Budapest, 1986. (24. évfolyam)

9. szám szeptember - Müller Tibor: „Szállodaszámla”

„SZÁLLODASZÁMLA4 4 robban a szállodai szobájukban, vagy az áruházban, ahol ajándékot vásárolnak. Ha úgy vélik, hogy egy derűs, jókedvű or­szágba látogatnak, ahol barátsággal fo­gadják őket, és a legnagyobb baj az, hogy idő előtt elfogy a pénzük — nos, ehhez béke és biztonság kell. Kétségtelen, hogy az utóbbi esztendőben egyik baj a másik után ért bennünket, aminek következté­ben érezhetően megcsappant az utazási kedv. Én mégis derűlátó vagyok. A szál­loda, ha jól csinálják, mindig üzlet volt. Tehát erről a témáról kell beszélnünk Bu­dapesten. Ezen a ponton kapcsolódott a beszélge­tésbe Jens Peter Lund, az International Hotel Association elnöke, aki a szervezet intézőbizottságának a kongresszust előké­szítő tárgyalására érkezett Párizsba. Mr. Feneion már csaknem két évtizede áll a mintegy harminc alkalmazottat számláló iroda élén, hivatásos tisztviselője az IHA-nak, aki tanult hivatását illetően valami­kor ügyvéd volt. Lund urat csak két esz­tendeje választották meg nagy többséggel a Nemzetközi Szálloda Szövetség elnöké­nek. Professzionista szállodás. Koppen­hágában egy szép és jövedelmező hotel tu­lajdonosa. — Több mint tíz éve, 1975-ben jártam először Magyarországon. És azóta éppen hétszer voltam az ön hazájában. Jószeri­vel tiszteletbeli magyarnak is tarthatnak. Azzal hízelgek magamnak, hogy jól isme­rem a magyar, mindenekelőtt a budapesti szállodákat. Legalább háromszáz kollégá­val találkoztam, beszélgettem egy évtized alatt. Saját tapasztalatból tudom tehá.t, mennyit fejlődött ez az iparág az önök fő­városában. Nemcsak azt láthattam, ho­gyan épültek föl egymás után az új létesít­mények, de annak is szemtanúja voltam, miként tárult — képletesen szólva — egy­re tágabbra az ország kapuja a vendégek előtt. Hogy ez mennyire jó üzlet, mennyi pénzt és barátot szerzett Magyarország­nak, azt nem nekem kell megmondanom. Nyilván vannak erre konkrét adatok, amelyekhez ön könnyen hozzáférhet. De ami az imént feltett kérdést illeti, hadd te­gyek Fénelon úr véleményéhez én is egy­két dolgot. Tudja, a földgolyó nagyon összezsugorodott. Eltűntek a nagy távol­ságok, nincsenek megközelíthetetlen pontjai a világnak. Mindent tudunk egy­másról, azonnali részesei vagyunk az ese­ményeknek, történjenek azok Fokváros­ban vagy Reykjavíkban. Kedden lezajlik egy bombamerénylet, elrabolnak egy gaz­dag embert, a tüntetők közé lőnek a rend­őrök, csütörtökön már kevesebb a vendég a szállodákban, hiszen szerdán úgy hatá­rozott a vendég, hogy mégsem utazik, hátha baj éri. A nemzetközi turizmus és benne természetesen mi, szállodások, job­ban jelezzük a politikai atmoszféra válto­zásait, a nemzetközi közérzet legkisebb rezdülését is, mint a legfinomabb baro­méter a légköri ingadozásokat. Aztán gondolja csak el, most kezet fogunk itt, Párizsban, a Hotel Concorde-Louvre halljában, ön fölül az Orly repülőtéren egy Concorde repülőgépre és valamivel több mint három óra múlva New York­ban van. Vagyis szomszéd az egész világ. Azt hiszem, ezért alakult úgy, hogy ma már az egyik legfontosabb iparág a mi­énk. Eléri az acélgyártás rangját. Az utóbbi évtizedekben egy új, egy mo­dern népvándorlás korát éljük. Fölkere­kedett a világ, aki tehette — és sokan te­hették, nemcsak a vastagpénzű emberek —, elindult látni, megnézni. A turizmus soha nem látott fejlődésnek indult, gom­bamód nőttek ki a földből a szállodák, épültek utak, sűrűsödtek repülőjáratok, fejlődött a szervizszolgálat. Ez rengeteg emberi munkát, új munkahelyet, kereseti lehetőséget teremtett. Ha pedig végiggon­dolja, hogy abban a gazdasági represszió­ban mit jelent az idegenforgalom mindig munkaerőigényes növekedése, belátja, miért hiszek én is abban, hogy közös ér­dekünk felülkerekedni az erőszakon, nyu­godttá tenni a turistákat. Éppen úgy, aho­gyan ezt önök tették. Mert ugye, nem tartja hízelgésnek a megállapítást, ilyen szempontból irigylésre méltó helyzetben vannak. Budapesten még nem találkoz­tam emberrel, aki féltette volna a testi ép­ségét, vacogva ment volna este az utcára, tartott volna attól, hogy váltságdíjat kö­vetelnek majd érte. Nekem elhiheti: nagy dolog. — A budapesti konferencia, mint ta­valy Buenos Airesben is, a praktikus, na­pi teendőkön, időszerű szervezeti kérdése­ken, pénzügyi témákon kívül, feltehetően prognózist is ad. Ön szerint mi lesz ennek a lényege? — A jövő a múlt tapasztalatain alap­szik. Ez az egyetlen értelmes, járható út. Az én megítélésem szerint a turistaipar a következő időszakban is mértékletes nö­vekedésre számíthat. Növekszik azoknak a tábora, akik szeretnének utazni, világot látni. És most ne a gazdag emberekre gondoljon, hanem a középrétegre, arra, amelyiknek például az egy-, kétcsillagos szállodák jelentik a megfizethető szállás­helyet, és amiből — amennyire én tudom — önöknek is kevés van. Tehát az idegen­forgalom fejlődését elsősorban a nemzet­közi politikai és gazdasági helyzet alakít­hatja a jövőben. Nekem sok közgazdász barátom van. Ők is mértéktartóan opti­misták. Ez biztató előrejelzés. Nincs más választásom, mint ebben hinni. — Végül: milyen konkrét eredménye­ket vár a budapesti konferenciától? — Nem várom, tudom, hogy ez a talál­kozó formájában és tartalmában is méltó lesz az évfordulóhoz. Jegyezni fogják az IHA történetében. Ismerem azt a mun­kát, amit a konferencia megrendezésében a magyar kollégák, az önök nemzeti szö­vetsége végzett. És mert ismerem, tiszte­lem is. Somogyi Jenő, a Pannónia Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat vezérigazgatója egyben a Magyar Szálloda Szövetség el­nöke is. — Az előbbi munka. Az utóbbi...? — Az is munka. Ha más természetű is. Társadalmi feladat elsősorban. Színe­sebb, látványosabb, sok reprezentatív megbízatással, utazással és kevesebb fá­rasztó adminisztratív tevékenységgel. — Tulajdonképpen miért kellett a ma­gyar szállodáknak szövetségbe tömörülni­ük? — Minden olyan országban, ahol jelen­tős az idegenforgalom, a szállodaipar, szükség van bizonyos belső egység, e­gyüttműködés, elvek, értékek, fokozatok kialakítására. Hozzátéve, hogy csak így lehettünk tagja az IHA-nak, ami a világ­gal való szakmai kapcsolatok lehetőségét kínálta. — Hogyan értékeli a nemzetközi szer­vezetben való részvételünket? — Sosem voltunk óriások. Hagyomá­nyainkat, szállodakultúránkat, szakem­bereink tudását azonban mindig értékelte a világ. Nincs ez másképp most sem, ami­kor pedig a financiális képességek minden mást megelőznek. Azért a tradíció, a nemzeti karakter, a kínálat egyedi jellege a mi szakmánknak mindig értékjelzője volt. Nem állunk rosszul. — A mi nemzeti szövetségünk, és en­nek képviseletében személy szerint ön is, résztvevője az IHA szakmai képzési bi­zottságának. Ez csupán egy reprezentatív megjelenés, vagy valami alkalmassá teszi a magyar szállodaszakmát erre? — Azt mindenki tudja, hogy nem va­gyunk idegenforgalmi nagyhatalom. Azt azonban tán kevesebben, hogy szakmai hírünk — szerénytelenség nélkül mondha­tom —, hozzáértésünk évszázadok ha­gyományain épül, s néhány év megtorpa­nása után, fejlődik. Kevés olyan ország van, ahol a szálloda- és vendéglátóipar ilyen alapos, háromfokozatú képzési rendszert mondhat a magáénak, mint Magyarország. Nálunk van tanulóképzés, szakközépiskola és van felsőfokú oktatás, amely igen sokirányú területre ad jogosít­ványt, diplomát. Nálunk a családoknál mindig örömet jelentett a vendég. Egy olyan országban, ahol az asszonyok sze­retnek a tűzhely mellett gondolkozni, kí­sérletezni, új zamatokat fölfedezni, már csak hozzá kellett adni a szaktudást, ami iparrá fejlesztette ezt a szeretetet. Aztán ne felejtse el, hogy Budapesten nyílt, biztonságos a légkör, tele vannak a kirakatok, változatos az időjárás, vagyis minden adottság megvan ahhoz, hogy szí­vesen jöjjenek ide az idegenek. — A szállodai kiszolgálásért, legyen az bármilyen udvarias, előzékeny, a szállo­dai szobáért, mégha kényelmes, elfogad­ható áron adják is, nem utazik ide senki. Ha dolga van, vagy csábító program várja nálunk, eljön, és akkor már lényeges, hogy mit tud nyújtani ez az iparág. Azt gondolom, a szállodaszakmának több pénzt, szellemi energiát kellene kockáz­tatnia más területeken, hogy önmaga is nagyobb hasznot termeljen. — így is van, meg nem is. Azért a ma-8

Next

/
Oldalképek
Tartalom