Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - Fügedi Erik: Ab Urbe condita

A tatárjárásig csak kisebb változások történtek. A budai Várhegy északi részén, egy királyi kúria körül kisebb település jött létre, amelyet hetipiacáról Szombathelynek kereszteltek el, a Margit híd budai hídfője helyén pedig, a gyógyforrások mellett, egy Felhévíz nevű telep létesült, amelynek megépülő templomát az 1180-as években az esztergomi ispotályosok kapták meg, ettől kezdve ez is prépostsági ranggal bírt. Fontosabb számunkra az a változás, amely megosztotta a vidék súlypontját. Az 1230-as években II. András kénytelen volt a főpapok nyomásának engedve kitelepíteni a még mindig „pogány" mohamedánokat Pestről. Helyükre német bevándorlók jöttek, akik a Pest nevet nyelvükre Ofennek fordították le. Az újonnan érkezetteket II. András részesítette városi kiváltságokban a gazdasági élet és a jogszolgáltatás terén. Ezzel a polgárok haszonélvezői lettek az ország egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalának, amely orosz földről a Vereckei-szoroson át a pesti révhez vezetett. Nem csoda, hogy a tatárjárás krónikása, az olasz származású Rogerius „igen gazdag és nagy német városként" emlegeti Pestet. Az új telepen felépült a domonkos rend egyik legkorábbi kolostora, sajnos, csak annyit tudunk, hogy a város déli részén, talán a későbbi angolkisasszonyok, talán az Egyetemi-templom helyén. A domonkosok nagy súlyt helyeztek arra, hogy városokban telepedjenek meg, a polgárság és a városba vándorló parasztság lelki gondozását tekintették legfőbb céljuknak. Új kolostoruk Pest városi fejlődésének bizonyítéka. A pesti átalakulás európai színt hozott ebbe a nagyon tarka képbe, és a déli települést erősítette. A súlypont áttolódását a királyok akadályozták meg. A 12. század végén, III. Béla alatt — Esztergom mellett — Óbuda második székhellyé vált, Imre király pedig végleg elhagyta Esztergomot, és a budai (értsd: óbudai) várba költözött. Rogerius is úgy tudta, hogy IV. Béla itt szokta tölteni a nagyböjtöt. A súlypont eltolódása Óbudáról Pestre nyilván hosszú folyamat lett volna, s hogy mégis gyorsan bekövetkezett, azt történelmünk egyik katasztrófája, a tatárjárás idézte elő. 1241 tavaszán Béla király megsemmisítő vereséget szenvedett a tatároktól, akik a rájuk jellemző villámgyorsasággal nyomultak előre Pest, egyenesen a kelenföldi rév felé. „És bár Pest polgárai — jegyezte fel Rogerius — háznépükkel együtt siettek az átkeléssel, mégis közben meglepték őket a tatárok, és akik nem fulladtak a Dunába, azok kard által pusztultak el". Pest romokban hevert, Búzád bánt, aki fényes világi pályafutás után lett domonkos barát, a kolostortemplom oltára előtt megölték. A NAGY VÁLTOZÁS Amikor a tatárok kivonultak az országból, a megmaradt pestiek visszatértek városukba, megpróbáltak tovább élni. 1244-ben IV. Béla új, aranypecsétes oklevéllel pótolta elveszett privilégiumukat. Az újjáépítés látszólag a régi területi rend szerint ment végbe, de 1247-ben minden egy csapásra megváltozott. A király ekkor kapta a hírt, hogy a tatárok új támadásra készülnek az ország ellen. A hat évvel korábbi események borzalmaitól sohasem tudott megszabadulni, azt is belátta, hogy a lovasnomádok támadásainak csak a várak és a fallal körülvett városok állhatnak ellen, ezért minden eszközzel előmozdította építésüket. Fehérvárt és Esztergomban a várba telepítette át a polgárokat, még a várak birtokosainak, a magas egyházi méltóságoknak az érdekeit és tiltakozását sem vette figyelembe. Úgy döntött, hogy a pestieket is megerősíthető helyre telepíti át, részükre a mai budai Várhegyet jelölte ki lakhelyül, amelyet ekkoriban Pesti Újhegynek neveztek. Különös helyzet állt elő. A Várhegyen kialakult város magába olvasztotta „Szombathelyt" királyi kúriájával, templomával, hetipiacával és magyar lakosságával együtt. Ezt a tényt azért érdemes hangsúlyozni, mert a nyugati szláv területen a német városok úgy jöttek létre, hogy a helyi lakosságot, ha volt, kitelepítették, az új város tisztán német nemzetiségű lett, külön szokásjog alapján élt, környezetétől elzárkózott. Nálunk nem jutottak a németek ilyen kiváltságos helyzetbe. Ez azért is különös, mert mindaz, amivel Buda városa a 14-15. században dicsekedhetett, pesti volt. Pesti volt a város alapvető kiváltságait rögzítő privilégium, az új pecsét, sőt, Buda német neve, Ofen is. Az áttelepítés után lázas építkezés indult meg a Várhegyen. A Mária-templom mellett megépült a domonkos rend új, nem is akármilyen kolostora (a mai Hilton helyén). A rend már a tatárjárás előtt megpróbálta felderíteni a Kárpátoktól keletre fekvő vidék viszonyait, s most Magyarországot kívánta megtenni a keleti misszió kiindulópontjának, aminek azzal adott kifejezést, hogy 1254-ben itt tartott a rend káptalant, és itt eskette össze a magyar trónörököst egy kun hercegnővel. A Várhegy déli részén ferences kolostor épült. A várost fallal vették körül, a szombathelyi királyi kúriát, amelyet később Kammerhofnak hívtak, az Esztergomból áttelepített királyi pénzverők kapták meg műhelyül. A pénzverde fontos gazdasági tényező volt, még fontosabb, hogy 1287-ben Kun László Kisasszony napjára (szept. 8.) két hétig tartó országos vásárt engedélyezett Budán, amelyen minden vitás ügyben egyedül a budai bíró volt illetékes. A dátum sem volt véletlen, szorosan kapcsolódott a fehérvári István napi (aug. 20.) vásárhoz, annak mintegy folytatásaként. Ha még azt is tekintetbe vesszük, hogy más városok is budai minta szerint kaptak országos vásárt, úgy tűnik, hogy minden feltétele megvolt annak, hogy Buda az ország fővárosává váljon. Erre azonban még sokáig kellett várni. Egyelőre nem történt több, mint hogy a budai oldalon két súlypont alakult ki: Óbuda, a király és a prépost székhelye, tőle délre az új város. Pest az áttelepítés után Buda külvárosa maradt. Pedig nem volt szegény település, a határában folyó gabonatermelés és állattenyésztés, az Alföld kereskedelmében való részvétel jómódot biztosított lakosságának. 1260-ra a domonkosok mellé ferencesek telepedtek, önállósághoz mégsem jutott. VIRÁGZÓ KÖZPONTBÓL KIRÁLYI SZÉKHELY A 13. század második felében a polgárok voltak lelkes előmozdítói Buda gyors fellendülésének. Kialakult a gazdag polgárok leheletvékony rétege, akiket német szóval Ritterbürgernek nevezünk, mert egyszerre voltak lovagok és vállalkozó polgárok. Ha kellett, hadsereget vezettek, vagy diplomáciai küldetésben vettek részt, büszkén viselték „ispán" címüket, egyházi és királyi jövedelmeket béreltek, kölcsönöket adtak, vagy olyan nagyobb mezőgazdasági üzemet létesítettek, mint Kunc ispán majorja volt a mai Hűvösvölgyben, és szívesen házasodtak be régi nagyúri nemzetségekbe. Paradox módon éppen ez a réteg akadályozta meg Budát abban, hogy már a 14. század elején fővárossá váljon. Amikor 1301-ben kihalt az Árpád-ház, és a kiskirályok úgy döntöttek, hogy Árpád-házi lány leszármazottját választják meg magyar királynak, a város Károly Róberttel szemben foglalt állást. Ha sikerült is a királynak egyik híve cselfogásával megszerezni a várost, sohasem szerette meg Budát, s amikor Csák Máté halálával (1321) utolsó ellenfele is eltűnt a porondról, Károly Temesvárról nem Budára, hanem Visegrádra helyezte át székhelyét. A király távolléte nem ártott a város fejlődésének. A 13. században kialakultak a külvárosok a Várhegy alatt: a Duna-parton a Víziváros az Ágoston-remeték Szt. István első vértanú tiszteletére szentelt kolostorával, tőle északra Szent Péter-mártír külváros Vasas Szent Péter templomával, amelynek búcsúja vásárok tartására adott alkalmat. Valahol itt telepedtek meg 1372-ben a kolduló rendi karmeliták. A Várhegy nyugati lejtőjén Logod, a délin Kispest vagy Kelenföld állt, ennek déli végén, a Gellért-hegy alatti hőforrásoknál jött létre az Erzsébet-ispotály. A budai hegyekben 1304 előtt felépült a pálosok Szent Lőrinc kolostora, amely 1380-ban Nagy Lajostól megkapta a Velencétől megszerzett Remete Szt. Pál relikviákat, s ettől kezdve nemcsak a polgárok, hanem az egész ország búcsújáróhelye. A Nyulak szigete pedig egész sor egyházi intézménynek adott helyet. Óbuda szerepe egyre csökkent, a várat a 13. század végén a királynék kapták meg. Nagy Lajos 1355-ben megosztotta a kisvárost a királyné és a prépost között. Nem lehetett többé Buda versenytársa. Megváltozott Buda belvárosának lakossága is. A Ritterbürgerek eltűntek, helyüket boltos uraknak nevezett nagykereskedők 51