Budapest, 1986. (24. évfolyam)

12. szám december - Seregi László: Újra a startkövön

Ezzel együtt összejöhet nekik havi átlagban a 20-22 ezer forint. Ennyit, persze, csak a legnagyobbak kapnak, a többiek kevesebbel mennek haza. Ezeket az összegeket nem tartom csekélynek, de nehogy bárki is azt higgye, hogy elégedett lennék. Törvényes lehetőségeink vannak a még tisztesebb anyagi megbecsülésre, és ígérem, hogy erre nem is kell sokat várniuk az érintetteknek. Azt szeretném, ha minél több milliomos mérnökünk, szakemberünk lenne. Ezalatt pedig azt értem, hogy minden erővel azon legyenek, hogy sikerrel fejeződjenek be kutatásaik, s minél előbb letehessenek az asztalra egy olyan találmányt, amely világra szóló, amely aztán szépen hoz majd a konyhára. Nemcsak a vállalatéra, de a feltalálóéra is. így értem én a milliomosságot. — Nincs gond ezekkel a,,nehéz emberekkel"? Ők, már csak képességeik miatt is, sokkal messzebbre látnak, mint az átlag, s ez, ugye, nem teszi őket rokonszenvessé. .. — Van velük konfliktusunk, hogyne lenne. Amikor valamivel elkészülnek, azt szeretnék, ha rögtön kipróbálhatnák a gyakorlatban, bebizonyítandó, hogy mit érnek, mennyit érnek kutatási eredményeik. Mi sem akarunk mást, csakhogy a szűkös anyagiak folyton közbeszólnak. Sőt, inkább azt mondanám, nem vagyunk még szinkronban, s ez okozza elégedetlenségüket. Ami azt illeti, tökéletesen igazuk van. Felemelkedésünk azon is múlik, hogy eredményeinket milyen gyorsan vagyunk képesek átültetni a termelésbe, a mindennapi gyakorlatba. — Hogy állnak utánpótlás dolgában? Tételezzük fel, hogy én egy frissen végzett fizikus, mérnök vagyok, akit ön meg szeretne nyerni munkatársul. Mit tudna nekem ígérni? — Egyelőre csak szép szakmai perspektívát, de ezt garantálhatom. Az induláshoz is tudunk némi segítséget adni, de hát a műszaki értelmiség helyzete nálunk is olyan általában, mint másutt. Ez is egyik célom, hogy változtassak a fogadási feltételeken. Akár a költségek, akár a nyereség rovására is. Vissza kell adni a főmunkaidő becsületét, s ezt a törekvést, minden valószínűség szerint, az egész kollektíva támogatja. A jövőnk függhet attól, s itt nemcsak a Tungsramról beszélek, hogy vissza tudjuk-e állítani a tisztességes munka becsületét. Okos, tehetséges emberek mondanak le szakmai tervekről, mert gúzsba köti őket a megélhetés napi kényszere. Munkásaink el-eljárnak mellékkereset után ide-oda, ahelyett, hogy idebenn hasznosítanák tehetségüket, össze kellene fogni céljaink érdekében a tennivágyásukat. Mert az egész egyszerűen nem igaz, hogy az emberek nem akarnak, nem szeretnek dolgozni. — Amit az imént kifejtett, azzal messzemenőkig egyetértek. A bajom csak annyi, hogy már beleuntam a gondok, ki tudja, hányszori felleltározásába. Valamit most már tenni kéne! — A magunk módján mi már el is kezdtük érdekeltségi rendszerünk felülvizsgálatát, és nyugodt szívvel ki merem jelenteni: nem fogunk aggályoskodni, ha differenciálni kell teljesítmény és teljesítmény között. — Ez jó hír, csak legyen elég erejük, energiájuk a dolgok végigviteléhez. E-gyébként most ünneplik a vállalat alapításának 90. évfordulóját. Szép ajándék lenne a kollektívának, ha nem fordulnának vissza arról a bizonyos megkezdett útról. Mivel emlékeznek meg a jeles eseményről? — Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy agyonünnepeljük magunkat. Úgy tervezzük, lesz egy szolid ünnepség, amire elhívjuk régi, egykori munkatársainkat, leleplezzük első elnökünk, Aschner Lipót emléktábláját, megnyitunk egy kisebb, múltunk relikviáit felvonultató tárlatot. Összehívjuk az rt. felügyelő bizottságát, és kész. Ennyi. — Ha tíz év múlva, a centenárium alkalmából újra beszélgetnénk, miről számolna be a legszívesebben? — Szeretnék jókat nevetni a mostani gondokon! SEREGI LÁSZLÓ 16