Budapest, 1987. (25. évfolyam)

3. szám március - TÉKA

téka A főváros irodalmából ajánljuk Régi boltok krónikája Szilágyi István kötetével — alcíme: A pest-budai kereskedelem történetéből — ismét egy kitűnő, regények érdekességével vetekedő művel gazdagodott a Budapest történetével, múltjával foglalkozó könyvek sora. Nosztalgia-e csupán ez az egyre gyakoribb múltba felejtkezés, emlékidézés? Meggyőződésem, hogy lehet nosztalgia is ezekben, de egészében több, jelentősebb annál. Egy város múltjának, hétköznapjainak visszaidézése történelem is. Történelem, melynek ismerete nélkül nem érthető a jelen, s nem alakítható a jövő. „Mindenki őriz emlékeket régi boltokról, régi vágyakozásokról, ahogy tarka kirakatok előtt álldogált..." — kezdi könyvét, emlékezését Szilágyi István, majd tarka fejezeteken át — Fűszer és csemege; Divat és más hívságok; Könyvek, autók és egyebek; Áruházak; Vásárok, piacok — vezeti végig olvasóit emlékezései esetleges sétáin. Esetleges, mert hogyan is lehetne teljes, esetleges, mert bár idősebb olvasói valószínűleg vele emlékeznek, de ugyanakkor életre kelnek bennük saját emlékeik is. Mint bennem Babcsányi bácsi kis, Vérmező úti fűszer- és csemegeboltja, ami mai napig a vevőért való, azt jó áruval és szóval, készséggel kiszolgáló kereskedő és kereskedés eltűnt mintája, ahogy később a kultúrára mohó fiatalembernek a műveltség otthona volt Lauffer, Cserépfalvi könyvesboltja, Darvas kicsi, kincsekkel zsúfolt krisztinai antikváriuma. Talán mai kereskedelmünk egyik nagy hiánya, hogy dolgozói nem tudták — ennek is történelmi okai vannak — átmenteni a mába egy-egy fogalommá vált bolt hagyományait. A gyerekek Kertész Tibor játékáruházába, a lányok, asszonyok Holzerhez, a szemüveget készíttetők Calderonihoz, a háziasszonyok Nikászi csemegeboltjába, az írók kéziratpapírért Szénásy papírüzletébe, a vízivárosiak Franzosó Csalogány vagy Bastius Kacsa utcai vegyesboltjába jártak, ahol úgy érezhették, a bolt értük van, ahol ismerték őket, ahol a boltosnak, eladónak s még a boltnak is arca, egyénisége volt. Szilágyi emlékidézése, kereskedelemtörténete mindezt kitűnően érzékelteti hiteles adataival, közvetlen, világos stílusú előadásával. Könyvének lapjait forgatva egyre gazdagodunk hely- és kultúrtörténeti ismeretekkel, a kereskedő Pest-Buda, majd Budapest boltjainak, boltosainak története egyre több társadalomtörténeti adattal, társadalomrajzzal gyarapítja ismereteinket. A földbirtokosból lett könyvesboltos, Ráth Mór élettörténete és a „Magyarország könyves-boltja"-ként emlegetett könyvüzlete, majd könyvkiadója a szabadságharc utáni átalakulás példája, mintája is lehetne. Hasonlóan gazdag ismereteket és tanulságokat nyújt a Lampel Róbert alapította (később Wodianer F. és fiai folytatta) könyvesbolt, később Könyv- és Lapkiadó is (címében elődünket, a Budapest újságot is ők jelentették meg), majd modern terjesztéssel bővült a cég. (Közbevetve: könyvszakmánk mai gondjainak megoldása talán mégiscsak az lenne igazán, ha kiadó, szerkesztés, nyomda, terjesztés ismét egyetlen kézben s egy tárca alá kerülne.) Fővárosunk magyarrá válásában talán éppen a könyvszakma patinás cégeinek, Ráthnak és társainak volt jelentős szerepük. Társadalomtörténetünk izgalmas fejezete a könyváruházakról szóló része is, melyből, többek között, kiderül, hogy elsők lehettünk volna egy budai áruházalapítással János király idejében, ha Magyarország kalandor kormányzójának, Grittinek terve megvalósul. Szilágyi István könyve rendkívül adatgazdag és, ismételjük, regényszerűen izgalmas olvasmány. Külön említést érdemel egykori lapokból, képeslapokból, üzleti reklámokból összeállított illusztrációs anyaga. (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó) CSERTŐI OSZKÁR Ä pesti müveit társalgó „Nélkülözhetetlen kézikönyv mindazok számára, kik a társadalmi életben szerepelni akarnak, s a társaságokban magukat megkedveltetni kívánják." Ez a „műfaji" megjelölés olvasható az 1857-ben napvilágot látott és a századvégig nyolc kiadást megért A pesti művelt társalgó címoldalán. íróját így nevezi meg: „Legnagyobb részben saját tapasztalása folytán szerzé egy pesti arszlán", azaz — amint a könyv végén található név-és szómagyarázat megadja a török eredetű szó jelentését — piperkőc férfi, gavallér, dendi. A könyv ismeretében a szerzőre leginkább a gavallér értelmezés illik. A kor egyik népszerű könyve lehetett e kiadvány, de századunkban az avult művek álmát aludta e „kézikönyv", és most ébredt fel a Magvető Kiadó közkedvelt sorozatában, mely a Rát Mátyás által 1780-ban indított, rövid életű első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó címét viseli. A terjedelmes kötetet — a nyolcadik kiadás alapján — Szablyár Ferenc rendezte sajtó alá, utószóval és a szükséges jegyzetekkel ellátva. Színesen tájékoztat bennünket a „társalgó" típusú művek hazai történetéről, s ebbe a folyamatba illesztve ismerteti, értékeli A pesti művelt társalgót, mely, megállapítása szerint „minden avíttsága ellenére is sokatmondó korrajz, bepillantási lehetőség egy letűnt világ szokásaiba, szórakoztató divatképsorozat." Kiknek szólt és mit nyújtott a XIX. század közepétől annak végéig e társalgó? Címzettje a jómódban élő nemesi vagy polgári származású ifjú, aki az úgynevezett „nagyvilágba" lépvén, ott illően, művelten és magát „ajánlóan" tud viselkedni. Mondanivalóját természetesen mindenütt megszívlelhetik. A szerző műve első részében az illemszabályokat taglalja. A hosszabb rövidebb, címmel ellátott szakaszokban sorra veszi a társasági élet minden területét — az udvari fogadástól kezdve egy-egy alkalmi családi összejövetelig. Rendre beszél az ember külső megjelenéséről, a társalgásról és a társas viselkedés megannyi módjáról. Hol szabályként, hol tanácsként vagy egyéni véleményként elmondott megállapításait gyakorta erkölcsi, esztétikai, sőt, pszichológiai érvekkel indítja, illetve bizonyítja. Egész szemléletére jellemző a kialakult társadalmi rend és szokás elfogadása. De ebben az alkalmazkodásban is folyvást szem előtt tartja az emberi önbecsülést, fegyelmezettséget és ízlést. Néha ugyan a látszat nagyobb hangsúlyt kap tanácsaiban — éppen a társasági érvényesülés miatt —, de ez sem engedi hamisságig elfajulni. Érdemes idézni egyik összegző kijelentését: „Minden emberrel való érintkezésben végre fő elv: műveltséget s barátságos indulatot, figyelmet, előzékenységet mutatni, mely két erénnyel nincs nemzet, nincs ember, kivel meg nem kedveltethetnőnk magunkat." A kötelező vagy ajánlott illemszabályok közül sok a változó idő martaléka lett, és ma már megmosolyogtat, de a szerző számos nézete ma is megfontolásra, sőt, követésre érdemes. Annál is inkább, mert bennök könynyű felismerni a reformkori magyar irodalom nagyjainak gondolatait, intelmeit, gyakorta még a szóhasználatát is. így fonódik egybe az „arszlán" írta szabályokban a magas eszmény és a társasági tetszés gyakorlati igénye. A könyv további része a szórakoztató társas együttléthez szolgál gazdag anyaggal, afféle „ötlettárral". Társasjátékok ismertetése, vers- és prózagyűjtemény, tréfás feladványok, a divatos emlékkönyvbe szánt versrészletek, sőt, szerelmi levelekre adott minták követik egymást. Végül néhány szót a könyv előadásmódjáról, stílusáról. Szablyár Ferenc ezt ugyan nehézkesnek, körülményesnek tartja — s ez nemegyszer tapasztalható is —, ám véleményem szerint a könyv egészét mégis a század közepére kialakult irodalmi és igényes köznyelv biztos használata jellemzi, így a mai olvasó számára sem jelent különösebb gondot a szöveg gördülékeny nyomon követése. Hadd fejezzük be méltatásunkat az utószó zárómondataival: „A kiadó arra számít, hogy a mai olvasó, társalgónk forgatója korismerettel és derűvel egyaránt gyarapodik. Ez a gazdagodás — társalgónkkal szólva — jutalma leend igyekezetünknek." FÉNYI ANDRÁS A Ménesi úttól a Széher útig Fodor András, a kitűnő költő és esszéíró 1947 és 1970 között írt naplószerű följegyzéseivel kíván méltó emléket állítani egykori professzorának, szellemi mentorának ebben a kétkötetes, mintegy 1400 oldalas könyvben (Ezer esete Fülep Lajossal), mely az elmúlt esztendő utolsó napjainak talán legnagyobb könyvsikere volt. Bevallom, engem nem a Fülep-portré vonzott az első átlapozás után, aztán alaposabb olvasat végén sem e kiváló szellem, nagy műveltségű tudós, Comeniusszerű pedagógus hagyott bennem igazán mély nyomot, hanem a kor a maga szellemi izgalmaival, hitelesen önkényes arculatával. 45