Budapest, 1986. (24. évfolyam)
8. szám augusztus - P. Szabó Ernő: A kutak békéje
REJTETT KINCSEK állítsák fel újra. A kamara, az Oroszlánfejes-kút állítására készülődvén úgy fogalmazott, hogy arra „tűzbiztonsági, kényelmi szempontból egyaránt szükség van"; a művet Kasselik Fidél építőmester 1805-re készítette el. Ez a kút példa is lehetett a városképet formáló kortársak számára, de példa nélkül is nyilvánvaló, hogy a város akkor már legforgalmasabbnak nevezett terén, a Ferenciek terén nem maradhat fenn a korábbi, fából ácsolt, leromlott állapotú kútház. A városi tanács tehát, tekintettel a Szépítészeti Bizottságra is, nemes anyagból készült, művészi színvonalú kút terveire hirdetett pályázatot. Heten vettek részt a pályázaton, közöttük Pollák Mihály, Dunaiszky Lőrinc, Kauser József, Kasselik Ferenc, Bauer Mihály, Uhrl Ferenc. A nyertes Dunaiszky lett, Mózes-kutat tervezett, a város azonban olcsóbb megoldást kívánt, így kapta a megbízást Uhrl Ferenc, aki 1835-ben állította fel a Nereidák-kútját. (Évtizedeken át ez is igen távol volt eredeti helyétől: Kőbányára vitték ki). A kritika elismerően fogalmazott, bár olyan tényeket említ, hogy nem tudni, örülni kell-e a dicséretnek; „Ez az első kút, mely Pest város terein szobrászati művel ékesíttetett; mi a szemnek annyival kellemesb, minthogy a Szerviták piacán kívül semmi szobor vagy emlékoszlop nem díszíti városunknak nagyobb tereit..." A kutak azonban — ahogyan, persze, a szobrok is — lassan-lassan szaporodtak, s a városi vízvezeték kiépítésével egyre erősebbé vált díszítő funkciójuk. A Halász-kutat például, amely most a Kristóf térre került, 1862-ben azért készítette Dunaiszky László a halászcéh megrendelésére a Hal térre, hogy jó ivóvizük legyen az árusoknak; néhány év múlva viszont a mai Élmunkás- (akkor Ferdinánd-) híd építésekor már a díszítő jelleg a fontos, a tanács kiköti, hogy a hidat a város lakottabb részén díszesen kell kiépíteni, kútszoborral kell ékesíteni. Az 1880-as évektől már egyértelműen az esztétikai szempontok dominálnak. Ekkor került — a város talán ma is legszebbnek mondható díszkútja — a Danubius-kút a Kálvin térre (ma az Engels tér lombjai között bújik meg). Ybl Miklós e művét (a szobrok mintáit Feszler Leó tervezte, a nagyítást, faragást Brestyánszky Béla végezte) a művészettörténész Ybl Ervin az építész fő műveihez, valamint a reneszánsz és a barokk nagyszerű kútjaihoz hasonlítja. Egy másik méltatója az elhelyezés nagyszerűségét, a városképet szervező erőt emeli ki. A főváros „...első és sajnos majdnem az utolsó városi kútja, mely a kút feladatának biztos megérzésével és éreztetésével, egy teljesen szabálytalan tér önmagából adódó csomópontjában egyszersmind a tértagolás, forgalommegosztás, városképhangsúlyozás fontos teendőit is teljesíti és a térből kialakultnak hat" — írja Liber Endre, Budapest alpolgármestere 1934-ben a budapesti szobrokról megjelent könyvében. A Duna, Tisza, Dráva, Száva allegorikus alakjai szerepelnek ezen a díszkúton. Angyalos kút, Mátyás király-kút, Petz Samu-kút, Millacher-kút, Magyar igazság kútja, Árkay Aladáremlékkút, Ifjúság kútja, Danaidák kútja. És még lehetne sorolni tovább. Az alkotók között ott találjuk Stróbl Alajost, Sidló Ferencet, Senyei Károlyt, Kallós Edét, Teles Edét, Ligeti Miklóst, a kor legelismertebb művészeit. Hogy milyen népszerű műfajjá vált az alkotók körében a díszkút, azt jelzi talán az is, hogy például a Corvin téren álló Millacher-kút első pályázatán, 1900-ban, huszonegyen, a másodikon, 1902-ben, harmincötén vettek részt. Talán mert elvarázsolta őket az a békés hangulat, amelyet egy-egy szépen formált kút teremt maga körül. A kő, a bronz, a szépen formált, mozdulatlanul álló figura kimerevíti az időt, a percnyi béke hosszú életűnek tűnik. Közben csobog, a szobor csöndjével felesel a víz, s ez az emberinél nagyobb nyugalmat, harmóniát idéz, a természetét. P. SZABÓ ERNŐ 30