Budapest, 1986. (24. évfolyam)

9. szám szeptember - Főldeák János: Versek

hát így válunk el nevetve a nyílt utcán, s elégedetten (dehogy mese), hogy szót ért a költő s az építésügyi miniszter első helyettese. BOCSÁNATKÉRÉS HELYETT: E vers nerrj a miniszter helyetteséről s nem a költőről emlékezik; pokolba minden személyi kultusszal legalább ezer évezredig! Ezt vallom én is, de az új ház híréért vállalnom kell a kockázatot: tán nem leszek személyi kultuszban tettes, mert a költő és a miniszterhelyettes az utcán összetalálkozott. Az Etele téren Kit nem fogott el még hirtelen a világra csodálkozás? Amikor meg kellett állnia, s a „kényszerű" várakozás perceiben az nyilallt belé, hogy amit a szeme befog: ebből a környezetből kihal majd egyszer; hiányozni fog... Ily ráeszméléssel forgatott s borzongatott a félelem — ím: látom az Etele teret: nyüzsgő népe még több velem. A lottós és pecsenyesütő rám köszöntő baráti társ; díszletünk a virágáruda meg a KELENFÖLD ÁLLOMÁS. S díszlet a „lábas" épületek, a tizenöt-emeletes toronyházak meg az ÁRUHÁZ meg a külföldön már nemes hírű SZÁMÍTÁSTECHNIKAI KÖZPONT is — mintha mind azért épültek volna, hogy helyemet: a közérdekű magamét majd közöttük tudjam, s az öröm úgy illessen meg, mint aki mindnek úgy tulajdonosa, mint hazánk honpolgárai. Úgy hathattam ott, mint egy szobor. Nem bronz, se kőből faragott, de anyaszülte emberi lény, aki csali káprázatot győzködik magában s józanul rádöbben, hogy az Etele tér forgalma mit se változik; tovább is zajlik nélküle... Habzsoltam hát a környezetem: ki tudja, meddig láthatom még a Szakasits Árpád utat s a toronyházi otthonom'; meddig még a gondűző parkokat, ahol számlálatlan percekig sétáltam... Ha nem leszek, lesz-e, aki majd rám emlékezik?... Méltók hírre, becsülésre! Hadd mondjam már el, hogy mi tetszik legjobban a Csepeli Papírgyárban, akkor is, ha a tél jege, hava dermeszt, avagy vetkőztető nyár van; mi tetszik jobban, mint a bámító gépek, mint a papír születése: a fának, gyantának, kaolinnak, víznek szüntelen szövetkezése — jobban, mint a gőznek, villanynak hűsége, és erejük hatására élő mechanizmus és termelés, gyártás; mint az anyag formálása — jobban még, mint a technológiák titka: mikor értelemmé válik a terv és tudomány, s eljutnak mindnyájan megvalósításáig... Ó, legjobban az ember s hatalma tetszik, ahogy fennkölt figyelmének engedelmeskednek az energiák és engedelmeskednek a gépek — ahogy a fizika és vegytan szolgálja, s törvényeiknek úgy enged, hogy leleplezze velük a világűrben még izgató ismeretlent — ahogy kutat, számol, mert a szebbnek, jobbnak nyugtalanító szép vágya ösztönzi, hajtja, és a tökéletesnek kötelező célját látja — ahogy a szokatlan jelenségekből is mindig gonddal következtet, mert megtanulta: csak örök változás van; változás, és sosem kezdet... S ha munkás, ha mérnök (legyen férfi vagy nő), mint a hősi hadseregben a katonák, tisztek, csak egyet akarnak eltökélten, szervezetten, akár szerszámokkal, okos műszerekkel, tervezőként, logarléccel vagy kétkezi munka verítéke árán vagy kutató, tudós-ésszel; csak egyet akarnak: Lenin tanításának hódító és sokezernyi diadalából a magyar nép győzelmét Csepelen is kifejezni — így lesznek ők méltók hírre, becsülésre, mert ki munkájukat látja, megértheti, hogy hol kezdődik egy nemzet nemes halhatatlansága!