Budapest, 1986. (24. évfolyam)

1- 2. szám január-február - A címlapon: Szulejmán szultán Budán 1541-ben. Török miniatúra, 41x23,5 cm. Topkapu Szeráj Múzeum. Fehér Géza felvétele

Nyugdíjasok az étteremben Azt mondják, jó bornak is kell a cégér. Amikor nemrégiben megkaptuk a meghívókat az új nyugdíjasétterem avatására, megoszlottak a vélemények. Volt, aki azt mondta, úgyis tönkremegy, a nyugdíjasoknak nincs pénzük. Volt, aki azt állította: a nyugdíjasok is jól járnak, és az üzlet is remélhet szerény jövedelmet. A megnyitón az újságírók ették végig az első menüt: pirított zsemlekockával bélelt köménymagos leves, krumplifőzelék és fasírt, valamint egy almás lepény. A vállalat igazgatója elmondta a dilemmáját: mi lesz, ha az olcsó árak miatt éppen a nyugdíjasok fognak kiszorulni az étteremből? A másik: ha nyereséget akarnak, márpedig enélkül nincs üzlet, akkor csökkenteni kell az adagokat. Szerencsére mindez nem ingatta meg a Belvárosi Vendéglátó Vállalat vezetését, és az Alkotmány utca sarkán a City-grillel közösen megnyitotta a magát közönségesen csak Nyugdíjasétteremnek nevező intézményt. Telt-múlt az idő, és egy délután megéhezvén, kézen fogtam a fiamat, elmentünk a Nyugdíjasétterembe vacsorázni. Először meglepett a tisztaság, és az, hogy a hely, ellentétben más vendéglőkben szerzett tapasztalataimmal, nem kezdett zülleni. A függönyök, abroszok tiszták, pohár és kancsó víz mindenütt, bors és só szintén. Az étlap teli ínycsiklandozó dolgokkal. A májgombócleves ízletes volt, és májból készült bele a gombóc, a rántott szelet lelógott a tányérról, a zöldségköret pedig diszkréten fűszeres és vajas volt. A fiam arca felragyogott a palacsinták láttán: „Nézd, mekkorák, és tele vannak lekvárral!" A felszolgálás gyors, udvarias és szívélyes, a számla közepes volt. A nagy roham lemegy délben, délután és este többgyerekes családok, átutazó külföldiek látogatják előszeretettel a helyet. Nem vagyok nyugdíjas, az ő nevükben nem beszélhetek, ha rajtam múlik, ez a hely sohasem fog kongani az ürességtől. Mindenkinek csak ajánlani fogom. Manapság nem sikk jót mondani. Ezért teszem szívesen. (seszták) Korniss Dezső hagyatéka A Fészek Galéria kiállítása természetesen nem mutathatta be az 1984 augusztusában hetvenhat évesen elhunyt festőművész, Korniss Dezső teljes hagyatékát, hiszen a katalógus válogatott képjegyzéke is legalább százötven, hagyatékban maradt műről beszél. A kitűnő válogatás (Hegyi Loránd munkája) azonban érzékelteti az életmű gazdagságát, Korniss művészi, etikai tulajdonságait. Azt a nyitottságot, minden új érték, művészi megoldás iránti fogékonyságot, amely lehetővé tette számára, hogy a változó idő újabb és újabb kérdéseire válaszoljon — azt az elkötelezettséget bizonyos hagyományok, inspiráló források iránt, amelynek köszönhetően Korniss sohasem csak a pillanatra — a művészetpolitika napi elvárásaira vagy éppen a gyors siker lehetőségére — koncentrált. Megújulás és értékőrzés — e két fogalom egyszerre jellemzi művészetét, ahogyan egyszerre volt a művészeti és társadalmi progresszió elkötelezettje is, bár ő maga talán sohasem tartotta fontosnak, hogy kötődéseiről szavakkal is valljon. Csók István és Vaszary János növendékeként 1925-1929 között tanult a Képzőművészeti Főiskolán; már ebben az időben bekapcsolódott Kassák Lajos Munka-körének tevékenységébe, a Szocialista Képzőművészek Csoportjának munkájába, hogy néhány év múlva már Vajda Lajossal együtt kutassa Szentendre környékén a népművészet formakincsét, szellemiségét. Valami olyasmit létrehozni a képzőművészetben, mint amit a zenében Bartóknak és Kodálynak köszönhetünk — elsősorban ez a törekvése tette művészetét példaadóvá a fiatalabb generáció számára, őt magát pedig igen sok fiatal szellemi értelemben vett mesterévé mellőzöttsége idején is. Hozzájárult ehhez olykor talán az a tulajdonsága is, amelyet a kiállítás rendezője a hagyatékban maradt művekkel kapcsolatban említ: a tökéletes megoldásokra való törekvés, egy-egy gondolat újabb és újabb formába való felvetése. Hagyatékának nagy részét ezek az ,,űjrainterpretációk" képezik, a számára talán még nem befejezett művek, amelyeket azonban a néző alighanem jelenlegi — és már, sajnos, sohasem változó — formájukban is meggyőzőnek talál. Természetesen nemcsak ilyen munkák szerepeltek a kiállításon, hiszen a válogatás a húszas évek végétől a legutóbbi esztendők terméséig fogta át Korniss életművét. Finom tónusokból építkező, 1928-as Önarcképe mellett szerepelt az 1935-ös, konstruktivista Szentendrei Motívum I., több munka képviselte a művész kalligrafikus időszakát, illetve későbbi geometrikus jellegű alkotásait. Konstruktivizmus, szürrealizmus, kalligráfia — időről időre más fogalmak váltak jellemzővé Korniss művészetére — a legjellemzőbb, Korniss Dezső sajátos szellemisége azonban e kiállítás szerint is mindvégig változatlan maradt. (p.sz.e.) Budapest Cigányzenekar A világ eddigi legnagyobb létszámú cigányzenekara alakult meg november 2-án Budapesten a Hazafias Népfront Népköztársaság úti székházában. A több mint százfős együttesnek 30 első-, 20 másodhegedűse, 10 brácsása, 4 cimbalmosa, 8 — 8 klarinétosa, csellistája és nagybőgőse van. Élükön 14 világhíres budapesti cigányprímás áll. Az alakuló ülésen dr. Gyenes József, a választmány és az intézőbizottság elnöke és Boros Lajos elnökhelyettes elmondta, hogy faladatuknak tekintik a klasszikus hangvételű mű- és népzenei feldolgozások, dalok előadását — a magyar cigányzene árnyaltságának és virtuóz hagyományainak ápolása mellett — minél magasabb művészi szintre emelni. Ehhez a legkiválóbb zenészekre van szükség, akik tudnak — és hajlandók — áldozni erre a szabadidejükből, miközben helytállnak főhivatású, „státusos" munkahelyükön. Berki László, az Állami Népi Együttes vezető prímása, a cigányzenekar művészeti vezetője szerint a próbák 1985 novemberében kezdődtek, és az idei tavaszi fesztiválon a közönség elé lépnek Liszt-, Erkel-, Brahms-művekkel, Széki-muzsikával, Dankó-nótákkal és Bihari verbunkosaival. Igény volt a Fesztiválzenekarhoz hasonló nagyságú és karakterű cigányzenekarra. Létszámát véletlen sugallat alakította ki: Mészáros Tivadar, a Duna Művészegyüttes egykori prímása és Gyenes József ötlötte ki, hogy vigyék színpadra, tegyék elevenné azt a keleti hagyományt, hogy egy-egy jeles társuk temetésén száz cigányzenész húzza a vonót. A fő érvek azonban, ahogy Péter Miklós, az Országos Szórakoztatózenei Központ igazgatója elmondotta, a következők: évek óta sikeresen folyik szervezésükben és szakmai irányításukkal a zenészek és zenekarok stúdióbeli módszertani képzése, továbbképzése. Ennek eredményessége az igényességen és a színvonalon is mérhető. Az Országos Szórakoztatózenei Központ jól segítette a Magyar Médiát Vonópárbaj elnevezésű prímásvetélkedőjének szervezésében (az országos döntőt a televízió is közvetítette). Ez elősegítette a legrátermettebbek kiválasztódását, egyúttal utánpótlást toborzott a fiatal generációból a szakma felfrissítésére. Máris komoly érdeklődés tapasztalható az együttes tevékenysége és műsorterve iránt itthon és külföldön egyaránt. A védnökséget a világhírű Cziffra György vállalta. A névválasztás — Béres Ferenc ötlete — a fővároshoz való őszinte kötődést jelenti, de jelenti azt is, hogy a cigányság talán legnagyobb közösségmegtartó ereje a zenében van. A Művelődési Minisztérium alapító levele ezt a felismerést törvényesítette: a több mint száz élvonalbeli cigánymuzsikus önálló kulturális egyesületet is alkot. (stenczer) 3