Budapest, 1986. (24. évfolyam)

12. szám december - Seregi László: Újra a startkövön

nyomhatja személyisége bélyegét a dönté­sekre, a vállalati élet kisebb-nagyobb ese­ményeire. Persze nem akkor áll a helyzet magaslatán, ha valamennyi kérdésben hallatja a hangját, még inkább helytele­níthető, ha megpróbál mindig, minden­ben, mindenkinél okosabb lenni. Vagy annak látszani. Ha mégis kísérletet tesz Zuboly takács szerepének megformálásá­ra, óhatatlanul is nevetségessé válhat. Szerintem a jó vezető legfőbb ismérve, hogy képes kitapintani, hol vannak a vál­lalat gyönge pontjai, ezeket felmutatja, majd megteremti az összes feltételt, sze­mélyit és tárgyit egyaránt, hogy megindul­hasson a gyógyulás, ha úgy tetszik, a ki­bontakozás folyamata. Ami pedig a gúzs­ba kötve táncolást illeti: a szabályozók kétségkívül hatást gyakorolnak a vállala­tokra, de hogy milyen következménnyel, nos, ez nem utolsósorban azon múlik, hogy a szóban forgó termelési szervezet­nek hol ragadhatok meg a gyönge pont­jai: két, azonos profilú gyárnak is lehet­nek eltérő bajai. — Melyek a Tungsram gyönge pontjai? Sőt, ha őszinte akarok lenni, inkább úgy módosítanám a kérdést: vannak-e önök­nek egyáltalában erős pontjaik?! Az utóbbi évtizedekben ugyanis nem hallot­tam sok jót erről a Váci úti mamutcégről. — Kicsit sarkított a kérdés, de értem, mit kíván kihozni belőle. Nos, a régmúlt­ról nem szeretnék beszélni, nem volna eti­kus, ha pro vagy kontra bárkit, bármit utólag véleményeznék. Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Ugye, ezt így szokták mondani? — Pontosan így, de még nem felelt az iménti kérdésemre! — Nehogy azt gondolja, megpróbál­tam kibújni a válaszadás kötelezettsége alól. Hirtelenjében az okozta a gondot, mivel is kezdjem, sajnos, annyi neuralgi­kus pontja van működésünknek. Ami tán az első helyre kívánkozik: a túlfeszített beruházások nyomán országszerte olyan gyáregységeink alakultak ki, amelyeknek műszaki és technológiai színvonala — enyhén szólva — nem azonos, még helye­sebben: egy napon sem említhető. Óriási­ak a különbségek. Márpedig teljesítőké­pességünket tudvalévőleg a leggyengébb láncszem szilárdsága határozza meg. Ezen a felálláson, ezeken az erőviszonyokon nagyon nehéz változtatni; legfeljebb csak annyit ígérhetek, a magunk részéről azon leszünk, hogy kimozduljunk a mostani nyugvópontról. Persze nem elég felismer­ni a problémát, ezután következik a még gyötrelmesebb feladat: vezetőtársainkkal is elfogadtatni a nézetünket. Feltéve, hogy tökéletesen meg vagyunk arról győ­ződve, hogy mellettünk áll az igazság, hogy azt kell tennünk, amit vizsgálódása-TUNGSRAM -DIÓHÉJ 90 éve, 1896. augusztus elsején ala­pították a Tungsram Rt. jogelődjét, az Egyesült Villamossági Részvénytársa­ságot. A vállalat akkor még nem a mostani helyén működött, 1900-ban költözöttt Újpestre. Eleinte csak az Edison féle szénszálas izzólámpa gyár­tásával foglalkoztak, 1906-ban bővült gyártmányaiknak köre volframszálas izzólámpákkal. A Tungsram márka­nevet 1909-ben vették fel, amely az an­gol Tungsteen és a német Wolfram szó elő-, illetve utótagjának összeolvasá­sából született. 1918 fordulópont az egyre nagyobb, egyre több embernek munkát adó vállalat életében: megkez­dik az elektroncsövek előállítását. 1931-ben Bródy Imre találmányát, a kriptontöltésű izzólámpát kezdik el gyártani. Alig tíz év múltán, sikeres fejlesztés nyomán, beindul a fénycső­gyártás, majd 1951-ben a különféle vákuumtechnikai gépeké. A világ 17 országában állítják elő magyar gépso­rokon a hagyományos izzólámpákat és fénycsöveket. A Tungsram Rt. nemzetközi kapcsolatai kiterjedtek, képviseletei megtalálhatók a föld vala­mennyi kontinensén. A Tungsram Rt. dolgozóinak a lét­száma — 1985. évi adatok szerint — 21 ezer, termelési értéke megközelíti a tízmilliárd forintot. Tőkés exportja el­éri a 90 millió dollárt, a szocialista ki­vitel mintegy 100 millió rubelt tesz ki. A Tungsram Rt. az első magyar vál­lalat, amelyik kutatólaboratóriumot hozott létre a 20-as évek elején. Első vezetője Pfeiffer Ignác volt, akinek irányítása alatt olyan nagyszerű alko­tók működtek, mint Bródy Imre, Mill­ner Tivadar, Bay Zoltán. ink végeztével programként megfogal­maztunk a kollektíva számára. Megfelelő, kellő bizalmon alapuló légkör nélkül a legelszántabb vezető sem érvényesítheti az elképzeléseit, vagy ha mégis, abból sok jó aligha születhet. A jó vezető másik fő is­mérve, szerintem, tehát az, hogy létre tud-e hozni olyan atmoszférát, ami lehe­tővé teszi a változtatásokat. — Azt hiszem, alaposan beleizzadt, amíg ezt a légkört sikerült megteremtenie. Amikor idekerült, a vállalat még mindig sokkos állapotban volt. Az Állami Terv­bizottság első szanálási határozatára gon­dolok. .. — ...A szanálás szó nem illik ide, ve­lünk kapcsolatban, kérem, ne használja! — Kérem, de mit írjak helyette? — Központi támogatást vagy, nem bá­nom, azt, hogy a hónunk alá nyúltak. Igen, ez így elmegy. Ami azt illeti, erre a segítségre rá is szorultunk, mint minden olyan cég, amely termékeinek döntő többségét külföldön értékesíti. A cserea­rányok romlása, sajnos, minket sem ke­rült el. Arról nem is beszélve, hogy a gaz­dasági válság következtében számottevő­en csökkentek a megrendelések. Gondol­jon csak arra, hogy a világvárosok zömé­ben felére, harmadára mérsékelték a kivi­lágítás erősségét, következésképp: kitoló­dott, meghosszabbodott a fényforrások élettartama. Nem kellett annyi izzó, lám­patest, mint korábban, s ez érzékenyen befolyásolta piaci lehetőségeinket. — Amikor idekerült, 1985 novemberé­ben, milyen szakaszában voltak az ön ál­tal kibontakozásnak nevezett folyamat­nak? — Továbbra is nagyon nehéznek tűnt a helyzetünk, mert kezünket megkötötték a visszafizetési kötelezettségek. Noha ekkor már nyereséget produkáltunk — 1985-ben az árbevételünk 6,8 százalékát, 674 millió forintot —, de, sajnos, nem annyit, hogy gond nélkül törleszthettük volna adóssá­gainkat. Beruházásokról, újabb fejleszté­si programokról meg nem is álmodhat­tunk, annyira üres volt a kassza. Máskü­lönben is mindent útközben, a változás állapotában találtam. Mire célzok? Nos, például arra, hogy az Állami Tervbizott­ság — többek között — szervezeti felépí­tésünk korszerűsítését írta elő. Egy sor gyáregységtől meg is szabadultunk, és átalakulóban volt belső irányítási rend­szerünk is. E folyamatot számos személyi változás is kísérte; jelentősebb rotáció a középvezetői szinteken zajlott le, de akadtak cserék a felsőbb régiókban is. Csökkent a dolgozók létszáma is. 1981-ben 32 ezer embert foglalkoztattunk, az idén alig valamivel többet húszezernél. Korszerűsödött szakigazgatási rendsze­rünk is, és elkészült a kibontakozás két­ezerig szóló programja. — Nem illuzórikus ilyen hosszú távra tervezni mostani viszonyaink közepette, amikor az ember azt sem tudja, hogy mi lesz holnap? — Mielőtt erre felelnék, csak annyit: a program jelentősége abban ragadható meg, hogy kimondja: folytatni kell a megkezdett folyamatot, az eddigi ágaza­tokat megtartva újabbakkal szükséges bővíteni tevékenységi körünket gyárt­mánystruktúránk érdekében. Szándé­kunk szerint a továbbiakban megkülön-14

Next

/
Oldalképek
Tartalom