Budapest, 1986. (24. évfolyam)

11. szám november - André Wurmser: Interjú Kádár Jánossal (1962)

DOKUMENTUM Kádár János beszélgetése André Wurmserrel, a VHumanité tudósítójával (1962. DECEMBER) ,,ELHATÁROZÁSAINKNAK KÉT FORRÁSA VAN: A SZOCIALIZMUS IGAZÁBA VETETT HITÜNK ÉS A TÖMEGEKBE VETETT BIZALMUNK" A. W.: Egyetlen kormány sem született olyan vajúdással, mint az önök kormánya. Nemcsak hogy nem ismerte el mindenki 1956-ban, de korántsem volt népszerű. Hat évvel később a legkülönbözőbb és gyakran a legváratlanabb tollakból is dicsérettel találkoznak önök. Hogyan jutottak ilyen gyorsan idáig? K. J.: Hadd mondjam el előbb egy másik interjú történetét. 1956 novemberében, amikor az anarchia tetőpontján volt, és mindenfelé lőttek, jelentették, hogy egy újságíró kér tőlem interjút. Interjú?! Még csak ez hiányzott! Megkérdeztem, ki az újságíró. Azt válaszolták: André Stil. Hát jó, mondtam, jöjjön. Azt mondtam Stílnek: Én önnek interjút nem adok, de elmondom, milyen a helyzet, és mi az én álláspontom. Csináljon vele, amit akar. Az volt a szándékom, hogy általa tájékoztatni fogom francia elvtársainkat. Beszélgetésünkből interjút csinált, amelyet én csak két hónappal később tudtam elolvasni. Nagyon jó volt, és azt gondolom, hogy a maga idején hasznos is. A. W.: Sohasem fogom elfelejteni azt a hetet, amikor a l'Humaniténál semmilyen közvetlen hírt sem kaptunk Magyarországról. Egyetlen ,,hírforrásunk" — az ellenség volt. Ezért is jött André Stil Budapestre. K. J.: Őszintén szólva, még Budapesten sem sokan akadtak akkor, akik tudták volna, hogy mi történik az országban. Ön most azt kérdezi tőlem, miért és hogyan változott meg gyökeresen a helyzet ilyen rövid idő alatt. Említi a népszerűséget is, ami rendkívül fontos számunkra, nem a szó mindennapos értelmében, hanem abból a szempontból, hogy tudjuk: milyen mértékben helyesli és támogatja a nép a kormány politikáját. A kormány népszerűsége vagy népszerűtlensége a párt tekintélyének kérdése, hiszen a párt hatalmon van. Kormányunkban van néhány párton kívüli miniszter, de a kormány a párt politikáját váltja valóra, ez nem titok sem a magyar nép, sem a külföldi közvélemény előtt. L 'Humanité, 1963. január 6. Pártélet, 1963. 2. szám. 24 Elmondhatjuk, hogy ma a párt és a kormány népszerűsége összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint 1956 végén volt. A tapasztalat igazolta, hogy ha a párt növelni akarja befolyását a tömegekre, minden dologban elvi álláspontot kell elfoglalnia. Természetesen mindig tekintetbe kell venni, hogy elhatározásainkat hogyan fogadják majd, de nem szabad ebből a meggondolásból kiindulnunk. 1956 végén sok olyan intézkedést kellett hoznunk, amelyet számosan helytelenítettek; de ha akkor engedtünk volna a zavaros és ideiglenes elképzeléseknek, egy évvel később átkoztak volna érte bennünket. Az a lényeg, hogy a tömegek lássák: politikánk olyan, amely a legjobban megfelel a dolgozó embereknek. Látták is, és megértették. Ideológiai meghatározásban ez így hangzik: a dolgozó tömegek magukévá tették a szocializmus eszméit, egyszersmind saját tapasztalataikra támaszkodva követelik, hogy a politika valóban kommunista — torzításoktól, visszaélésektől és vargabetűktől mentes legyen. A mi népünk a legvégletesebb formában ismerkedett meg a kétféle elhajlással, egyfelől a dogmatizmussal és a szektássággal, másfelől a revizionizmussal, és súlyos árat fizetett ezért a kettős és keserves tapasztalatért. Népünk a szocializmusnak nemcsak az eszméivel ismerkedett meg, hanem teljes megvalósult gyakorlatával is, és kész a szocializmus teljes valóra váltásáért dolgozni. De nem akar sem revizionizmust, amely végső soron osztályáruláshoz, a népi Magyarország elárulásához — sem dogmatizmust, amely elszigetel a tömegektől, s végső soron ugyancsak a szocializmus alapvető vívmányainak megsemmisítéséhez vezet. A tömegek azt akarják, hogy politikánk következetes legyen. Nem felejtették el azt a mély válságot, amely 1953 nyarától jelentkezett a pártban, a munkásosztályban, az egész országban. Meggyőződésünk, hogy a politikai vonalnak nem szabad rövid időközönként alapvetően megváltoznia, mert a végén már azt sem tudhatják a tömegek, mit kívánnak tőlük, s azt sem, hogy miért dolgoznak.