Budapest, 1986. (24. évfolyam)

11. szám november - PESTI TÜKÖR

pesti tükör Macskafogó Az, ugyebár, közismert, hogy a macskák és az egerek nem szívlelik egymást. Nem mondom, hallottam már kivételekről, naiv idealisták talán békés egymás mellett élésüket is képesek elképzelni, de a szomorú gyakorlat a gyűlölködést példázza. Ráadásul az egér kis nép(ség) lévén még az egyenlőtlen harcnak is áldozata: hiszen a macska egeret eszik, az egér meg csak sajtot. (Nem a sajtok nevében írok, pedig az egésznek ők isszák meg a levét, különösen, ha a macskák is rájuk kapnak!) Tételezzük föl, hogy az egerek a mostoha körülmények ellenére komfortos kis birodalmat rendeztek be maguk köré, olajozottan működő kis országot. A status quo szerint mit tesz ilyenkor a macska(hatalom)? Igyekszik szétzúzni ezt a biztonságot. Ez gyakorlat, mese: s hogy mindkettő, remek téma egy filmhez. Ha egér és macska, akkor rajzfilmhez. Nepp József és Ternovszky Béla Macskafogója tüneményes paródiává öltözteti az alapmesét. Egész estés animációs alkotásuk az amerikai szuperfilmek patentjait gombolja át közép-európai iróniával. A cselekményről izgalmas krimi lévén nem illik beszélni: elég annyi, hogy egy szupertalálmány megszerzése körül folyik a nem épp kíméletes háború. Dalos-ütődött gengszterek, vaskezű és pólyált fejű macskák ellen veszik föl a kesztyűt az olykor kissé széthúzó egerek. Akik, persze, rendelkeznek egy szuperdetektívvel. Egy szuperegérrel. (Akinek pontosan olyan nőies csípőt rajzoltak, amilyentől engem kiver a hideg veríték, ha meglátom eredetijét, az amerikai Supermant.) Macskák és egerek harcában nem kétséges, hová húz a szívünk. Ettől az állásfoglalástól aztán halálra izguljuk magunkat a kalandok során. Ternovszkyék ezernyi ötlettel adagolják az izgalmat és a humort. A székhez szögeznek minden gyereket hat és nyolcvan év között. Az a trükkjük, hogy felhasználnak minden hatáskeltő elemet, de közben finoman le is leplezik őket. Ezzel nem csupán és nem elsősorban az amerikai szuperfilmek paródiáját adják: mesére éhezettségünknek adnak iróniával és szeretettel töltött falatokat. Végre egy igazi közönségfilm: merthogy úgyis lehet nézőket toborozni, ha az izgalmat ízléssel, a kalandokat iróniával vegyítjük, ha nem kiszolgálunk valamely elbolondított várakozást, hanem arra számítva a fonákját honosítjuk sajáttá. Azt még el kell árulnom — hiába, nem bírom ki —, hogy a végén minden jóra fordul. Elkészül a találmány, melynek révén a macskák barátságban élhetnek az egerekkel. Persze, ez csak mese: de ez a film jó alkatrész lehet(ne) hasonló emberi találmányokhoz. Felkínálom... (b. g.) A metróhálózat fejlesztésének tervei A közművek áthelyezése, a szerkezetépítés, illetve a földmunkák adják a jelenlegi tennivalókat az észak-déli metróvonal újabb szakaszának építésénél. A Fővárosi Tanács közlekedési főigazgatóságán elmondták, hogy az új vonal építése 1990-ig befejeződik. A 3,9 kilométer hosszúságú szakaszon — amely a Váci út alatt halad az újpesti Bajcsy-Zsilinszky útig — négy állomást alakítanak ki. Az elsőn, a Forgách utca környékén már befejeződött az építési terület rendezése és a közművek áthelyezése, jelenleg a földmunkákat végzik. A szerkezetépítési munkálatoknál tartanak az aluljárónál, ahová majd a Forgách utcai megálló kijárata is csatlakozik. A Gyöngyösi úti metróállomásnál (a föld elszállítása után) már szabaddá vált a teljes munkagödör, elkezdődött a dúcolás s az alagútszerkezet építése. Az Újpest megállóhely és a Bajcsy-Zsilinszky úti ideiglenes végállomás körül befejeződött az épületek árkádosítása, végéhez közelednek a földmunkák, jelenleg itt is a szerkezetépítés folyik. A metróhálózat fejlesztésének ezredfordulóig szóló elképzeléseiről megtudtuk, hogy az észak-déli vonalat továbbépítik az újpesti központtól egészen a Szilas patakig. Ez a valamivel több mint három kilométeres szakasz a káposztásmegyeri lakótelepet kapcsolná Budapest fő közlekedési hálózatához. A távlati terv megvalósulásáig olyan villamospályát építenek itt, amelyen a metró is haladhat. Ennek a pályaszakasznak a végén ugyanis — akár az Örs vezér tere és a Pillangó utca között — a felszínen közlekednek a metrószerelvények. A távlati tervek között szerepel a Dél-Buda—Rákospalota közötti metróvonal megépítése is. Az első ütemben — 1995-ig — a Skála Áruház melletti, Bocskai úti végállomásnál kezdődő alagutat építik meg. Ennek a vonalnak a Kálvin téren lesz a másik, ideiglenes végállomása. A szakasz elkészültével feltehetően sikerül majd tehermentesíteni a dunai hidakat, és enyhülhet a Móricz Zsigmond körtér tömegközlekedési zsúfoltsága. Ezt követően 1995 és 1997 között alakítanák ki a Kálvin tér és a Keleti pályaudvar metróösszeköttetését. Tervezik, hogy 2000 után ez a metróvonal tovább épül a Thököly út alatt a Keleti pályaudvari csomóponttól a Bosnyák térig. A metróhálózat bővítésével párhuzamosan napirenden marad a HÉV-vonalak fejlesztése is. Várhatóan a következő tervciklus céljai Szöveg nélkül TETTAMANTI BÉLA rajza között szerepelhet — összhangban a metróépítéssel — a csepeli HÉV bevezetése a Kálvin térre. A Csepel-sziget déli területén tervezett új lakótelep építési ütemétől függően a HÉV-vonalat a városhatárig hosszabbítanák meg. (emté) Jézus Krisztus szupersztár Egy budai lakásban ismerkedtem meg vele. Sok-sok évvel ezelőtt. Sokat hallottunk már róla, olykor az élelmesebbek elcsíptek egy-egy dalt a világsikernek indult rockoperából. De az egészről körülbelül annyit tudtunk, mint a kóláról és a reklámokról: hogy ugyanis mételyeznek, fertőznek és kábítanak. A magyarnak legalábbis nem valók — sem az ital, sem a piac, sem a mítosz. Ki-ki alapon ment az az este. Mindenki hozott valamit: ki vajat, ki kenyeret, ki aprósüteményt, ki bort. Ki hangszereket, ki a tehetségét. Ültünk a földön, és hallgattuk egy lelkes zenészcsapat előadásában a magyarított Jézus Krisztus szupersztárt. Nem volt rendezés, nem volt profizmus: a zene élt és a történet. Biblián innen és túl a példa ragadott meg mindenkit: a szeretet-lázadás mintája és elvetélt lehetősége. Néhány zenész és néhány énekes egy estére közösséget teremtett belőlünk, a földön ülőkből, akik jószerivel egymást is alig ismertük. Éjfélkor meg kellett ismételni a teljes előadást: csak úgy, magunknak. A zenéért? A történetért? Talán csak azért, mert nem akartunk egymástól elválni. Láttam aztán a Szupersztárt Londonban, eredeti előadásban: kopott volt már akkor, úgy a harmadik szereposztás futhatott az évek során. De nem ez volt a baj. Én az egymásra találásra emlékeztem, itt meg minden profi volt, olajozott'hideg színpadi előadás. Csakhogy a mítosz és a hit idegen! Senkihez nem volt közöm, sem a színpadon, sem a nézőtéren. Egyedül maradtam, egyedül maradtunk, te is, te kopott Szupersztár! Aztán évtizednyi késéssel filmvásznon is beköszöntött hozzánk-hozzám. Inkább csak mosolyogtató volt, mintsem tragikus ott a vásznon, a tankok tövében. Mástól féltünk már akkor, máshol kerestük a kapaszkodóinkat. Szép volt a produkció, kitűnőek a színészek-énekesek, csak közünk nem volt már hozzá. Akkor úgy éreztem, a Szupersztár elavult, nem képes többé nemzedéknyi hitet adni. És akkor most a Rock Színház előszedi. Játssza Szegeden, szédült sikerrel, és a közönség felkőveteli Budapestre. A Vígszínházba. Megkésett ováció? Egy új nemzedék saját felfedezése? Talán mindkettő — mégis sokkal több. Szikora János rendező nem szupershow-t csinált. Az nálunk nem igazán megy. Ehhez a Rock Színháznak (is) kevés a pénze és az embere. Közösségi show lett hát a Szupersztárból. Az összetartozásról meg annak képtelenségéről. A meg nem ragadott történelmi pillanatokról. Szikora a színpadon és a nézőtéren ki-ki alapon létrehozza az együvé tartozás kétórás lehetőségét. Előadásuk során újra abban a budai lakásban érzem magam. Húsz évvel öregebben. Ez a mi terhünk, és nem is kevés. (b. g.) 4