Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Fügedi Erik: Ab Urbe condita

foglalták el, akik nevüket bolthelyiségük boltíveiről kapták. Nagy Lajos uralma alatt Itáliából olaszok, főként firenzeiek vándoroltak be Budára (külön utcát neveztek el róluk), elsősorban bankok és luxuscikkeket forgalmazó, nagy kereskedőházak képviselői voltak, nem egy közülük királyi szolgálatba lépve beleolvadt a nagybirtokos nemességbe. A zsidókat Nagy Lajos 1360-ban kiűzte ugyan Budáról, de öt év múlva visszahozta, és a palota mellé, a város déli részén lévő gettóba telepítette le. A királyi székhellyé lett városban a királyi tanács tagjai, főpapok és főurak igyekeztek maguknak házat venni. S hogy a kép teljes legyen, még mindig maradtak révészek, halászok a Dunán, akiknek a budai várnagy parancsolt, és a Dunántúlról bevándorló magyar parasztok, akik kapásként dolgoztak a budaiak szőleiben. KÉT VÁROS EGYMÁS MELLETT Különös, hogy Buda sem a 14., sem a 15. században nem próbálta meg Pestet szorosabban magához kötni, a folyam felett hidat építtetni — mint ahogyan azt Párizsban és Firenzében már akkoriban tették —, hanem megelégedett azzal, hogy egyik tanácstagját bírónak küldje el Pestre, s ezzel hatalmát biztosítsa. A Duna a rómaiak szemében még éles határvonal volt, most az év egy részében csak természeti akadály, amelyen tavasztól őszig és nagy fagyok idején kényelmesen át lehet kelni. A budaiaknak ez a magatartása tette lehetővé, hogy Pest — amelynek gazdasági növekedése állandónak tűnik ebben az időben — 1478-ban Mátyás kegyéből kikerüljön Buda fennhatósága alól, és teljes jogú szabad királyi várossá legyen, ami hosszú időre elzárta az utat a két város egyesítése elől. A nagyobb, politikailag erősebb Buda maradt. Gazdasági téren bizonyos munkamegosztás lépett életbe: Buda a nemzetközi kereskedelem, Pest a magyar termékek (állat, gabona, bor) piacává vált, s mintha az is hozzátartozott volna a munkamegosztáshoz, hogy az országgyűlések nem a királyi palota körül, hanem a tágas Rákos-mezőn üléseztek. A két város ettől kezdve egyetlen vonással gazdagodott, a Nagy Lajos által emelt királyi palota kétszeri, egyre fényesebb átépítésével. Zsigmond király, akinek politikai ambíciói egész Európára kiterjedtek, és a német császári méltóságot is megszerezte magának, szűknek találta elődje székhelyét nagy nemzetközi tárgyalásokra, és politikai szerepének megfelelő átépítésbe kezdett. Az ő uralmának köszönhette létét a Friss-palota, ő kezdte meg a befejezetlensége miatt Csonka-toronynak nevezett fontos erődítés építtetését, ezekről még Mátyás király olasz történetírója, Antonio Bonfini is csodálattal és elismeréssel beszélt. Mátyás aztán újra átépíttette a palotát, nemcsak szebbet és jobbat hozott létre Zsigmondénál, hanem az Alpokon túl először valósította meg a reneszánsz építkezési módot. Palotájának ugyanúgy csodájára jártak, mint azoknak a hatalmas bronzszobroknak, amelyek apját, a törökverő Hunyadi Jánost és bátyját, Lászlót ábrázolták meg — ismét a reneszánsz szabályai szerint — Herkulest. A palota fényéről és magas művészi színvonaláról nemcsak a ma múzeumainkban őrzött márványtöredékek adnak fogalmat, hanem az a tény is, hogy még akkor is csodájára jártak, amikor már teljesen elhanyagoltan, kifosztottan török pasa ült benne. Az új művészeti irányzat csak lassan vált általánossá, elsősorban a Jagellók uralma alatt. Addig elképzelhetetlen hatalomhoz és gazdagsághoz jutott főpapok és főurak terjesztették. A konzervatív polgárság megmaradt a bevált gótikus építkezés mellett. Buda európai szemmel nézve a közepes városok közé tartozott a maga 10 ezer lakosával, rendezett, de nem túlságosan igényes építkezésével, amely elmaradt a kontinens gazdag nagyvárosaitól főképpen a világi építkezés terén. A mohácsi csata pánikot keltett a királyi székhely alkalmazottai és a polgárok között. Elsőnek a királyné menekült el Pozsonyba, hamarosan követték a gazdag német polgárok, de ők keletre mentek, Váradra, amelyet kereskedelmi kapcsolataik révén jól ismertek, s ahol Szapolyai János védelmében reménykedtek. „Egy pozsonyi kanonok 1526. szeptember 8-án már úgy tudta, hogy Atonio Bonfini: A BUDAI PALOTA Nagy termek s ércből öntött szobrok, magas ajtók, hirdeti mind Corvin büszke királyi nevét. Mátyást ellenség hadain nyert sok diadalma, érc, márvány s a betű halni nem engedi már. Geréb László fordítása Taurinus István: BUDA ÉS PEST 1514-BEN (Részlet ,,A paraszti háború" c. hőskölteményből) Hajdan egy Etna tüzelt, lángette kemence meredt itt és égett mészből barnulva húzódik a hosszú hegyvonulat le esős szél tája, a déli irányba. Itt van a székváros — lefaragva a hegy menedéke — rómainak Buda ez, német neve volna: Kemence. Külső országból jószággal dús ez a város. Messze keletre tekint, eget ér a király palotája, lakhatná Jupiter — szemközt vele kél fel Apolló s tengerek árjából az arany, bíborhaju Hajnal; látja a Nap lovait fel az égre rohanni. Ragyognak dús berakású tetők, s a gerendák födve arannyal. Termeiben ragyogó szobrok, méltók Phidiashoz; dombormű, kályhák és mint a tükör, ragyogóan pároszi márványból kicsiszolt képek sorakoznak. Öntött rézzel van leborítva a félfa, az ajtó és a magas paloták bíbor színe drágakövekkel; pitykés ott az onyx, a smaragd, a fehér elefántcsont. Csillámló héviz forrása fakad körülötte. ...Felragyog im közelébb tornyos, bástyás Budavára. Zöld sziget osztja meg itt lassú vizű, vén Duna habját, mely mosogatja a vár első kapuit folyamával... Erre van egy helység, neve: Pest. A hegyeknél lentebb van, de magas halmok tetejébe kinyúlik. Napsugaras rétek vannak körülötte; a kéklő mák terem ott, sokféle gyümölcs van a kertben és a talaj termő; gyönyörű ez a pompa, az illat: ápolt kertekből kivirulnak a sárga virágok... Geréb László fordítása Budán alig néhány ember lézeng, a többi a vajdához (Szapolyaihoz) menekült". Három nappal később seregével megérkezett a szultán. A budaiak már korábban úgy döntöttek, megadják magukat, s a zsidókat kérték fel (vagy azok vállalták magukra), hogy Szulejmánnal tárgyaljanak. A szultán kegyesen elfogadta a város kulcsait, ami nem akadályozta meg abban, hogy csapatainak szabad rablást engedélyezzen a városban, a palotát pedig maga fossza ki. Mindent elvitetett, ami mozgatható volt, a királyi levéltártól a hatalmas bronzszobrokig. Elfoglalni Budát ekkor még nem akarta, megelégedett a zsákmánnyal, amit azzal egészített ki, hogy a zsidókat és az iparosok egy részét magával vitte, és birodalmában telepítette le. A középkori magyar királyság székvárosa még 15 évig tengette életét két király között hányódva, rossz állapotban lévő, korszerűtlen erődítési rendszerében. Árnyékaként önmagának. 53