tudó pesti nyomdászok figyelmét is. Igaz, értékes szépirodalmi alkotást nehéz volt eladni, de a magyar könyvnek volt már számottevő piaca. A Hazai és Külföldi Tudósítások 1809-es évfolyamának egyik számából kiderül, hogy az ,,a nemzet, mely Magyarországban és Erdélyben 5 milliomra számláltatja magát, csupán kalendáriumot 150.000-nél többet vásárol esztendőnkint". A szerző erre az adatra hivatkozva panaszolja ezt, hogy ugyanakkor a közönség a „két magyar újságból (a pozsonyi Magyar Kurírból és a pesti Hazai és Külföldi Tudósításokból) meg nem veszen 2000 exemplárt; más fontos könyvekből pedig alig veszen 500-at". Ám ezek sem kis számok. Hiszen Trattner János Tamás, aki pedig igazán értett hozzá, 1818-ban kiszámította, hogy 300 példány fölött már nem ráfizetéses a könyvkiadás. Más kérdés, hogy ezt a bűvös számot Vörösmarty sem tudta megközelíteni a húszas években. Tudós hazafiak Horvát István Mindennapi című naplójában található egy hosszú felsorolás azokról a „Magyar Országi Tudósok és írók"-ról, akiket „személyesen látásból és társaságból" 1809-ben ismert. A közel kétszáz nevet tartalmazó lista érdekessége, hogy mai értelemben vett író alig található közöttük, s hogy a felsoroltak 37