Budapest, 1986. (24. évfolyam)
10. szám október - Seregi László: Sarusok alkonya
tősége egy csapásra megszűnt. A szerelvények mind több és több időt vesztegeltek, nem tudván bejutni a pályaudvarra, egyáltalán nem növelve az Államvasutak népszerűségét. — Már akkor sem volt népszerű a MÁV? — Miért lett volna népszerű? Az üzletemberek perekkel fenyegették, nem is alaptalanul, mivel a késedelmes szállítás az ő piaci és általános jó hírüket gyengítette — mondja Fülöp László, és régi iratok fénymásolatát halássza elő, bizonyítva, hogy már a századforduló után nem sokkal a legfőbb fejlesztési célok egyike lett a rendezői kapacitás bővítése. Az 1908-as elképzelés azzal számolt, hogy úgy, ahogy van, megszüntetik a Ferencvárost mint a magyarországi áruszállítások központját, és helyette Soroksárt teszik meg érkezési és indulási csomópontnak. Nem lett belőle semmi, mivel a MÁV már akkor sem tartozott a jól eleresztett cégek közé. Ahhoz, hogy megoldhassa feladatait, és még lépést is tartson a korszerűség kívánalmaival, a költségvetés egy bizonyos, de okvetlenül azonos hányadát kellett volna megkapnia. Ennyiből máris könnyű kikövetkeztetni, mi lehet a folytatás... Nos, a gyengébbek kedvéért: a vasút — a postához, az egészségügyhöz és sok más nélkülözhetetlen ágazathoz hasonlóan — sosem inkasszált annyit, amennyire szüksége lett volna. Egészen 1943-ig a feledés homálya borult az ügyre, ám akkor mindenre elszánt szakemberek azzal a tervjavaslattal rukkoltak elő, hogy a kapuit bezáró Ferencváros helyett rögtön négy új rendező pályaudvar épüljön! Talán a munkálatok meg is kezdődhettek volna, ez így utólag már aligha kideríthető, csakhát közbeszólt a háború! De alaposan — veti közbe Forgó János —, aki sajátos szóhasználatával arra céloz, hogy a fegyverek nem kímélték az ország szíveként emlegetett objektumot; hét év is eltelt, amíg ismét akkora teljesítményt produkált, mint annak előtte. A fokozódó 13