Budapest, 1986. (24. évfolyam)

12. szám december - A szemléletet is meg kell újítani

park épült benne. Üdítő zöld fű, murvával felszórt sétaút, középen padok, asztal, hátul kifolyós kút: vízköpő. A fehér falak vakítanak a napfényben. A másodikon kétszintes lakások is vannak. Miniparadicsom. A delegációk, szemléző küldöttségek útja ide vezet. Ha büszkélkedni kell, ezt mutogatják. A ház előtt árkádsor. A földszinten, az utcáról szépen tervezett és kialakított üzletsor nyílik. Egy virágárus és egy butikos már működik. Hogy eladnak-e valamit, nem tudni. Egy tömb újjáéledt, de maradt körülötte a régi. A vedlett kocsmák, az erkölcsi pusztulást sugárzó kapualjak, a lerobbant lakások, amelyekbe hosszú évek alatt beszivárgott a lumpen réteg. Tudathasadásos állapot teremtődött itt, s a folyamat, mely mindezt majd az előrehaladó rehabilitációval feloldja, lassan halad. Sokkal lassabban a kelleténél, az igényeknél. — Augusztusban költöztünk. Ezt ajánlották fel, megnéztük, elfogadtuk — mesélik a Dob utca 31. második emeleti 13-as lakásában. — Szép az udvar, gyakran állunk kint a gangon, és nézzük. Gyönyörködünk. Mert ha az ablakunkon nézünk ki, a pusztulást látjuk... A Nyár utca 12-ből jöttek. Felnőtt fiúkkal együtt. A középkorú házaspár remélte, talán két lakást is kaphatnak. — Láttuk a terveket. A mi lakásunk megszűnik, három és fél szobás, nagy lakás lesz a helyén. Az nekünk nem jár, ezért nem mehetünk vissza. Új falak közt régi bútorok. Ez is kontraszt. Az emberek régi életüket cipelik tovább. Lehet-e, maradhat-e így — még nem derülhetett ki. Senki sem ismeri még a rehabilitáció morális hatását. Át lehet-e a régi életeket az újba menteni, vagy annak is meg kelle újulnia? Mindez mit teremt az emberekben, életekben? Válásokkal, vitákkal, veszekedésekkel, acsarkodó pársorsokkal mi lesz? Gyűrött éveket ki lehet-e itt simítani? — Háromszáz forinttal lesz magasabb a lakbérünk. Mi még csak valahogy vállaljuk, aktívak vagyunk. De a nyugdíjasok fogják-e bírni? Ezt nem tudja senki. Odaát negyven évig volt telefonunk. Azzal vajon mi lesz? Nem mondanak semmit. A házban a művészházaspár meg az igazgató már kapott telefont. Többről nincs hír, de még várunk, egyelőre várunk. Amíg van remény, az ember nem akar szaladgálni. Körbevisznek a lakásban. Szép a tapéta, a plafonon a festés sima, nem csíkos, nem foltos. A fürdőszoba is csinos, a konyhában új, beépített bútor. Kilépünk a körfolyosóra. Az udvaron már égnek a stilizált kandeláberek. Gyönyörködünk. — Vannak itt ellentmondások — mondja a főmérnök. — Azt mondjuk: közműszolgáltatók. No hiszen? Azok voltak, szolgáltatók, a század elején, amikor még hirdettek, hadd vezessük be a gázt a lakásába, ingyen. Az eladott gáz volt az üzletük? Ma? Könyörögni kellett, hogy ne várják ki az ötvenegy százalékos beköltözést. Nagy harc árán végre elértük, hogy már egy lakónak is elindítják a szolgáltatást. Az elektromosok? Két csatlakozófejet kellett pár méterrel áthelyezni az árkádok alatt. Hónapokig hiába sürgettük. Végül, nem akarom részletezni, hogyan értük el, hogy megcsinálják. — A telefonról beszéljünk. — Hát ez a másik. A Posta állam az államban. Volt a tömbben úgy 160 telefon. De ezt is hogy számoltuk össze? Mert a Posta titkolódzott, nem árulta el, hiába kértük. A telefonkönyvből szedtük össze a számokat. Azt mondtuk, ezt adják vissza. Itt minden lakásban telefonnak kell lenni. A központi tévéantennát biztosítjuk, lesz majd szatelitantenna a műholdas vételre, és akkor a telefont nem tudják bekötni? A Postánál hímeztek-hámoztak. Ki érti ezt? A vezeték helyét csöveztük, csak bele kellene húzni a kábelt. Már kész kellene lennie az Erzsébetvárosi telefonközpont hosszú távú fejlesztési tervének. A rehabilitációhoz ez is hozzátartozik. Hát most elkezdtek ők is gondolkozni. Tanulópénz? Mindenki a 15-ös tömbön tanulja a leckét. A vizsga nem sikerült rosszul. A tanulságok összegezése még hátravan. De mert hamarosan több kerületben is indul a rehabilitáció, nem árt mindenkinek ide figyelni. Az emberi sorsokra is. Az elégedettségben is hangos a keserűség. Mellékzörej, mely ronthatja az összhangzatot. Persze harmóniát is csak sok gyakorlással lehet teremteni. A sorsfor Az élet változásait kezdeményeznie és vezérelnie kell a politikának. Erzsébetvárosban határozott törekvés van erre. Ennek lehetőségeiről és korlátairól beszélgettünk dr. Nádasdi Józseffel, a VII. Kerületi Pártbizottság első titkárával. — Hogyan értékeli most, a tömbrehabilitáció első ütemének befejezéséhez közeledve az elvégzett munkát? — Sikeres, minden tekintetben bevált kísérletet végeztünk el. A sikert kemény, olykor kilátástalannak tűnő, bonyolult küzdelemben verekedtük ki. A városrész teljes rehabilitációjához vezető hosszú lépcsősor első fokára léptünk, és sikerült ott megkapaszkodnunk. Jó kiindulást és erkölcsi tőkét teremtettünk a további lépcsőfokok megjárásához. Elkezdődött az Erzsébetvárosra ma még jellemző soktényezős, kedvezőtlen folyamat megállítása és visszafordítása. — Milyen folyamatra gondol? — Műszaki, életkori, szociális, közrendészeti és szociálpszichológiai folyamatra és ezek kölcsönhatására egyaránt. A nagyrészt százéves házak, utak, közművek hatványozott ütemben romlanak, hovatovább műszakilag és közgazdaságilag felújíthatatlanná válnak. A lakosság elöregszik, az idős korúak aránya 37 százalék. Magas a lumpenek és a bűnözők száma. Bűnügyileg a legfertőzöttebb kerületek egyike a miénk. A lakosság sokat panaszkodik és szenved a közbiztonság romlása, a levegő szenynyezettsége és más környezeti ártalmak, az elviselhetetlennek tűnő zsúfoltság és a zajártalom miatt. Mindezek együttes következménye, hogy az egyébként egészségesen lokálpatrióta erzsébetvárosiaknak eléggé rossz a közérzetük. Az elegendőnél is több okunk és jogunk van a rehabilitáció sürgetésére és gyorsítására. Ez a kulcsa a rossz tendenciák megállításának és visszafordításának. — Miért éppen itt kezdték el a rehabilitációt? — Ennek több oka van. A kiválasztott, legelhanyagoltabb tömbök a két körút között vannak, Budapest „városmagjához" tartoznak. Közismert az is, hogy itt volt a hírhedt gettó. Ez a rész szenvedte a legnagyobb fizikai és lelki pusztulást. Meddig lesz még omladozó „gettó" a volt gettó? — kérdeztük magunktól és másoktól. A megindult rehabilitáció tehát a múlt súlyos sebeinek egyfajta gyógyítása is. 10