Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Fügedi Erik: Ab Urbe condita

Török világ Budán (í.) FÜGEDI ERIK AB URBE CONDITA... Budapest lakosaként természetesnek tartom, hogy a Duna köti össze a főváros két részét, a budai meg a pesti partot, hogy a folyó a város tengelye, és csodálatos fekvésének talán legfontosabb eleme. Még az utcák számozása is hozzá igazodik. Mindez az utolsó száz évben, valamikor a Lánchíd megépítése után jött létre. Budapest kialakulásának kezdetén a Dunának nem összekötő, hanem elválasztó szerepe volt. RÓMAIAK VÁROSA A római birodalom, amely „a város", azaz Róma alapításától (ab Urbe condita) számította az időt, délnyugatról közelítette meg Budapest területét, a Dunát természetes akadályként értékelte, Pannónia tartomány védelmére használta fel a támadásra felvonuló barbárok ellen. A római hadmérnökök felismerték, hogy három ponton kínálkozik átkelési lehetőség a két part között: a későbbi megyeri révnél (a mai Hajógyári-sziget déli végénél), a későbbi jenői révnél (a mai Margit híd vonalában) és a kelenföldi vagy pesti révnél (a mai Erzsébet híd helyén). Miután ekkoriban még nem létezett a mai Hajógyári-szigetet alkotó Duna-ág, mindhárom ponton kényelmesen át lehetett kelni, Kelenföldön is, mert a Nagykörút helyén folydogáló Duna-ág miatt a Gellérthegy alatti szűkület nem fokozta fel a víz sodrát. A római korban a megyeri rév volt a legjelentősebb átkelőhely; kőhíd állt itt, amelyet a pesti oldalon nagyobb erődítmény, Trans Aquincum védett. Erőd védte a pesti parton a jenői és kelenföldi révet is; a kelenföldit Contra Aquincumnak nevezték. Kisebb őrtornyok szegélyezték a budai partot, ezzel nemcsak a Dunát, hanem a folyó mellett futó fontos útvonalat is biztosították. A főerő a légióstáborban várt parancsra. Itt, a tábor mellett kereskedőtelep, a tábortól északra (a Római-fürdő helyén) polgárváros épült fel, a Hajógyári-sziget fényes helytartói palotájával az igazgatás és a védelem központja lett. A légióstáborban és a polgárvárosban mindent megteremtettek, amire római városnak szüksége volt: vízvezetéket és fürdőt, városvédő falakat és kapukat, amfiteátrumot a cirkuszi játékok számára. A feltárások magas kulturális színvonalról tesznek tanúbizonyságot: a pogány Mithrasz-szentélyek mellett két ókeresztény templomot és — egyedül itt a hatalmas birodalom területéről — vízi orgonát hoztak felszínre. Mindez nem védte meg sem a birodalmat, sem Aquincumot. 409-ben Pannóniát át kellett adni a hunoknak, a légiókat a Rajna mentére helyezték át, a városi települések tönkrementek. A hunok uralma alatt az általuk leigázott germán népek, gótok, svédek és longobárdok birtokává lettek a római településegyüttesek. A híd is tönkrement, de a megyeri rév fontos maradt: ezt használhatták az avarok is, amikor 568-ban nyugat felé nyomultak előre. A hunok és avarok megjelenésével jelentős változás következett be: a római települések romjai a határról a természetes táj központjába kerültek. Mindkét nép a keleti lovasnomádokhoz tartozott, nem irtózott az alföldi síkságtól, sem annak kontinentális klímájától, a Duna számukra nem határvonal volt, hanem csak egyike azoknak az akadályoknak, amelyekkel meg kellett küzdeni. A nomádoknak keserves dolog volt bőrtömlőkből készült lélekvesztőiken átkelni és lovaikat átúsztatni. Amikor a honfoglaló magyarok is megoldották az átkelés kockázatos feladatát, nagyon megkönnyebbülhettek. Béla király Névtelen jegyzője szerint Aquincumba érve „ott látták a királyi palotákat — egyeseket földig romokban, másokat nem —, és fölöttébb csodálták mindazt a kőépületet. Kimondhatatlanul felvidultak, mivel érdemesek lettek arra, hogy elfoglalják — méghozzá háború nélkül — Attila király városát..." A történet költött, de néhány tényezőt minden jel szerint komolyan kell vennünk. A „paloták" a nagy római építmények voltak, és ha hihetünk késői, 14. századi forrásainknak, a déli amfiteátrumot egy magyar nemzetségfő, ha ugyan nem az egész honfoglaló magyarság legfőbb, szinte istenként tisztelt fejedelme foglalta el, ezért nevezték Kurszán várának. Rómaiak régóta nem éltek már ezen a tájon, a Névtelen a város latin nevét sem ismerte, de kitűnően megépített, évszázadokon át használt útjaikat mérföldköveikkel, építményeiket többé-kevésbé — ha másként nem, hát kész építőkövek bányájaként — örökül hagyták a későbbi lakosságra, s ez a „római örökség" fontos településalakító szerephez jutott a magyar királyság megalapításának idején. MAGYAROK, SZERECSENEK, NÉMETEK A honfoglalók egyelőre lazán szállták meg a főváros területét és környékét, elsősorban az utak mentén. A farkasréti, csúcshegyi, testvér-hegyi honfoglaláskori temető a Bécsbe, a kuruclesi a Budakeszire vezető út mentén van; a Kerepesi úton, Cinkotán és az Erzsébet híd pesti hídfőjénél kerültek elő hasonló leletek. Valószínűleg mind a megyer törzsből származtak, mint ahogyan róluk nevezték el megyeri révnek az átkelés helyét. A 10. század dereka táján aztán a messzi Volga mentéről bolgárok vándoroltak be, akiknek Taksony fejedelem átadta az Erzsébet híd melletti római erődöt. A bevándorlók mohamedánok voltak, magyarul böszörményeknek vagy szerecseneknek nevezték őket. Vallásukat — és valószínűleg önkormányzatukat is — megtarthatták, mégsem maradtak sokáig egyedül telepükön, mert a kereszténység felvétele után az erőd délkeleti sarkában megépült a mai Belvárosi plébánia őse. A bolgárok telepét Pestnek hívták, ami nemcsak szláv, hanem akkori magyar nyelven is kemencét jelentett. A név nemcsak a mai pesti oldalra vonatkozott, hanem a túlsó parton létrejövő telepre is, amelyet Kispestnek neveztek. Ali. század folyamán létrejött egy minden addiginál sokkal fontosabb és nagyobb egyházi intézmény: Óbudán megalapították a budai káptalant. A „budai" név azt bizonyítja, hogy még mindig Budát vagy Budavárt, azaz Óbudát tartották a legfontosabb telepnek. 1148-ban II. Géza a káptalannak adta a pesti és a kerepesi rév jövedelmét, és — ahogyan a királyi oklevél mondja — „azon hajók vámját, amelyek borral és sóval felmennek vagy árukkal leúsznak", a Csepel-szigettől a megyeri révig található halászóhelyeket és a Margit híd budai hídfőjétől északra fekvő Géza vására vámját. A felsorolás élénk forgalomra mutat és talán arra is, hogy a folyó összekapcsoló elemévé vált a vidéknek. 50