Budapest, 1986. (24. évfolyam)

12. szám december - Rege Sándor: Erzsébetvárosi sorsszimfónia

az új, megemelkedett lakbéreket? De elvetették, mert ma az a koncepció, hogy a lakosság vállaljon át minél több terhet. — A pénzt biztosítani csak egyetlen feltétel. De még mennyi kellene ide. Javasoltuk azt is, hogy a lakásokkal gazdálkodjunk is. Most megkötik a kezünket. Ha megindul a tömbök tömeges felújítása, rengeteg átmeneti lakásra lesz szükség. Méghozzá a tömb környékén, akkor lehet gyors az átköltöztetés, hisz ott jár a gyerek iskolába, ott a megszokott orvos, a telefon átvihető. Föl kell éleszteni hagyományos szakmákat, itt bádogos kell, tetőfe­dő. Tanítani kellene a főiskolán, egyetemen a régi szerkezetek fel­újítását, erre ma nem készül senki. A fővárosi 2-es, 3-as építőipa­ri vállalat, az erzsébetvárosi leányvállalat, a Dimenzió vállalat és a Zala megyeiek leányvállalata lassanként beletanul. A tervezett több mint 200 millióból például jó harmincmillió forintot megtakarítottak azzal, hogy a bontott anyagot nem her­dálták el, hanem beépítették. A Dob utca 33. kapuja például már lecserélt vasajtó volt, nem illett a képbe. De egy nagy, kétszár­nyas terveztetése iparművésszel és a legyártása súlyos százezrekbe került volna. Lemeltek hát máshonnan egy hasonlót, s egy vidéki téesz asztalosüzeme hatvanezerért rendbe hozta. Színvonal és költség. Bűvös varázsszavak. — Budapestet hajdan harminc év alatt építették föl, kézműves módszerekkel. Nekünk a mai technikánkkal gond, hogy harminc év alatt felújítsuk? t Nagydiófa utca 19. Mára fogalom. A „gumirágás" szinonimá­ja. Két lakó megmakacsolta magát. Az egyiknek kínáltak már tíz­tizenkét lakást is, egyik sem kellett neki. Még a Televíziót is ria­dóztatták. — Minket kivágtak az adásból — veszekszik a ház hajdani ház­mestere. — Itt vagyok a szoba-konyha-fürdőszobás lakásban, három pici gyerekkel élünk itt, az asztmás gyerekemet most hoz­tam haza a kórházból. Nézze meg. A fal vizes, gombásodik. A bontást már megkezdték a házban, úgy menekültünk ki valame­lyik nap is a porból. A lépcsőházban dobozok, újságcsomók. A függőfolyosó kör­ben aládúcolva. Egy szál villanykörte hunyorog a lépcsőházban, az első emeletig, ahol a másik, a „nyilatkozós" lakik. A házmesterlakásban zsúfoltság. A szoba éjszakai menedék­hely, ágyak foglalják el az egészet. — Adj egy cigit, Anikó — mondja az asszony a barátnőjének, aki kabátban toporog mellettünk. Rágyújt, összekapja magán a pongyolát. — Hat éve jöttünk ide. Akkor megígérték, hogy a fö­löttünk lévő mosókonyha felé áttörik a mennyezetet, és azt is megkapjuk. De nem csináltak semmit, jött egy új IKV-igazgató, mi meg így maradtunk. Ha az meglenne, nekünk is kétszoba jár­na. — Miért nincs bent lakásigénylésük? — Miért? Mert nem vonom el a gyerekeim szájától a kétezer forintot. De lesz. Márciusban, amikor megkérdeztem, mi legyen, azt mondták, mindenki normális lakást kap. Odabent ugatva köhög egy gyerek. Dohszag és áporodott niko­tinbűz mindenütt. — Kint volt a tévé, akkor bezzeg mindent ígértek, még két és fél szobás lakást is, de nem jöttünk le az adásban, erre visszavon­tak mindent, el vagyunk felejtve. Jaj, azok a tévések is. — Mert olyan nagy a pofád, biztosan azért — suttyant közbe a barátnő. — Nem félnek itt? Sötét minden. — Hallok néha lépéseket. Az első emeleti lakó mondja, ő néha fél, én nem, legfeljebb leütnek. De kitartunk, amíg normális la­kást adnak. A szomszéd házmester kétszobás szolgálatit kapott az új tömbben. Mi nekünk mért nem jár? Azt állítják, nem végez­tük jól a munkánkat. Hát én a rehabban megmondtam: nem megyek, míg normálisát nem adnak. * Rehab. Szép kis becenév: így titulálják a rehabilitációs főmér­nökség intézményét. Öt éve, amióta létezik, működik, közvéle­ményt formáló, alakító erő. Magasztalták és pocskondiázták már mindazt, ami itt történik. De föléleszteni egy pusztuló, lezüllött városrészt, az olyan mun­ka, amiért éles nyelveket is el kell viselni. Az eredmény? A szem nem tud vele betelni. Dob utca 31-33. Fogalom. Az elsőnek elkészült két ház azóta „búcsújáró" hellyé lett. A két ház udvarát összenyitották, kis Számok és tények A VII. kerületi 15-ös lakótömb — Kazin­czy utca—Dob utca—Klauzál tér—Nagydió­fa utca—Wesselényi utca által határolt terü­let — házainak teljes felújítása, azaz, ami minőségileg több, rehabilitációja befejező­dött. A múlt idő használatához, persze, egy kis jóindulat szükséges, ugyanis a foghíjtel­keken építendő OTP-házaknak még csak a tervei vannak meg. A 15-ös tömbből 303 lakót költöztettek el véglegesen; önálló lakást kaptak a társbérlők is. Volt olyan, aki 8-10 cím közül választotta ki a neki megfelelő lakást, de 2-3 címből álta­lában mindenki otthonra talált. A bérlők 70 százaléka ragaszkodott a kerülethez, még in­kább régi lakáshoz. így aztán előfordult, hogy egyik-másik régi lakásnak a bérlő kí­vánsága szerinti átalakítására és korszerűsí­tésére több százezer forintot költött az ingat­lankezelő vállalat. Mégis: a legnagyobb kö­rültekintés, a tanács és az IKV humánus ügyintézése ellenére is keserves kiköltöztetés volt. S nem ígérkezik könnyebbnek a mostani, a felújított 15-ös — ún. kísérleti — tömb lakó­házainak benépesítése sem. A VII. ötéves tervben a kerületben sor­rendben a 24-es, a 16-os és a 23-as tömbben összesen 750 lakást kell felújítani. Családon­ként három fővel számolva ez mintegy 2300 embert érint. A lakók egy részét az elkészült 15-ös tömbben kell(ene) elhelyezni, itt — jo­gos lakásigényének megfelelően — végleges otthont kaphatnak az átköltözők. A közvet­len környékről, olykor csak az utca túlsó oldaláról kellene áthurcolkodni. De... Van­nak idős emberek — és ilyen sok akad —, akik nemigen költöznek emeletre, a 15-ös tömb házai közül pedig mindössze egyben (Wesselényi utca 24. számú hatemeletes ház­ban) van lift, igaz, a többi épület nem maga­sabb háromemeletesnél, de hát azok még régi emeletek. Jó néhányan komfort nélküli la­kásba mennének (ezt kérték, amikor fölke­resték őket a rehabilitációs főmérnökség munkatársai), de ilyen — érthetően — nincs a 15-ös tömbben. Azok számára, akik a ke­rületben kívánnak maradni, az IKV rehabili­tációs főmérnöksége (a lakók elhelyezését in­tézi, s vállalja a költözéssel járó összes költ­séget) eddig mintegy 12 millió forintot köl­tött meglévő régi lakásoknak az átköltöző la­kók kívánsága szerinti felújítására; s a mun­kát gyorsan, egy-két hónap alatt elvégezték. A 24-es tömb több épületéből már kiköl­töztek a lakók, és a 16-os tömbből is eljött a végleges otthont találók jó része, a 23-as tömb kiköltöztetési „menetrendje" azonban csak jövőre készül el. Akik véglegesen köl­töznek ki az említett, felújításra kerülő töm­bökből, azok a 15-ös tömb házaiban kaphat­nak lakást, mehetnek felújított régi lakásba, új lakótelepre — és átmeneti lakásba is. Nagy a dilemma, erős a kötődés, sok az „emberi tényező" — de olykor az értetlenség is. S nem csekélyek a rehabilitációs főmér­nökség gondjai sem. Például a 24-es tömb 232 lakásából mintegy 100 bérlőnek véglege­sen el kell költöznie, mert megszűnik a régi lakása (30 összevonásos korszerűsítés, 39 épületszárnybontás és funkcióváltozás, a többinél pedig jogszabályi rendelkezés miatt, mivel egyharmaddal bővül a lakás alapterü­lete). 130 lakó pedig választhat: vagy ott ma­rad a felújítás idejére (ha sem őt nem zavarja a munka, sem ő a munkavégzést), vagy ideig­lenesen elköltözik, s majd visszajön. És ez még csak egyetlen tömb gondja. A lakásmeg­szűnés, persze, nem jelenti minden esetben a lakóterület, illetve a lakásszám csökkenését, mert a mosókonyhákból és egyéb célú helyi­ségekből is lakás lesz, nagyobb alapterületű, más alaprajzú lakás. S nem csekély össze­gért: átlag egymillió forintot költenek a reha­bilitált tömbök egy-egy lakásának a felújítá­sára. Az, hogy a 15-ös tömbben hány család lel otthonra, attól is függ, hogy hány lakónak felelnek meg az ott kialakított lakások. A 160 lakás közül — valamennyi összkomfor­tos, alapterületük átlag 67,5 négyzetméter — hat házfelügyelőli lakást alakítottak ki nyolc épületben, mert régóta bebizonyosodott, ez a funkció semmi más megoldással nem pótol­ható. A házmesteri állásra pályázónak — rendelet szabályozza — legalább kétszoba­komfortos cserelakást kellett felajánlania, különben nem volt esélye a házfelügyelőség­re. Kialakítottak ezenkívül 15 műteremla­kást, melyeknél a „lakásrészt" az illető mű­vésznek hasonló minőségű főbérleti lakással kell „megváltania" — ezeket a tanács lakás­osztálya ítéli oda pályázat alapján. Október végén még csak negyven lakója volt a 15-ös tömb újjávarázsolt házainak, mintegy 120 lakás üresen állt... Pedig min­den egyes épület felújítása ütemezve van, a késedelmes elköltözés a munkakezdést, a re­habilitációs tervet hátráltatja — és a költsé­geket növeli —, hiszen 1990-ig mindhárom tömb felújítását be kell fejezni. O. I. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom